2017.02. 18.

Empoliban is otthon érzi majd magát a Lazio?

Empoliban is otthon érzi majd magát a Lazio?

Angliában az FA Kupa nyolcaddöntőit rendezik meg a hétvégén. A sorozat egyik meglepetéscsapata, az Oxford United a Middlesbrough otthonában próbál újabb meglepetést okozni. A La Ligában az utóbbi hetekben remeklő Eibarra nehéz feladat vár, hiszen a Sevillával kell megküzdenie. A Serie A-ban pedig a Lazio az Empoli otthonába látogat.

 

Empoliban is otthon érzi majd magát a Lazio? 2017.02.18.

 

Empoli – Lazio

  • A Lazio az egész szezonban nagyon kiegyensúlyozottan és jól teljesít. Jelenleg a 6. helyen állnak, de csak 1 pont a lemaradásuk a 4. Interrel szemben. A kiscsapatokat rendre legyőzik, csak a nagyokkal nem bírnak. Ez alapján az Empoli legyőzése nem jelenthet gondot, hiszen Martusiello csapata a kiesés ellen küzd. Ősszel könnyedén nyert ebben a párosításban az Olympicóban a Lazio. Érdekesség, hogy a sasok jobban teljesítenek idegenben, mint otthon, amit talán azzal lehet magyarázni, hogy nagyon kevesen látogatnak ki a Lazio-meccsekre az Olympicóba. Mivel most idegenben játszik ismét az együttes, ezért talán még jobb esélye van a győzelemre.

  • A Pescara ellen 4-et vágó Parolo bombaformában van, Immobile az egész évadban remekel, a kiszolgálás terén pedig a 8 gólpasszal rendelkező Felipe Andersont érdemes kiemelni. Az Empolival kapcsolatban nehéz támadójátékról beszélni, hiszen az esetek jelentős részében gólképtelen marad a gárda, egyedül Mchedlidze jelent veszélyt az ellenfelek kapujára, és ez a Lazio ellen vélhetően kevés lesz.

Sevilla – Eibar

  • Mindkét együttes kissé erőn felül teljesít az idei kiírásban, hiszen a Sevilla 3., mindössze két pontra lemaradva a 2. Barcelonától, míg az Eibar igazi klasszis játékos nélkül a 7. helyen áll.  Az Eibar sorozatban három győzelemnél jár, de azokat az ellenfeleket össze sem lehet hasonlítani a Sevillával. Idegenben ráadásul nagyon hektikus az Eibar. A Sevilla viszont a Ramón Sanchez Pizjuánban 10 bajnokijából 8-at megnyert, csak a Barca tudott itt győzni és a Villareal egy ikszet kicsikarni. Az Eibarnál ráadásul két eltiltott és három sérült is van, míg a Sevillánál csak Iborra fog hiányozni.

  • A Jovetic, Vietto (képen), Ben Yedder, Nasri támadószekció félelmetesen erős és vélhetően akkora nyomás alatt fogja tartani az Eibar kapuját, hogy előbb-utóbb kénytelen megroppani majd Mandilibar csapata. A Sevillára jövő hét szerdán BL-nyolcaddöntő vár a Leicester ellen, de Sampaoli aligha fog tartalékolni arra a találkozóra, hiszen az utóbbi hetekben csak heti egy mérkőzést játszott a Sevilla, tehát nem lehetnek fáradtak a játékosok.

Middlesbrough – Oxford Utd.

  • Nem panaszkodhat a sorsolására a Boro, hiszen úgy juthat be a nyolc közé az FA Kupában, hogy egyetlen PL-csapatot sem kell legyőznie. A Sheffield Wed és az Accrington búcsúztatását követően az Oxford Utd. lehet a következő áldozat. Az Oxford a harmadosztályban, a Liga 1-ben szerepel és ott is csak középcsapatnak számít, hiszen a 11. Képességek terén messze elmaradnak az Premier League szintjétől, de a Championshipben vitézkedő Newcastle-t 3-0-ra ütötték ki az előző körben. Ez intő jel lehet a Boro számára, amely gyengélkedik a PL-ben, így az FA Kupában kellene nagyot alakítania, amire meg is van az esélye, főként, hogy hazai pályán léphet pályára, ahol azért a nagyobb csapatok ellen is jól teljesít.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
Az utrechti fiatalok hetek óta zakóznak, ma a Telstar vendégei lesznek. Fotó: pixabay.com
Az utrechti fiatalok hetek óta zakóznak, ma a Telstar vendégei lesznek. Fotó: pixabay.com