2011.10. 14.

Hétvégi esélyleső Október 14. - 16.

Premier League

A Manchester City - Aston Villa

Hazai pályán mindenképpen a City az esélyesebb. A fontmilliókból megerősített alakulatnak kötelező behúzni ezt a meccset ha nagyratörő terveik vannak. Márpedig azok vannak, így aztán mindent meg fognak tenni a győzelemért. A Villának egy döntetlen már sikernek számítana. Biztonsági kétesélyt javaslunk.

Tipp: 1X – 1.08

Wigan Athletic – Bolton Wanderers

A 18 helyen állomásozó hazaiak fogadják a 20. Boltont. Mindkét csapatnak égetően szükség van a pontokra ahhoz, hogy kikecmeregjenek a kieső-zónából. A hazai pálya előnyét kihasználva a Wigan jó eséllyel lép pályára a győzelem reményében. Úgy gondoljuk, ezen a meccsen nem kap ki a hazai csapat.

Tipp: 1X – 1.36

Chelsea - Everton

A harmadik helyezett fogadja a tizenharmadikat. Hazai pályán a Chelsea eddig minden ellenfelét vereséggel küldte haza. Erre most is minden esélye megvan, hiszen az Everton elég gyengén kezdte az idényt. Szerintünk ez az erőfölény most is meghozza gyümölcsét és nyer az Abramovics-alakulat. Biztonsági okokból a döntetlent is játszuk meg.

Tipp: 1X – 1.08

Bundesliga

Bayern München – Hertha Berlin

A müncheniek kimagaslanak a mezőnyből. Az Allianz arénában minden csapatnak oda kell tennie magát, ha el akarják kerülni a vereséget. Az újonc Hertha legutóbb Berlinben nyert a Köln ellen, de a Bayern egészen más kategória. Véleményünk szerint már a döntetlen is vaskos meglepetés lenne.

Tipp: 1 – 1.18

Schalke 04 - Kaiserslautern

A 15 pontos negyedik helyezett fogadja az ötpontos 16-at. A Schalke hazai pályán eddig csak a Bayern Münchentől kapott ki, minden más csapatot megvert. Míg a Kaiserslautern vendégként három vereség mellett egyetlen soványka döntetlent tud felmutatni, azt is a hasonló játékerőt képviselő Köln ellen érte el. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor az 1X-ért felkínált 1.10-es odds ajándék.

Tipp: 1X – 1.10

VfL Wolfsburg - 1. FC Nürnberg

Ez az a meccs amikor a táblázaton elfoglalt helyezés és a papírforma szerint vendéggyőzelem születik. De ennek ellenére mi azt gondoljuk, hogy Felix Magath munkája beérik az autógyáriak csapatának élén és a Wolfsburg ezen a meccsen semmiképp nem kap ki. A Wolfsburg megkezdi a felzárkózást és hamarosan sokkal jobb helyen fog állni, mint a jelenleg elfoglalt tizenharmadik.

TIPP: 1X – 1.28

Magyar NB1

Diósgyőri VTK - Pécsi MFC

A hazai pontvadászatból ezen a héten jó szívvel csak egy mérkőzést tudunk javasolni. Azt gondoljuk a Diósgyőrt hazai pályán nagyon nehéz legyőzni, még a döntetlen is jó eredmény lehet bármelyik csapatnak. A ligaújonc Pécs a várakozásoknak ellentétben remekül kezdett, ráadásul Matyi Dezső tulajdonos nem sajnálta a forintokat és csapatát nagyon megerősítette.

A tízezer őrjöngő hazai drukker belehajszolja a győzelembe a vasgyáriakat. A biztonsági kétesélyt itt is alkalmazzuk.

Tipp: 1X – 1.25

Serie A

Catania - Inter

A nemrég edzőcserén átesett 2010-es BL-győztes elkezdi gyűjtögetni a pontokat. Claudio Ranieri edző munkája lassan meghozza a gyümölcsét. Alapból sokkal jobb játékosállománnyal rendelkező milánói csapatnak eddig sem a játéktudásával volt gondja, hanem az önbizalomhiány. Szerintünk a hatpontos Catania nem képes megállítani az Intert és ha egy pontot otthon tud tartani, akkor már örülhet.

