2017.05. 24.

Favorithoz méltóan játszik majd a Man. United?

Favorithoz méltóan játszik majd a Man. United?

Elérkeztünk a 2016/2017-es Európa-liga-szezon döntőjéhez, amelyet a sorozat meglepetéscsapata, az Ajax vív meg a topfavoritnak számító Manchester Uniteddel. Görögországban a rájátszás zajlik a BL-selejtezőt érő 2. helyért, és szerda este efelé tehet egy újabb lépést a PAOK, amennyiben legyőzi a Panionioszt. Lássuk az esélyeket!

Ajax – Manchester United

  • A Manchester United számított a sorozat legnagyobb esélyesének már szeptember elején is. Főként azután, hogy nyáron rekordot jelentő összegért leigazolta Pogbát, a menedzser Mourinho lett és érkezett a PSG-től Zlatan Ibrahimovic is. A játékoskerete alapján kimagaslik az Európa-ligából a gárda. Ennek ellenére nagyon nehezen élte csak túl a csoportkört a portugál menedzser együttese. A kieséses szakaszban is csak a St. Etienne-t tudták könnyedén búcsúztatni Herreráék, a többi párharcban alaposan meg kellett izzadniuk a Rosztov, az Anderlecht  és a Celta Vigo ellenében. Végül azonban csak elértek a stockholmi fináléba, ahol egyértelmű favoritnak számítanak a fiatalokkal teletűzdelt Ajax ellen.

  • A holland csapat menetelése tündérmesébe illő, hiszen számos nagyobb nevű, értékesebb, rutinosabb futballistákat felvonultató együttes vérzett el a tavasz során, Dolbergék viszont mind a négy párharcukat sikerrel vívták. A mai döntőben vélhetően nagy jelentősége lesz a rutinnak, a tapasztalatnak, ami a United oldalára billentheti a mérleg nyelvét. Az angoloknál ugyan sok a sérült, de annyira bő a keretük, hogy Mourinho így is remek kezdő csapatot tud majd kiállítani a mérkőzésre. Az Ajaxnál Viergever és Schöne fog hiányozni. A játékosok kvalitása és a nagyobb rutin is a United mellett szól. Plusz motivációt jelenthet Pogbáék számára, hogy a jövő évi BL-indulásuk is ettől az egy mérkőzéstől függ.

Panioniosz – PAOK

  • Görögországban is a BL-indulás a tét jelenleg a felsőházi rájátszásban, még akkor is, ha csak a BL-selejtezőbe kerül majd az a gárda, amely végül az 1. helyen végez a PAOK, AEK, Panioniosz, Panatinaikosz négyesből, és ezzel ezüstérmet szerez. A bajnok az Olympiakosz lett, de ez már hetekkel ezelőtt eldőlt. A PAOK nagyon kedvező helyzetből várhatja az utolsó három fordulót, hiszen két pont az előnye az AEK előtt. Ma este a 3. Panioniosz otthonába látogat, ahol a szezon során egyszer már kikapott. Hazai pályán viszont mind a két alkalommal legyűrte mai riválisát és abból az egyik találkozót éppen három nappal ezelőtt játszották. A tavalyi rájátszásban sikerült nyernie vendégként is a PAOK-nak a Panioniosz ellen, és most is inkább ők számítanak esélyesebbnek.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kleo 2017-05-24 16:42:50
Sziasztok srácok!
10232 H mind 2 FI -1,5 gól odds 2,10
" Nyerés" és dőljön a lééééé! :)))))))))))))))))
Barnamedve 2017-05-24 16:04:12
Nálam meg inkább sima MU-siker, mert a rutin és az a képesség, hogy a tétet el tudják viselni jobban, náluk van. Nem lesz kiütés, de nem forog majd veszélyben a MU sikere.
riverside 2017-05-24 14:34:01
Két kedvenc európai csapatom a döntőben. Mi baj lehet? :)
A MU-t én se mondanám favoritnak, ez nálam is inkább fifti-fifti.
Ha tippelnem kellene: 2-3 gól; Ajax és G/G; G/G; félidőben 0,5 gól felett.
Robb82 2017-05-24 14:24:19
Nem lesz itt gólparádé! Szenvedős meccset várok, csak gólt ne kapjunk alapon. Lehet hogy hosszabbítással dől majd el.
akibor000 2017-05-24 11:57:30
nekem is az a tippem,h ajax nyer rendes játékidöben 2-1 vagy 3-1re...
Modeste 2017-05-24 10:50:58
Üdv!
A MU végig szenvedte ezt az EL-t, nem volt egy könnyed meccsük. Ha Guidetti nem bénáz akkor nincsenek a döntőbe. A BL indulás lehetősége inkább teher, az igazi nyerőember Ibrahimovic sincs. Szenvedni fognak ma is.
Az Ajaxnak nincs veszteni valója, szvsz könnyedén felszabadultan fognak játszani. Akár két gólt is lőhetnek, egy hosszabbításra feltétlen jók.
Ez egy kupadöntő ahol az esély mindig 50-50%.
Az az érzésem, ma a fiatalság, könnyedség felülmúlja az angol sztárcsapatot.

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Bristol City - Leicester bajnoki meccset rendeznek az Ashton Gate-ben, ahol a Rókák vérben forgó szemmel akarják visszaszerezni az első helyet a tabellán!

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A 6. helyen álló Norwich a playoffért küzdve fogadja a 18. Plymouth csapatát hazai körülmények között az angol Ligabajnokságban.

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!