2016.07. 23.

Forma-1, Magyar Nagydíj (Nagy meccs hazai pályán)

Forma-1, Magyar Nagydíj (Nagy meccs hazai pályán)

Idén is felbőgnek a motorok a Hungaroringen, ahol nézők ezrei várják majd, hogy ismét egy izgalmas versenynek legyenek szemtanúi. Kis hazánk versenypályája nem tartozik azok közé az aszfaltcsíkok közé, amelyeken sokszor lehet előzni, ennek ellenére igencsak közkedvelt mind a versenyzők, mint a nézők körében. Lássuk mire számíthatunk az időmérő edzés előtt!

 


 

  • A Hungaroringet "újrakárpitozták". Ez talán a legfontosabb ismeretlen tényező, amely megvariálhatja a hosszas keringő végeredményét.

  • A másik erősen befolyásoló tényező a már évről-évre visszatérő időjárási változékonyság.
  • Az új aszfalt a szabadedzések alkalmával nyújt némi támpontot a versenyre való felkészülésre a csapatoknak és a pilótáknak egyaránt, de élesben akkor ismerik meg, amikor versenykörülmények között kell rajta körözni. Ez pedig kedvezhet egy-két csapatnak és néhány pilótának ugyanúgy, ahogy hátrány is lehet másoknak. Hogy ezek a pilóták és ezen csapatok kik és melyek, azt csak vasárnap tudjuk meg.
  • Azon a vasárnapon, amelyen akár forróság is lehet, de záporok is megkeverhetik a paklit.
  • Ilyen formán ismert erőviszonyok mellet is legalább egy varázslótanonc tudná megmondani, ki húzza be a nagydíj győzelmet, ki örülhet a Herendi porcelán trófeának.
  • Támpontként meg kell említeni, hogy a jelen pilóták közül Lewis Hamilton az, aki már négyszer diadalmaskodott Magyarországon (ezzel holtversenyben övé a legtöbb hazai győzelem Schumacher mellett). A másik pilóta, aki nagyon érzi a Hungaroringet, az Jenson Button, aki kétszer győzedelmeskedett már itt, igaz, némi szerencse is került a levesébe. Vettel, Ricciardo, Raikkönen, Alonso egyszer-egyszer tudták magasba tartani az első helyezésért járó trófeát.
  • Ebből le lehet szűrni, hogy Hamilton esélyei a legjobbak (a pénteki szabadedzés eredményei is alátámasszák ezt). Azonban, ha forró lesz az aszfalt, bekopoghatnak a Ferrarik is a Mercedesek ajtaján és ne felejtsük el a Red Bullok meglepetésszerű támadásait sem.
  • A TIPPMIXPRO oddszai is Hamiltont mutatják toronymagas esélyesnek!

 

  • Mindent összevetve, a kvalifikáció előtt mi is azt mondjuk, hogy Lewis Hamilton lesz az, aki előtt elsőként lengetik meg a kockás zászlót.

  • Azonban a kvalifikáció és a meteorológiai jelentés holnapra talán már mást mutat. Ezért érdemes velünk tartani szombat délután is. Ki tudja, talán olyan tippet adunk, ami gyümölcsöző lehet, mert a ringen soha nem futnak komplikációmentes futamokat. Ennek tükrében itthon a legérdemesebb kockáztatni.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Forma-1 világából