2017.08. 14.

Hogyan sikerül Dádaiék rajtja Rostockban?

Hogyan sikerül Dádaiék rajtja Rostockban?

A mai napon Dárdai Pál Herthája is megkezdi szereplését a Német Kupában, az ellenfele pedig a Rostock lesz. Portugáliában bajnoki mérkőzéseket rendeznek hétfőn  és pályára lép a bajnok Benfica is, amely a Chaves otthonába látogat. Lássuk az esélyeket!

 

Rostock – Hertha

  • Legutóbb 2008-ban találkoztak a felek, hiszen akkor szerepelt utoljára a Bundesligában a Rostock, azóta pedig már a másodosztályból kiesett, így jelenleg a 3. ligában található. Az élvonallal ellentétben a harmadosztályban már négy fordulón túl vannak a csapatok és a Rostock hét pontot gyűjtve a felsőházhoz tartozik. Az előző idényben viszont a kiesés ellen küzdöttek a rostockiak, hiszen csak a 15. helyen zártak a 20 csapatos bajnokságban. Ezzel szemben a Hertha Európa-liga indulást érő helyen végzett az előző szezonban.

  • Mióta Dárdai Pál bő két évvel ezelőtt átvette az együttest már nem kell hátrafelé nézegetniük a berlinieknek, hiszen a magyar edző mindkét teljes szezonjában az 1-7.–ben zárt az együttesével. Ezen a nyáron pedig az eddigiekkel ellentétben sikerült megerősíteni a keretüket, hiszen érkezett Lazaro, Selke, Leckie és Rekik, bár az előbbi kettő jelenleg sérült. A felkészülés során remekül játszott a 18 éves Dárdai Palkó, aki ebben az idényben akár már a Bundesligában is bemutatkozhat. Dárdaival a Hertha mindkét idényben jól menetelt a kupában, két éve elődöntőt is játszhatott, vélhetően most sem a Rostock fogja jelenteni a kék-fehérek számára a végállomást.

Chaves – Benfica

  • Mindkét tétmérkőzését könnyedén, 3-1-re nyerte meg az új idényben a Benfica. Előbb a Szuperkupa-meccsen a Guimarest múlták fölül, majd a bajnoki nyitányon a Braga sem okozott gondot Salvióéknak. A mai ellenfelük, a Chaves is játszott már a Guimaressel, de kikapott tőle 3-2-re, akár csak az előző szezonban a Benficától oda-vissza. Mindkét alkalommal kétgólos különbséggel nyertek Mitrogluék. A Chavestől szép teljesítmény volt az tavalyi szezonban, hogy csont nélkül, a 11. helyen végezve bennmaradt az élvonalban. Nagy öröm lenne a klubnál, ha ezt a szereplést sikerülne megismételniük. A Benfica természetesen idén is a bajnoki címért fog küzdeni és a két legfőbb kihívó a Sporting és a Porto, amelyek ebben a fordulóban sem botlottak, ezért a Benficának sem szabad.

A Tippmixpro ajánlatából:

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Rideg1 2017-08-15 09:45:24
Szép volt! :)
A Hertha meccsen kicsit megijedtem, hogy félbeszakították, de szerencsére folytatták! :)

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.