2014.04. 23.

Ágyúgolyó-futam 14 rajt: Csütörtökön

Ágyúgolyó-futam 14 rajt: Csütörtökön

Holnap nekifutunk az Ágyúgolyó-futam tizennegyedik szériájának. Az ezt megelőző játékban visszaélésekre kerültek napvilágra ezért, megkérünk mindenkit, hogy akik közös gépet használva tippelnek, azok jelezzék ezt felénk akár a kapcsolati menün keresztül emailban vagy akár itt hozzászólásban, mert nem szeretnénk a közös gépet használókat kizárni, de a gyanús regisztrációkat a többi játékos védelmében azonnal ki fogjuk zárni! Szíves megértéseteket előre is köszönjük és kívánunk Mindenkinek jó játékot! A szabályokat továbbra is kifüggesztjük azok számára, akik nem lennének tisztában velük, egy kattintás és máris elolvashatjátok.

 

 

 Továbbra is fennáll az a szabály, hogy a bármilyen szempontból szabálytalan tippeket (pl. csak kötésben tehető meccs választása; 5,00-nál magasabb nyereményszorzó; egy fordulóval későbbi megtehető tipp küldése, vagy nem a megfelelő formátumban leadott tipp) azonnal hibának vesszük, és a játékost kiejtjük. Ennek különösen az első egy, maximum két napban lesz jelentősége, a tapasztalat ugyanis az, hogy akinek megadtuk a javítás lehetőségét, úgyis kiesett egy-két napon belül, akik viszont sokáig jutottak, több napon át tippeltek sikeresen, nos, nekik már az első fordulótól sem okozott gondot figyelembe venni azt a néhány szabályt, ami eddig is megadta a játék keretét.

 

Többen is kérték, hogy szabályozzuk le egyértelműen a félbeszakadt meccseket. Nos, ha törölnek egy meccset, akkor 1,00-ás az oddsz, ehhez mérjük a pontokat, de a tippelőjének megvan a továbbjutás arra a napra. Ha elkezdik, de félbeszakítják a meccset, ha még azon a napon folytatják (és be is fejezik), akkor a pályán elért eredmény számít, ám, ha portugál-módra elnapolják a találkozó egy részét, a Tippmix hivatalos eredményhirdetésére nem várva, nálunk 1,00-ás oddsz és továbbjutás. Itt kell megemlíteni az elnapolt teniszmeccsek esetét. Ha pl. van egy hétfői teniszmeccs, amelyet keddre napolnak, értelemszerűen érvénytelen tipp, mert ahhoz, hogy valaki keddi eseményre tippeljen, szüksége van arra, hogy hétfőn egy jó tippel életben maradjon. Ilyenkor két eset van. Ha a játékos a tippje leadásakor az m1 Teletext 887. oldaláról még nem értesülhetett az időpont-módosításról, akkor a tippért kapható pont nélkül ugyan, de továbbjut a következő dörrenésre, ám ha pusztán szórakozottságból nem ellenőrizte a tippjét közvetlenül a játékba küldése előtt, menthetetlenül kiesik.

 

Hogy meddig lehet tippelni egy meccsre? Minden esetben 22:30 a fogadási határidő, akkor is, ha a játékos hajnali NHL-meccset választ. Ez esetben még érvényes az aznapi fogadása, de a tippet MINDENKINEK le KELL ADNIA adott nap 22:30-ig!

Alaphangon 10 napig tart a küzdelem. Minden tippelőnek lehetősége van az adott napra vonatkozó Tippmixes kínálatból kiválasztani egy mérkőzést, amelynek a kimenetelére tippet küld. (sorszám, esemény, nyereményszorzó). Nincs olyan megkötés, hogy háromesélyes fogadási lehetőségnek kell lennie (tehát tenisz, foci under/over 2,5 és mindkét csapat lő/nem lő gólt is szóba jöhet). A tippelőnek az a feladata, hogy az adott napi kínálatból kiválaszt egy tetszőleges eseményt, választ hozzá a kimenetelek közül (H, D vagy V) és melléírja a tippje leadása pillanatában érvényes Tippmix-oddszot. Fontos, hogy csak olyan esemény ér, amelyiket a Tippmixen élesben játszva kötés nélküli szelvényként is játékba lehetne küldeni. A valódi Tippmix-szel ellentétben itt tétösszeget sem kell feltüntetni, ugyanis pontokért megyünk. De az elsődleges szempont, a túlélés.

