Döntetlen stratégia, avagy nem kell félni a pontosztozkodástól!

2017. Oct. 12.
Szerkesztő

Itt a tipplapon már több fogadási stratégiát bemutattunk, kisebb-nagyobb fogadtatással. Természetesen nem szabad elvonatkoztatni attól, hogy ez egy szerencsejáték, amelynek elsődlegesen a szórakozás, a sportmérkőzések kimenetelére vonatkozó esélylatolgatás, bogarászás kiélvezése a cél, no meg a meccs izgalma, hogy nem csak szurkolóként vagy az élményért nézzük, hanem a kezünkben-, vagy virtuális fiókunkban ott lapul a szelvényünk is. Mindezek után, természetesen az sem elhanyagolható érzés, ha nyer az ember. Ennek érdekében próbálunk minél több stratégiát bemutatni mi is, hiszen akár profitálhatunk is belőle. Ma egy teljesen egyszerű alapstratégiát mutatunk be.

h i r d e t é s ▼

 

Ez a mai stratégia tulajdonképpen arra az egyszerű tényre alapszik, hogy a három lehetséges kimenetel (1, X, 2) közül a döntetlennek szinte minden esetben magasabb a szorzója, pedig a kimenetel százalékos aránya nem kevesebb, mint a győzelem vagy vereség esetében! Természetesen olyan meccseket kell keresni, amelyek esetében közel azonosak az erőviszonyok. Ilyenkor többnyire a hazai kimenetel 2,10 körül, a döntetlen 3,20 körül, a vendégsiker 2,40 körül szokott lenni. Nézzük a lehetőségeket:

  • Jó megközelítés, ha a vendégcsapat valamivel erősebb, de nincs szüksége mindenáron a pontokra, esetlegesen gyanítható, hogy nem lenne elégedetlen a döntetlennel sem. Például a hétvégi Liverpool – ManUnited mérkőzés. Jól tudjuk, hogy a Jürgen Klopp vezette Liverpool durván támadó stílust játszik és hazai környezetben bármelyik csapatra veszélyesek lehetnek! Nem gondolom, hogy José Mourinho feladja majd a küzdelmet, de alapvetően nem fognak mindent egy lapra feltéve támadni.
  • Vannak olyan csapatok, amelyek esetében az hazai pálya oroszlánbarlang-elv fokozottan elmondható! Ilyen például a francia SC Bastia akik ha elhagyják Korzika szigetét kifejezetten gyengék, de hazai pályán simán felveszik a versenyt a náluk sokkal erősebb csapatokkal is. Ilyenkor a döntetlen szorzója még jobb is lehet a fent említettnél.
  • A rangadó elv. Egy-egy városi derbi, vagy klasszikus térségi rangadó minden esetben kiegyenlíti a mérleg nyelvét. Gondoljunk csak a Fradi – Újpest összecsapásokra! Mindegy melyik csapat hol áll a tabellán, ez a meccs a pályán dől el és a pillanatnyi formán túl a nem várt események (sérülés, kiállítás, stb) fokozottan érvényben vannak. Ilyen esetekben is fokozottabban lehet számítani remire.
  • Fontos a STATISZTIKA is! Ha ismerjük a listát, hogy mely csapatok játszottak legrégebben döntetlent, akkor ezek követése tétemeléssel is profittal kecsegtet! Jelen pillanatban az argentin Banfield csapata 26 meccse nem játszott döntetlent, legközelebb az Estudiantes csapatához utaznak, ahol az X 3,10 körül fizet és kifejezetten nagy az esélye! De a katalán-választások miatt nem a megszokott lelkiállapotban futballozó FC Barcelona is simán esélyes az Atletico Madrid otthonában egy X-re, itt ugye a statisztika (a Barca 25 meccse nem remizett!) mellett a rangadó-elv is érvényesül! Érdemes lehet megfogadni a meccset 3,30 körül van a szorzója! A Bourg Peronnas 24 meccse, a Créteil 23 bajnoki óta nem remizett! Mindkét esetben esélyes a döntetlen!
  • És talán a legfontosabb, hogy vannak olyan bajnokságok, amelyekben sokkal gyakrabban előfordul a pontosztozkodás. Ilyen a Serei B, a francia másodosztály, a dél-amerikai bajnokságok, elsősorban a brazil. A francia másodosztályban jelen pillanatban 8 forduló után 31% a döntetlen kimenetelek aránya! A szorzók pedig magasabban! Ha a logika elvét követjük, akkor a döntetlenre kell játszanunk. De hogyan?

Ahhoz, hogy a 3,20-körüli szorzók jól profitáljanak érdemes kötésben megfogadni a fenti kritériumok alapján kinézett mérkőzéseket. Vagy tétemeléssel követni egy kinézett csapatot azokból a bajnokságokból, ahol magasabb a döntetlenek aránya. ¾-es vagy 3/5-ös szelvény kis szerencsével már jól fizet! A stratégia pedig az, hogy az összes fenti szempontot figyelembe véve a bajnoki fordulókat tekintve sorozatban játszunk egy ¾-es szelvényt. Egy tízes sorozat összesítés után egy kicsi szerencsével már profitot eredményez! Sok sikert mindenkinek!

 A hétvégére a mi ¾-es fogadási javaslatunk a következő:

Atl. Madrid - Barcelona
1X2

2017.10.14. 20:45

Döntetlen

3,25

Bourg-Peronnas - Lens
1X2

2017.10.13. 20:00

Döntetlen

3,15

Estudiantes LP - Banfield
1X2

2017.10.14. 21:15

Döntetlen

3,05

Concarneau - Creteil
1X2

2017.10.13. 20:00

Döntetlen

2,90

250 forintos sorokkal, vagyis 1000 forintos téttel a telitalálat 29.380 forintot eredményez.

Hozzászólások

Szia!
Annyit fűznék még hozzá a soraidhoz, ahol nem éri el az oddsz a 3-ast, ahoz érdemes tenni egy biztos 1.08-1.1-es oddszal rendelkező kiegészitő meccset.

Én is ilyen szisztéma alapján játszom, de én két középcsapatot vettem ki a Premier ligából. (csak őket játszom és egy évadban kettejüknek évek óta megvan a 20db X) Ott mindig megvan a 3,2-es oddsz is.

Elárulod melyik két csapatra gondolsz?
Megnéztem az archívumban:
2016/17 szezon:
Manchester United 15 dönci
Middlesbrough 13 dönci
Stoke 11 dönci
2015/16 szezon:
West Ham 14 dönci
Chelsea 14 dönci
Everton 14 dönci
2014/15 szezon:
Sunderland 17 dönci
Burnley 12 dönci
Hull City 11 dönci
West Brom 11 dönci
West Ham 11 dönci
Everton 11 dönci
Manchester United 10 dönci

Pl az Everton stabilan hozza az évi 10 döncit!

Zseniális eszmefuttatás.
"Nem is tudom eddig miért nem játszotta ezt senki sem"

Kíváncsi vagyok a 3/4-es kötésű szelvényekre döntetlenek esetén.
Szerintem kötésben fogadás = bukás.
Tétemelés, 1 esemény, középmezőnyből csapat, rendszeresség, nagy kassza. És tudni kell a tétemelést megállítani, azaz beismerni a bukót.

 

h i r d e t é s ▼