2014.07. 26.

International Champions Cup: AS Roma - Manchester United

International Champions Cup: AS Roma - Manchester United

Miről is híres ez a nyári időszak? Ilyenkor jönnek a „3/3-as” bajnokságok, azok, amikre év közben csak egy vállrándítással lesünk rá egy-egy hétfői vagy szerdai napon, hogy hm… ilyen is van. Ilyenkor jönnek be azok a sportok, amikről tudjuk, hogy léteznek valahol a 7. kontinensen, de azt sem tudjuk, hogy a salakmotort eszik-e vagy isszák. És ilyenkor jönnek azok a meccsek, amiket ha május utolsó szombatján rendeznének, akkor több millió embert ültetne a TV-képernyők és online streamek elé, de ilyenkor, tét nélkül, ráadásul Amerikában (biztos Obamát mennek meglátogatni mind), néhol nézhetetlen időben játszva csak az ottani közönséget, az álmatlanokat, a korán kelőket avagy későn fekvőket, vagy csak a bolond fanatikusokat szögezi a székhez, fotelhez, belső szemhéjhoz. Ilyen találkozót rendeznek ma is, egész emberi, 10 óráskezdéssel Denverben, 1600 méter magasan, a Broncos pályáján.

Előnyös helyzetben vagyunk. Mármint azok, akiket érdekelnek az ilyen felkészülési majomkodások is. Ugyanis az eddigi évektől eltérően van magyar TV-csatorna, amely hajlandó volt megvásárolni a jogokat (nem, ez most szerencsére nem valami DIGI-dugi adó), és műsorra tűzni az International Champions Cup mérkőzéseit. Ugyanis ennek az amerikai pénzszerző tapasztalatszerző, erőfelmérő és esetenként csapatmegismerő (akár játékos akár edző légy) utazási körútnak már van neve is, „tétje” is. 8 nagynevű együttes mérettetik itt meg, két csoportban: a 3 angol és a 3 olasz mellett egy spanyol és egy görög is helyet kapott. A kupáról annyit, hogy tavaly a Real nyerte meg, a Chelseat verték el a döntőben 3-1-re. Az idei döntőről pedig annyit, hogy természetesen a két csoportgyőztes fogja játszani, augusztus 4-én lesz, Miamiban, a 80000 főt befogadó Sun Life Stadiumban. De addig még sok víz lezubog a Niagarán, szóval nézzünk bele a mai találkozóba, hogy mit találunk a Róma és a Manchester United háza táján.

Az AS Roma hatalmas menetelést hajtott végre legutóbb a Seria A-ban, hiszen első 17 mérkőzésüket veretlenül hozták le. Csak a 18. fordulóban, a végül az aranyat megszerző Juventus tudta megállítani őket. Ez azért volt meglepő, mert a csapat a 12/13-as időszakban csak 6. lett, és árnyékát hozta csak egykor pompázó önmagának, ám úgy látszik, hogy egyre inkább kezdenek beérni, ezt támasztja alá a mostani ezüstérem. Vezetőedzőjük, az 50 éves Rudi Garcia 2013 júniusában érkezett, és a fent említett mutatón is látszik, hogy a munkája megkérdőjelezhetetlen. Eddig 42 mérkőzésen van túl a római bőrfotelben, ezeknek majdnem a felét meg is nyerte, átlagosan 2,24 „pontot” hozva. Persze, a helyzetét megkönnyítik a játékosok, a 36 fős keretben olyan nevek találhatóak, mint a bosnyák Pjanic, a holland Strootman, az olasz De Rossi vagy az elefántcsontparti Gervinho.

http://fc04.deviantart.net/fs70/i/2013/190/9/2/francesco_totti_facebook_1_by_belthazor78-d6cqgiy.jpg

Persze Totti az, akit nem szabad kifeledni, mert igaz, hogy 37 éves már a farkastejjel táplálkozó csatár, de még mindig elég magas szinten űzi a mesterségét. Kicsit a mozgásról is. Érkező oldalon van például Iturbe, a Verona argentinja, értéke körülbelül 20 millió font. Emellett Nainggolan és Sanabria is jött, 5 és 4 milliós értékekkel. Ucan-t a Fenerbache adta kölcsön, a 20 éves középpályás is 4 milliót ér. Ingyenesen pedig három nagyobb kaliber, Emanuelson (Milan és Fulham volt játékosa), Keita (Barca, Valencia) és Ashley Cole (Chelsea) csatlakozott a farkasokhoz. Távozó oldalon Marco D'Alessandro (Atalanta) és Dodó (Inter, kölcsön) neve említhető meg, a többiek kisebb kaliberűek. Így nem meglepő, hogy a gárda piaci összértéke 236 millió fontra jut, a tavalyi teljesítmény és az érkezők mellett azt hiszem triviális, hogy az AS Roma az idén nem lesz elhanyagolható tényező, sem Seria A, sem BL szinten. Eddig két találkozót tudtak le bemelegítésként, az Orlando City-t és a Liverpoolt is 1-0-ra verték. Egy kis videó a végére, az 5 új igazolásról (Keita, Ucan, Cole, Emanuelson, Iturbe) tekinthető meg egy szösszenet.