 

Az első játéknapon kettő tippet várunk minden indulótól, de a második naptól már automatikusan csak egy tippet kell leadni. A Top10-től (tehát, amikor már csak tíz játékos viaskodik egymással) nem lehet olyan eseményt kiválasztani, amit a többiek közül más már korábban lestoppolt magának. Aki előbb csap le magának egy eseményt, onnantól az már az övé. Még vele ellentétes kimenetelre sem lehet tippelni ugyanarra a találkozóra. Az a meccs onnantól minden szempontból tabunak számít a játékon belül. Ha tehát az alaptipp pl. over 2,5, arra a meccsre mástól H-D-V, under 2,5 vagy over 3,5 fogadásokat sem fogadunk el; a később tippelők válasszanak más találkozót.

 

A versenynap végén a rossz tippet adó játékostól elbúcsúzunk, a helyesen tippelők másnap is folytathatják a játékot. Mindaddig játékban marad egy játékos, amíg jól tippel a saját maga választotta eseményre. Amennyiben a 10. nap vége előtt mindenki kiesne, kezdjük elölről az egészet. Ha a 10. nap előtt marad pontosan egy játékos, akkor abban az esetben ő a győztes, ha rendelkezik az addig eltelt játéknapok másfélszeresének megfelelő ponttal. Ha pedig a 10. nap végére egynél többen maradnak versenyben, akkor pontozás alapján hirdetünk győztest.

 

Minden eltalált napi tippünkhöz tartozik egy pontérték, maga a szorzó lesz az az összeg, amit a játékos felír a gyűjteményébe! A napi sikeres fogadások nyereményszorzóit viszi magával minden talpon maradt játékos tovább, a következő körbe. Az újabb találatot pedig a következő nap végén hozzáadjuk (tehát nem szorozzuk vele, hiszen kvázi új szelvényről volt szó), így a végére kialakul egy erősorrend akkor is, ha többen túlélnék a 10 próbatételt. Alsó határ persze nincs, viszont a felső határ legutóbb is jól működött, így nem változtattunk rajta, most is 5,0. VISZONT a 10 nap alatt mindenkinek össze kell gyűjtenie minimum 15 pontot! Viszont. ha a játék úgy ér véget, hogy egy versenyző marad talpon akkor abban az esetben, ha megvan az előírt pontszáma (a játékban töltött napok szorozva 1,5-el) akkor ő a győztes, ha nincsen, meg akkor újra indítjuk a versenyt (Vagyis ösztönözve lesztek a jobb szorzók választására is. De alsó határa az oddsznak nincs továbbra sem)

 

Nyeremények:

 

1. hely: 10.000 forintos tippmixelési lehetőség.

 

Jelentkezés: Mindenki részt vehet a játékban, akinek van érvénye regisztrációja a tipplapon, tehát tud kommentálni, hozzászólni!

 

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
accphix26 2014-04-24 19:51:06
Nah, ez most ügyes volt. Tanulság: félálomban nézd meg vagy 3x, hogy mit kattintgatsz össze-vissza.:P
daniel.liviczki 2014-04-24 02:44:14
Sziasztok!
Jelezni szeretném hogy nálunk kb. a fél család részt venne a játékon. :)
Édesanyám felhasználóneve: ildiko.csonka , az édesapámé pedig : 10-es :-)
preflopp 2014-04-23 15:16:43
Ezúton szeretném jelezni h. nálunk golyóba van h. a párom is elindul(hasáracsapva) eddig első körös kieső volt, csak az IP miatt jelzem (törpilla) :-)
Untouchable 2014-04-23 14:47:11
Vagy lemaradtam valamiről?
Untouchable 2014-04-23 14:46:36
A múlt heti nyertes szelvénye?

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.