2015.12. 06.

Calcio Duplázó

Calcio Duplázó

A múlt heti csúnya bukó után nem adom fel…Már hét közepe felé tudtam az egyik meccsem,csak ki kellett pótolnom,hiszen nem jött ki a 2-es eredő egymagában. Lássuk akkor a Medvét. :)

1.esemény:

22616 V   1,77

Carpi-Milan V

A hazai kiscsapatot a múlt héten is verettem, sikertelenül… Ma azonban egy nagy múltú klubbal találkozik, hiszen az ellenfél az Ac Milan. A vendégek az utóbbi években csak szenvednek a bajnokságban és nemhogy bajnokaspiránsként tekintenének rájuk, sokkal inkább olasz középcsapattá alakultak. A nyári átigazolási piacon közel 100 millió eurót költöttek, aminek eddig sajnos nem sok látszata van. A hazaiak elsődleges céljuk a tisztes helytállás, illetve az első osztályban való maradás. A Carpi jelenleg a tabella 19, míg a vendégek a 7.helyét foglalják el. A milánói csapatban biztos nem lép ma pályára Jérémy Ménez, Mario Balotelli, Diego López, Andrea Berlotacci és Luca Antonelli sérülés miatt. A hazaiaknál visszatért a veterán ,,csatárfenomén” Marco Borriello,akiről tudni illik,hogy korábban a piros-feketéket erősítette, maródi viszont Matteo Fedele és Igor Bubjnic.

A Milan a szezon elején legalább a 3. hely elérését tűzte ki célul, melytől mára igen messze kerültek,ugyanis a lemaradásuk  a jelenleg 3.helyen álló Fiorentinához képest 6pont,ha zárkózni szeretnének ezt a mai meccsen egész egyszerűen nyerni kell. A pletykák szerint télen is jelentős tőkeinjekció érkezik a klubhoz,melyet igazolásokra fognak költeni, viszont ha nem sikerül zárkózni az élbolyhoz mit sem ér ez a költezés.

Nincs mit tenni, ki kell menni a pályára és megnyerni ezt a mai meccset. Abban biztos vagyok, hogy Mihajlovic mester kellőképpen felkészítette Baccáékat erre a mai találkozóra. Nálam ez a meccs a vasárnap tutija!

2.esemény:

22143 H  1,25

Fiorentina-Udinese

A hazai csapat nyer leaglább egy félidőt

A violák 29 ponttal a tabella 3.helyén, míg az udineiek 18ponttal a 11.helyén tanyáznak. Hazai oldalon egyetlen hiányzót találtam Jakub Blaszczykovszki személyében, a vendégek sorsa ebből a szempontból is nehezebb,hiszen Duván Zapata és Thomas Heartaux a kezdőcsapatból hiányozni fog.Mellettük még Alexander Merkel,Panagiotis Koné és Molla Wagué is a maródiak listáját erősíti.

A Fiorentina az utóbbi években csak az Európa Liga indulást tudta elérni,most viszont lehetőségük van emelni a mércét és a Bajnokok Ligája kvalifikációt megkaparintani,ehhez viszont hazai pályán magabiztosan hozni kell az olasz középcsapatok elleni meccseiket,mint például az Udinese ellenit.

Múlt héten az Empolit is simán verniük kellett volna és mégsem tették, éppen ezért biztosabb opciót választottam,hogy legalább nyernek egy félidőt.

Sousa mester remek munkát végez a liláknál, biztos vagyok benne,hogy még egy olyan meccskezdést nem fognak produkálni,mint az Empoli ellen!

Eredő:2,22

Sok sikert!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Robert0603 2015-12-06 21:18:49
Törölt hozzászólás
MagnasMiska 2015-12-06 18:53:24
Na egy pipa... :)

további tippjeink a Foci világából

Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.

A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!