A Manchester Unitedről ha képet kellene festeni, akkor egy vörös ördögöt próbálnék meg valahogyan összefirkálgatni egy lapon, törött szarvval a földön. Persze, a vázolmányra nézve lehet, hogy senkinek nem esne le, hogy ez az, ami, és nem egy ház mondjuk, de talán érthető, hogy mire gondolok. Egy skót elment, egy skót jött, és végül a bajnokságban fukar skótként kevés pontot vágott csak zsebre. Azóta Moyes a bukdácsoló Barca edzője lett eltávozott, és a friss VB-bronzérmes, és nem arrogáns (vagy ha az is nem érdekli), prezentációcsászár Louis Van Gaal lett a kinevezett vezetőedző, egy olyan segítővel, mint Ryan Giggs. A váltás érthető, hiszen a tesze-tosza, tutyi-mutyi Moyes nem volt sokszor a helyzet magaslatán, lásd sajtótájékoztatók, és az eredmények sem jöttek, 38 találkozóból 12 vereség, a bevehetetlen Old Traffordot pedig sorra rombolták és pontfosztogatták a kisebb csapatok is. Az új seprű viszont… A 62 éves holland menedzser megszerezte országának a 3. helyet Brazíliában, de szerintem az előtte levő tevékenysége is ismert. Ajax, Barcelona, Bayern. Eddigi meccseinek több mint 60%-át megnyerte, de aki nem bírja, a stílusát vagy egyszer összeköti vele tulipános bajszát, az próbálhat szélmalomharcot vívni a kegyeiért, páros fapapuccsal repül.

Persze, mint tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat, az edző és a stáb mellett kell egy csapat is, itt pedig ez 28 főre rúg, és olyan játékosok alkotják, mint Rooney, Van Persie, Mata vagy Fellaini. Persze, ha nyár, akkor átigazolási időszak, és ha egy klub nagy, akkor van miből költeni. Itt pedig a United inkább veszítette a tapasztalatot, mint nyerte a kort. Ferdinand, Vidic, Evra, Giggs. 4 játékos, 3 védő, 80 trófea, 2100 pályára lépés és 207 gól bandukolt el. Giggs szögre akasztotta a cipőt, a 40 éves varázsló ’91. márciusában mutatkozott be, és csak a Unitedben játszott, több mint 23 évet. Ferdinand (QPR) és Vidic (Inter) ingyen távozott, Evraát a Juventus vette meg. Érkező oldalon a fiatalítás ment, a megürült bal bekk pozícióba az angol válogatott Shaw (Southampton) érkezett, míg a középpályára Herrera (Bilbao), értékük 30-30 millió. A vörös ördögök is túl vannak már egy megmérettetésen, a Galaxyval játszottak egy kedves edzőmeccset, az eredmény 7-0 lett az európaiaknak. A mai ellenfél viszont várhatóan jóval acélosabb, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lenne gól gazdag a mérkőzés. Van Gaal például elmondta azt is (mert nem csak riporternőkkel beszélget), hogy Cleverly és Blackett végig fogja játszani a 90 percet, de mindenki minimum 45 percet kapni fog.

Hogy akkor mit is várjunk? Hát, jó játékot. Az este 10-kor kezdődő meccset érdemes lesz, lehet megnézni, a taktikai harc mellett a kitűnő játékosállományok miatt jó kis 90 percet várok. Eredményben? Hááát, ez már nehezebb tészta. A United a favorit, de barátságos meccsről beszélünk. A Róma javuló formát és játékosállományt mutat, a United talán nagyobb játékerőt, de több nagy név is még a VB fáradalmait piheni ki. Szóval tippelni nem szeretnék az eredményre, a felforgatott keretek és felállások miatt 2,5 gól fölé meg lehet próbálni azért.

180 Roma - Manchester Utd. 2.95 3.10 2.05 Szo 21:55

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy egzotikus mérkőzés következik, de jól fogadható! A chilei bajnokságban mind az Audax Italiano és mind a Coquimbo a kiesés elkerüléséért küzdenek. E két csapat párharca a chilei Primera Division hatodik fordulójában a forduló derbije!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy egzotikus mérkőzés következik, de jól fogadható! A chilei bajnokságban mind az Audax Italiano és mind a Coquimbo a kiesés elkerüléséért küzdenek. E két csapat párharca a chilei Primera Division hatodik fordulójában a forduló derbije!
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Négy győzelem nélküli mérkőzés után a Padova csapata a Pergolettese ellen próbál meg visszatérni a győzelmi útra.
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Négy győzelem nélküli mérkőzés után a Padova csapata a Pergolettese ellen próbál meg visszatérni a győzelmi útra.