2013.02. 14.

Bundavadászat, 2013-02-14

Bundavadászat, 2013-02-14

Ez a rovat egy kis vitaindítónak készült. Egy ideje már úgy figyelem a Tippmix tétlapját, hogy tisztában vagyok azzal, az egyébként logikus és érthető mondással, mi szerint, amíg sportfogadás létezik, addig lesz bunda is. Tetszik, nem tetszik, ez sajnos így van. Azt gondolom ezzel a ténnyel mindenki egyetért, legföljebb a mértéken lehetnek viták. Szerintem igen magas a csalások száma. Tehát egy bundagyanús mérkőzés elemzése következik, kommentben várom a hasonlókat!

042 Napoli – Plzen
Európa Liga
Mivel a bevezetőben már leírtam, hogy ezek csak gondolatok, érvek, amiket az esetleges bunda mellett próbálok hozni. Legutóbb, aki látta az Olympiakosz kosármeccset, amit a rovatban is ajánlottam, az láthatta, hogy az első három negyedben lemosta a parkettről sokkal gyengébb ellenfelét a Olympiakosz, majd az utolsó játékrészben érdekes módon leálltak és nem lett totális kiütés a vége. Szerintem online-bunda volt. Persze nincs bizonyíték, nem is lesz. Aki szereti a bundakeresést az tartson ma is velem.

Ahogy megláttam az Európa Liga ezen párosítását azonnal a bundára gondoltam. Az EL is az egyenes kieséses szakaszában jár, vagyis oda-visszavágós alapon dől el a továbbjutás. A Napoli nyilvánvalóan sokkal jobb csapat, mint a cseh együttes, mondom ezt anélkül, hogy lebecsülném a Plzent! Az olaszoknál mindennapos a bunda, aki egy kicsit is ért a focihoz az tudja, de az utóbbi évek-évtizedek bundabotrányai tanúsítják ezt a tényt a szkeptikusoknak is. A Napoli keretében rengeteg a kiváló játékos, akik nyilván nem csak a meleg vízért és kosztért nyújtják tudásuk legjavát. Ezeket a játékosokat meg kell fizetni rendesen. A mai gazdasági helyzetben, főleg a dél-európai országokban, így Olaszországban is komoly gazdasági válság van, így még a leggazdagabb csapatoknak is jól jön egy-két plusz bevételi forrás. Ha ezt a sportfogadásból úgy tudják kivitelezni, hogy nem kell lefizetni senkit, akkor tulajdonképpen a lebukás veszélye közelít a nullához. Miről is van szó jelen esetben? Olaszországba látogat egy jóval gyengébb csapat. Játszanak velük egy kínkeserves döntetlent. Még az is lehet, hogy megspékelik egy félidő-végeredmény V-D lehetőséggel, az online fogadási lehetőségekkel ez igen sokat hozhat a konyhára. Mi csak vegyük a sima X-et. Egyrészt bekasszírozzák, a gondolom milliós téteken nyugvó nyereményt a 3,70-es szorzóért, majd a visszavágón simán lelépik, az is lehet, hogy két góllal, idegenben a cseheket, ezért újabb komoly oddszokkal operálhatnak ismét. És mi történt? Továbbjutottak, szépen kerestek a konyhára egyrészt az UEFA által megszabott hivatalos jutalék, másrészt a fogadási pénzek. És nem kellett senkit lefizetni hozzá! Érdemes figyelni a szorzók alakulását. Ha csökken a döntetlenre kiajánlott, 08:00-kor még 3,70-es szorzó, akkor már a monitoring-rendszerek jeleztek!

A másik bunda-lehetőség még a hazai győzelmet sem tartja kizártnak. Ekkor egy remek kis félidő-végeredmény VENDÉG-HAZAIT játszanak meg, elengedik a cseheket 1 góllal és a végén lesz egy sima 3-1 vagy 4-1. És a Napoli van olyan jó csapat, hogy meg tudja csinálni!

Kövezzetek meg, de simán el tudom képzelni! Sőt meg is játszom valamelyiket!

Tipp: Napoli – Plzen D – 3,70
Vagy a neten a FÉLIDŐ: V-H-ra érdemes még tenni! 23,00 k örüli oddszokon szokták nyomni!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TRXman007 2013-02-14 20:53:41
Remélem bejön :)
malagafan 2013-02-14 13:41:09
Ugyan erre gondoltam!

további tippjeink a Foci világából

A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy egzotikus mérkőzés következik, de jól fogadható! A chilei bajnokságban mind az Audax Italiano és mind a Coquimbo a kiesés elkerüléséért küzdenek. E két csapat párharca a chilei Primera Division hatodik fordulójában a forduló derbije!

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Négy győzelem nélküli mérkőzés után a Padova csapata a Pergolettese ellen próbál meg visszatérni a győzelmi útra.