2017.09. 16.

Az Inter ellen szerzi meg első gólját a Crotone?

Az Inter ellen szerzi meg első gólját a Crotone?

Az Inter kiválóan kezdte a szezont a Serie A-ban: három fordulót követően is 100%-os. A mai ellenfele a tavaly a kiesést bravúrral elkerülő Crotone lesz. Az MLS-ben az Atlanta az elmúlt hetekben remek formát mutatott, vajon a Kakával felálló Orlando megállítja Martinezéket? Lássuk az esélyeket!

Crotone - Inter

  • Luciano Spalletti irányításával egyelőre hibátlan az Inter és jó esélye van arra, hogy ezt a mutatóját ezen a hétvégén is megőrizze, ugyanis ahhoz a Crotonéhez látogat, amely még gólt sem szerzett ebben az idényben. A másik milánói csapat már járt az Ezio Scidában egy hónappal ezelőtt és annak kiütés lett a vége, ugyanis Bonucciék 3-0-ra nyertek. Egy hasonló különbségű Inter-siker nem lenne meglepő a mai napon sem. Icardiék minden meccsüket eddig legalább kétgólos különbséggel hozták, az argentin csatár vezeti is honfitársával, Dybalával a góllövőlistát a Serie A-ban. A tavalyi pocsék szezonkezdést követően óriási öröm lehet a kék-feketék szurkolói számára, hogy eddig tudja tartani csapatuk a lépést a Napolival és a Juventusszal.

  • Az Inter kerete nagyrészben egyben maradt, egy-két kulcsjátékos érkezett azért úgy, mint a fiatal szlovák középhátvéd Skriniar, Dalbert a Nice-től, valamint Vecino és Valero a Fiorentinától. A tavaly is igencsak harmatos kerettel bíró Crotonétól távozott a csapat első számú gólfelelőse, Falcinelli, akit Budimirrel szerették volna a pótolni, de a horvát csatár egyelőre nem találja a kaput és Mirandáék mellett aligha fogja az első gólját megszerezni.

Atlanta - Orlando

  • Az Atlanta egyre közelebb kerül a rájátszáshoz, míg az Orlando egyre messzebb, ugyanis Kakáéknak hét pont a lemaradásuk a keleti 6. New York Red Bullsszal szemben és már csak hat mérkőzésük van hátra. A mai Atlanta elleni találkozón ráadásul nem számíthatnak a legnagyobb klasszisukra, a brazil világbajnok Kakára, ugyanis sárga lapjai miatt az eltiltását tölti. Rajta kívül még öt hiányzó lesz a vendégeknél, ami tovább csökkenti a City esélyeit.  Az Atlanta ráadásul kiváló formának örvend, ugyanis hétközben 7-0-ra verte a New Englandet, előtte pedig a Dallast küldte haza egy 3-0-val. A venezuelai Joseph Martinez mesterhármast ért a New England ellen így tőle most is lehet gólokra számítani.

A Tippmixpro ajánlatából:

Crotone - Inter: (1x2): - Inter, odds: 1,35

Atlanta - Orlando: (1x2): - Atlanta, odds: 1,45

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
Az utrechti fiatalok hetek óta zakóznak, ma a Telstar vendégei lesznek. Fotó: pixabay.com
Az utrechti fiatalok hetek óta zakóznak, ma a Telstar vendégei lesznek. Fotó: pixabay.com