2014.03. 09.

Az over, a mindkét és a hendi

Az over, a mindkét és a hendi

Hétvége révén a három vadnyugati bandita - Over Bill, Mindkét Joe és Hendi Clark - ismét kilovagol, hogy körbenézzen a prérin és meglelje az aranyat. Billt magyarföldre szólította a kötelessége, Joe ismét csizmaországban járt, míg Clark egy németalföldi csatában látja a megoldás kulcsát.

OVER Debreceni VSC - Haladás
  NB1, 2014.03.09. 16:30  

Mivel az e hétvégi NB1-es fordulóban számomra csak egy meglepetés eredmény született, a Pécs 5-2-re verte a Győrt az ETO parkban, Bill úgy gondolta, hogy a papírforma mentén haladna tovább a vasárnapi játéknapon is. Debrecenbe ment, ahol a helyi VSC a szombathelyi Haladást vendégeli meg, mégpedig olyan formában, hogy Artner Tamás legényeinek nem sok örömük lesz a mai megmérettetésben. Viszont hogy a névjegyüket otthagyják Halmosiék, Bill abban is biztos, hiszen az idei bajnokságban mindössze egyetlen alkalommal (Székesfehérváron a Viditől 2-0-ra kaptak ki) történt olyan, amikor nem így cselekedtek. Vagyis ha Bill úgy érzi, hogy a Loki nyer, de a Hali is beköszön, akkor adja magát az a felvetés, hogy itt bizony minimum három gólnak tapsol majd a publikum.

  • Tipp: 2,5 gól felett
  • Odds: 1.45 (9/10)

Eredmény: 2-0

MINDKÉT Napoli - AS Roma
  Serie A, 2014.03.09. 20:45  

Mindkét Joenak ma csizmaországban van dolga, és mivel legutóbb is amikor Nápolyban járt, sportfogadott és nem mellékesen nyert is, gondolta megérdeklődi, hogy ma mi a helyzet errefelé, lesz-e meccs. A megkérdezett utcazenésztől azt a választ kapta, hogy a Stadio San Paolo-ban ma nagy derbi lesz, hiszen a római AS látogat Rafa Benitez legényeihez. Joe mivel nem nagyon van képben, legutóbb is egy füles kapcsán tett csak arra amire, így Alessandrótól érdeklődött, hogy ő szokott-e fogadni. A fiatal olasz művész igenlően bólintott, és hozzátette, hogy nem lesz egyszerű meccs ez a mai, hiszen az AS Roma igen jó erőkből áll, Rudy Garcia együttesét nem könnyű két vállra fektetni, így az 1X2 opciót hanyagolná, inkább a góokra menne rá. Ő személy szerint kora reggel már meg is tette a maga tippjét, ezért Joe is úgy érezte, hogy amit Alessandro jónak érzett, ő is hasonlóan cselekedve megteszi a sarki irodában.

  • Tipp: mindkét csapat szerez gólt
  • Odds: 1.55 (8/10)

Eredmény: 1-0

HENDI Ajax - Cambuur
  Eredivisie, 2014.03.09. 16:30  

Hendi Clark, akit sok becenévvel illetnek a vadnyugaton, melyek közül az egyik a "Sajtimádó", ezen a hétvégén Hollandiába tervezett kirándulást, mivel az otthoni sajtkészletei igencsak megcsappantak, ezért úgy gondolta, illendő volna feltankolni az egyik kedvenc fajtából. Clarknak a Gouda városáról elhíresült Gouda sajt az egyik nagy kedvence, így az útja elsőként oda vezet, de mivel kedveli a várostól mintegy egy órára (lóval van az kettő is) található amszterdami Ajax csapatát is, az útiterv második része természetesen majd az Amsterdam Arena-hoz van tervezve. A helyi srácok ma egy újonc csapattal mérik össze az erejüket, és hát egy ilyen meccsben simán benne kell hogy legyen egy többgólos hazai siker is. Az újonc, távol városkájuktól még nem nyert meccset, pontjait döntetlenekből verbuválta össze, miközben az Ajax a hazai pálya előnyével rendszeresen élni tud, és az oda érkezőket rendesen kitessékeli a városból. Az utóbbi öt ilyen hazai meccs mindegyikén nyertek Klaasenék és csak egy gólt kaptak, ezért nem nagy kunszt megjósolni egy hendikepes sikert.

  • Tipp: Ajax 0-1-ről
  • Odds: 1.60 (7/10)

Eredmény: 1-1

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!

A Puskás Akadémia döntetlent játszott a Ferencvárossal, jaj, hogy örültek neki, pedig hát a legutóbbi négy bajnokin két vereség, két döntetlen a mérleg, ez pedig azt jelzi, hogy hiába a második legerősebb játékosállomány és a mindent kielégítő anyagi- és infrastrukturális lehetőségek, egyre csökken az esély a felcsúti dobogóra! Ma pedig a fejér-megyei rangadó következik egy második helyen álló Vidivel! Vajon elszúrják ezt az estét is a felcsúti legények, vagy sikerül nyerni?