Tipp: X2 – 1.25

Cagliari - Siena

A negyedik helyen álló hazaiak remekül kezdték a bajnokságot. Három győzelem mellett egy döntetlen áll a nevük mellet, az egyetlen vereséget az AS Romától szenvedték el. Az újonc Siena a 14. helyen áll, az eddig eltelt 5 fordulóból mindössze egy győzelmet tud felmutatni. Mind a táblázaton elfoglalt helyezés, mind a pillanatnyi forma is a hazai csapat sikerét ígéri. Természetesen a biztonsági döntetlent is tartjuk.

Tipp: 1X – 1.25

Napoli - Parma

Aki látta a Manchester City - Napoli meccset az tudja, hogy a nápolyi csapat mennyire erős. Ebben az olasz bajnokságban már eséllyel veszik fel a harcot a bajnoki címért és ahogy elnézzük a szenvedő nagyokat, a Milant és az Intert, ezek az esélyek egyre jobbak lesznek. Persze ehhez a Juventusnak is lesz egy-két szava. Szóval a 3. helyen álló Napoli fogadja a 13. Parmát. Ha a biztonsági kétesélyt fogadjuk meg, akkor az 1.10-es odds igazán bőkezűnek tűnik.

TIPP: 1X – 1.10

Primera Divison

FC Barcelona - Racing Santander

Ez az a meccs a hétvégi kínálatból amelyről nincs miről beszélni. Ha egymás után húszszor játszanának akkor talán lenne egy döntetlen. Ez a meccs nem lesz az az egy a húszból. Egyetlen kérdés, hogy a Barca hány gólt rúg.

Tipp: 1 – 1.06

Sevilla - Sporting de Gijón

A 12 pontos, hatodik helyen álló Sevilla fogadja a tökutolsó, huszadik helyezett, egykor szebb napokat is megélt Sporting de Gijónt, akik eddig mindössze egyetlen pontocskát tudtak összekaparni. Az egyetlen döntetlen mellett, amit a „félelmetes” Racing Santander ellen otthon gyűjtött be, öt vereséget számlálnak. Hat meccsen lőttek eddig két gólt és kaptak tízet. Egyetlen lehetőségük az lenne, ha a Sevilla lebecsülné őket és mindezek mellett minden összejönne. Nos ezt is figyelembe véve egy kétesélyt javaslunk:

Tipp: 1X – 1.08

Ligue 1

Ajaccio - Paris SG

A francia első osztályból most csak ezt az egy mérkőzést ajánljuk szíves figyelmetekbe. Az Ajaccio a 18. helyen áll 7 ponttal, míg a vendég PSG az első 20 ponttal. Az erőkülönbség miatt szakítunk azzal a véleményünkkel, hogy elsősorban hazai csapatokra fogadunk és megkockáztatjuk a párizsiak sikerét, természetesen a döntetlennel megerősítve.

Tipp: X2 – 1.14

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további témák a rovatból

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.
A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.
Az Euroliga 32. fordulójában a Baskonia hazai körülmények között fogadja az Anadolu Efes csapatát. Kettejük korábbi mérkőzésén a Baskonia hétpontos különbséggel nyert vendégként. Vajon az Efes visszavághat a Baskoniának?
Az Euroliga 32. fordulójában a Baskonia hazai körülmények között fogadja az Anadolu Efes csapatát. Kettejük korábbi mérkőzésén a Baskonia hétpontos különbséggel nyert vendégként. Vajon az Efes visszavághat a Baskoniának?
Az Euroliga 32. fordulójának egyik legjobban várt összecsapásán a Partizan és az Olympiakosz csap össze a Štark Arénában. Az Olympiakosz a hazai pálya előnyét akarja kiharcolni a rájátszásban, míg a Partizan magát a rájátszást akarja elérni!
Az Euroliga 32. fordulójának egyik legjobban várt összecsapásán a Partizan és az Olympiakosz csap össze a Štark Arénában. Az Olympiakosz a hazai pálya előnyét akarja kiharcolni a rájátszásban, míg a Partizan magát a rájátszást akarja elérni!