2017.03. 01.

Javít-e a kupában a Kazany és a Lokomotiv?

Javít-e a kupában a Kazany és a Lokomotiv?

Véget ér a hosszú téli szünet Oroszországban is és kupamérkőzésekkel indul a tavaszi idény. Az ősszel hullámzóan teljesítő Rubin Kazany a Szibirt fogadja az Orosz Kupa negyeddöntőjében. A Lokomotiv Moszkva pedig a Tosnót látja vendégül, a tét igazán nagy lesz minden együttes számára, ugyanis sztárcsapatok már kiestek a sorozatból.

A kupában javít-e a Kazan és a Lokomotív? 2017.03.01.

Rubin Kazany – Szibir

  • Az orosz első osztályban 9. helyen álló Rubin Kazany hazai pályán fogadja az Orosz Kupa negyeddöntőjében a másodosztályban csak 14. Szibirt. Bár a játékoskerete jóval erősebb a Rubinnak, nem mehet biztosra, mert a 3 hónapos szünet után minden csapatnak nagyon nehéz játékba lendülni. Ezt láthattuk az Európa-ligában a Zenit esetében, hiszen hiába számít sokkal jobbnak a Lucescu-gárda, mint az Anderlecht, az elrontott odavágó miatt kiesett a sorozatból. A mostani párharc győztesének az ellenfele az Ural lesz az elődöntőben. A Kazany a felkészülési mérkőzéseken mindenesetre jól teljesített, hiszen a legutóbbi hat találkozójából ötöt megnyert, igaz, a riválisok közül csak a Szpartak Moszkva rendelkezett komoly játékerővel. Eddig kétszer találkoztak a felek Kazanyban és mindkétszer hazai siker született, most is erre lehet számítani.

Lokomotiv Moszkva – Toszno

  • Ősszel a várakozások alatt teljesített a Lokomotiv a Premjer Ligában és ennek köszönhetően csak a 10. helyen áll. A kupában azonban megvan a lehetőség a javításra, pláne, hogy az igazán nagy csapatok, mint például a Zenit, a CSZKA, a Szpartak és a Rosztov már az ősszel kiesett. A moszkvaiak abszolút favoritnak számítanak a negyeddöntőben, ugyanis másodosztályú ellenfelük lesz, mégpedig a Tosno. A vendégeket azért nem szabad leírni, ugyanis 2. helyen állnak a 1. divízióban, ami automatikus feljutást jelentene a szezon végén. A Lokomotiv igencsak változatos eredményeket produkált a felkészülés során, így abból nehéz következni a játékosok formájára. Egy hónappal ezelőtt a Videotonnal is összecsaptak és 2-0-ra nyertek Maicon (képen) és Mirancsuk góljával. A mai találkozón az lesz a kérdés, hogy tudja-e érvényesíteni a jobb erőkből álló Lokomotiv a papírformát.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Khadath 2017-03-01 14:45:22
Törölt hozzászólás

további tippjeink a Foci világából

A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy egzotikus mérkőzés következik, de jól fogadható! A chilei bajnokságban mind az Audax Italiano és mind a Coquimbo a kiesés elkerüléséért küzdenek. E két csapat párharca a chilei Primera Division hatodik fordulójában a forduló derbije!

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Négy győzelem nélküli mérkőzés után a Padova csapata a Pergolettese ellen próbál meg visszatérni a győzelmi útra.