2015.03. 26.

Futballmentes övezet

Futballmentes övezet

A Futballmentes övezet mindig gyógyírt kínál azoknak a fogadóknak, akik a sok elbukott futballfogadás után szeretnék egy kicsit nyalogatni a sebeiket. Éppen ezért a kockázatos háromesélyes fogadások helyett a mai focimentes válogatásom 4 kétesélyes tippet tartalmaz. A mai választék: sok jégkorong és némi kosárlabda.

 

 

Ambri – Rapperswill ( jégkorong – svájci NLA playout ) H hosszabbítással együtt 1,60

Az 5. meccs következik a 2 csapat között a kiesés elkerüléséért. A párbaj állása 3-1 az Ambri javára, amely véleményem szerint meg is szerzi a bennmaradás jogát. Hogy klasszisokkal jobb csapatról van szó, arra álljon itt néhány bizonyíték: utolsó 8 egymás elleni meccsükön 6-2 a mérleg a hazaiak javára, akik ráadásul utolsó 4 hazai összecsapásukat megnyerték a Rapperswill ellen, ráadásul 3-szor rendes játékidőben. Legutóbbi meccsükön az Ambri idegenben nyert 4:0-ra, ez is jelzi az osztálynyi különbséget, tehát most győzni térnek haza, és kiharcolják a bennmaradást. A hosszabbításos 1,60 valósággal ajándék, de érdemes lehet rendesben is megpróbálni. Nálam ez a nap tutija.

 

Salzburg – Klagenfurt  ( jégkorong – osztrák EBEL playoff )  H 1,40

A Salzburgnak a 3. mérkőzés sem okozhat problémát a Klagenfurt ellen, ahogy az első 2 sem okozott. Egy 5:2-es győzelemmel kezdtek Salzburgban, majd 4:3-ra nyertek Klagenfurtban. Itt az alkalom, hogy otthon a 3. győzelmet is behúzzák a salzburgiak. Ebben a szezonban ők sokkal jobbak, 6 találkozójukból a Salzburg 5-öt megnyert, ebből csak 1 meccs csúszott hosszabbításba. A Klagenfurt csak egyszer győzedelmeskedett, akkor is csak hazai pályán büntetőkkel. A Salzburgnak ezt nyernie kell.

 

Kentucky Wildcats – West Virginia  ( kosárlabda – amerikai NCAA ) Kentucky -11,5 AH  1,66

A Kentucky Wildcats semleges pályán ütközik meg a West Virginia gárdájával ma éjjel. A Kentucky mérlege 10-0 az utolsó 10 meccsén, egyébként utolsó 36 meccsükön pedig 36-0, és ebbe a szériába csak 2 hosszabbításos győzelem csúszott be a Vadmacskáknak. A Virginiaiak mérlege csak 6-4 az utolsó 10 meccsükön. A Kentucky ebben a szezonban 7 meccset játszott semleges helyszínen, és mind a hetet megnyerte, átlagosan 23 pontos különbséggel. Utolsó meccsén 13 pontos különbséggel nyert a Wildcats a Cincinatti ellen, 28 büntetődobásból 20-at értékesítve. A Kentucky 72,2%-os büntetőstatisztikája ma is döntő lehet.

 

NY Islanders – Los Angeles Kings  ( jégkorong – NHL ) 5,5 gól alatt 1,65

A szezon közepén soha eszembe sem jutott, hogy alatt-ra fogadjak Islanders-meccsen. Talán ma sem jutott volna eszembe, ha meg nem nézem a gólstatisztikákat. Az 5,5 alatt mérlege 43-30 a Kings meccsein, 40-34 az Islanders találkozóin. 6-0 az alatt mérlege a szigetlakók utolsó 6 meccsén, és 6-1 a Los Angeles utolsó 7 összecsapásán. Az alatt mérlege továbbá 7-1 az utolsó 8 egymás elleni meccsükön. Mondom, őrült ötletnek tűnik, de a számok nagyon az alatt opciót valószínűsítik, és akik kedvelik a gólok száma piacot, azok nyilván látnak fantáziát ebben a fogadásban, főleg 1,65-ért.

 

Washington Capitals – New Jersey Devils  ( jégkorong – NHL ) H hosszabbítással együtt 1,54

A keleti 7. Washington előnye 4 pont a 9. Bostonnal szemben, tehát 9 meccsel a vége előtt még nem nagyon dőlhetnek hátra. Utolsó 5 meccsükön 3-2 a fővárosiak mérlege, és most 3 idegenbeli meccs után térnek haza – véleményem szerint – győzni.  A Devils ideális ellenfél a Capitals számára. Ebben a szezonban 4-szer találkoztak egymással a csapatok, ebből a fővárosiak hármat megnyertek. Legemlékezetesebb talán az őszi hazai 6:2 volt, de megemlítendő, hogy a Caps decemberben kétszer is elpáholta az Ördögöket New Yorkban, 4:1-re és 4:0-ra. Akárhogy is nézem, a Devilsre nem sok jó vár a szezon hátralévő részében. 12 ponttal vannak a vonal alatt, és a tény, hogy utolsó 2 meccsüket elbukták, nem arról tanúskodik, hogy megindították volna a nagy hajrát. Csak azért ajánlom hosszabbítással együtt, mert mindkét csapat utolsó 10 meccséből csak 1-1 lett döntetlen, ezért érik már az X is. Ennek ellenére ez a meccs szerintem bátrabbaknak rendesben is vállalható.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
krisz77 2015-03-27 07:52:40
5-ből 4 jó lett. Kár, hogy az Ambri végül büntetőkkel kikapott...
paraatléta 2015-03-26 16:31:45
Üdvözletem!

A mai foci-hoki mentes fogadásom:

2 000 FT 5-ÖS KÖTÉS EGYEDI SORSZÁM: 793/796
Esemény Az esemény kezdési időpontja Kimenetel Odds
P. Taylor - K. Huybrechts
1X2
2015.03.26. 22:00 P. Taylor 1,40
P. Wright - J. Wade
1X2
2015.03.26. 21:00 P. Wright 2,55
G. Anderson - S. Bunting
1X2
2015.03.26. 20:30 G. Anderson 1,55
E. Makarova - K. Knapp
A mérkőzés győztese
2015.03.26. 19:30 E. Makarova 1,14
S. Vögele - C. Suarez Navarro
A mérkőzés győztese
2015.03.26. 17:10 C. Suarez Navarro 1,16
Tét összesen 2 000 Ft
Várható nyeremény 14 635 Ft
eden12 2015-03-26 15:30:32
Hali!

NHL-be/svájciba nem szolok bele ,de a Salzburg nekem nem ennyire egyértelmű.

Két napja is éppen csak sikerült fordítaniuk.A Klagenfurt 3:0-ra vezetett...
1,38-ért a leendő eredménytól függetlenül ez nagyon nem éri meg szerintem.

további tippjeink a Kosárlabda világából

Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com