2017.11. 13.

A francia szupertehetségek Szlovéniában is nyernek?

A francia szupertehetségek Szlovéniában is nyernek?

Négy mérkőzést követően már egyértelműen kirajzolódott, hogy a francia és a szlovén válogatott kiemelkedik csoportjából az U21-es Eb-selejtezetők során. Most egymás ellen vívnak sorsdöntő összecsapást Szlovéniában. Lássuk az esélyeket!

U21 Szlovénia – U21 Franciaország

  • A franciák egyelőre 100%-os teljesítménnyel vezetik a 9. csoportot, a szlovéneknek pedig mindössze két pont a lemaradásuk az éllovas mögött. A gallok a bolgárokat és a kazahokat nagyon simán, míg Luxemburgot és Montenegrót nehezen verték. Pedig papíron toronymagasan kiemelkednek ebből a hatosból. Csak az összehasonlítás kedvéért, a franciák U21-es keretének értéke több mint háromszor nagyobb, mint a felnőtt magyar válogatotté a transfermarkt.de adati alapján. Ami ennél is elkeserítőbb adat, hogy csupán két védőjük, a lipcsei Upamecano és az Hernandez (Atletico) együtt értékesebb (27 m Euró), mint a teljes magyar csapat (25 m).  A szlovének összértéke 4 m euró körül mozog, nem kell különösen hangsúlyozni, hogy a 78 m eurós francia kerethez képest mekkora a lemaradásuk.

  • A franciáknál ráadásul nincsen a keretben a két szupersztár, Mbappé és Dembelé más-más okokból. Nélkülük is remek játékosokkal fognak felállni, úgy mint Maxime López (képen), Tousart, Diakabhy, Bamba, M. Dembelé és még hosszasan folytathatnánk a sort. A szlovének a saját bajnokságukban játszókkal próbálhatják meg felvenni a versenyt a roppant gyors és fizikálisan is remekül felkészített vendégekkel, vélhetően kevés sikerrel.

A Tippmixpro ajánlatából:

U21 Szlovénia – U21 Franciaország: (1x2): - Franciaország, odds: 1,52

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.

A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!