2018.02. 14.

Gólokat várunk a német harmadosztályból

Gólokat várunk a német harmadosztályból

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi, meg is triplázhatjuk az alapegységünket! A fogadáshoz sok sikert mindenkinek!

17636 V. Osnabrück - Karlsruhe - Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) 2,00

  • Német harmadosztályú bajnokiról van szó, ahol a felek egészen más célokért küzdenek, hisz míg a hazaiak a kiesőzónától távolodnának, addig a vendégeknek reális esélye van az első háromba való kerülésre. Az Osnabrück komolyan is veszi a vörös zónától való menekülést, erre volt jó példa a múlt pénteki bajnokijuk, amit hazai pályán 6-1-re nyertek meg. Egyébként is hazai pályán az utolsó 5 bajnokijukból 4-1-0-s mérleggel jöttek ki, az utóbbi időben valódi oroszlánbarlangot varázsoltak a Bremer Brückéből. Az udvariatlan vendéglátásra szükségük is lesz, hisz a KSC egészen elképesztő formában van, 2017. október elsején szenvedtek utoljára bajnoki vereséget, azóta 12 összecsapás 8 győzelemmel. Tehát két motivált gárdáról van szó, akiknek a formájuk is pozitív irányt mutat, véleményem szerint a bátor focira egyaránt képesek lehetnek, s ez a bátor foci gólokat is szülhet akár. Sérülés miatt a hazaiaknál a török származású Savran hiányozhat, míg a vendégeknél szinte mindenki játékra kész, így a veszélyes Fink-Schleusener csatársor is. 

FH: 19:00

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
simsonfun 2018-02-15 10:39:07
Tényleg nem, de a tegnapi nap, hogy így fogalmazzak, nem volt érdekes a BL meccseket leszámítva.
Forgo 2018-02-14 21:55:17
Hali!
Ez sajnos most nem jött.
21/5

további tippjeink a Foci világából

Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.

A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!