2018.02. 17.

Kézimunka- A csoport élére állhat a Nantes

Kézimunka- A csoport élére állhat a Nantes

Ma aztán igazán nem panaszkodhatunk, a rendkívül bőséges kínálatban a BL és az EHF Kupa meccsek mellett találhatunk spanyol, cseh, dán, portugál bajnoki mérkőzéseket is, de magyar bajnokikra is voksolhatunk. Nekem a Nantes zágrábi vendégjátékára esett a választásom.

RK Zagreb-Nantes

  • A hazai gárda rendkívül gyenge BL szezont produkál, mindössze egyetlen győzelmet számlálnak, igaz azt a Löwen felett aratták, mellé jött még két döntetlen, hazai pályán a Plock ellen és Svédországban a Kristianstad ellen. Téli szünetben sokat gyengült csapatuk, Mandalinics Berlinbe, Skok Liszabonba igazolt, a „quatari” Zsarko Markovicsnak lejárt a szerződése, ráadásul Vuglac és Hristic sérült, továbbá Susnja sem bevethető. Ezért Saracevic kénytelen lesz viszonylag rutintalan fiatalokat is pályára küldeni. A kopasz tréner egyébként bő egy év alatt immár az ötödik trénere a horvát gárdának, Vujovics, Ivadija, Goluza, Kamenica volt a sorrend a forró és kényelmetlen kispadon. A sérültek listája a francia csapatnál is elég tekintélyes, Faluvégi, Lazarov, Burics, Nyokas. Viszont a hiányzók helyére érkezett még az ősszel Saurina, a téli szünetben pedig Guillo és a szétszéledő Mydtjillandtól a norvég válogatott átlövő Espen Lie Hansen, aki a hétközi bajnoki mérkőzésen öt góllal tette le névjegyét új csapatában. Anti fiai – a szezon előtt ki gondolta volna- a Barcelonát és a Löwent megelőzve versenyben vannak a csoport első helyéért, amit múlt héten a katalánok legyőzésével nyomatékosítottak is. Ősszel fordított felállásban izgalmas végjátékban, ahol az utolsó tizenhárom másodpercben két gól esett, otthon tartotta a két pontot  francia gárda.( https://www.youtube.com/watch?v=lRrqE4DpxYg). Ma nyugodtabb végjátékot és ismét  francia sikert várok.

Tippem: 1329113 RK Zagreb-Nantes V 1.45

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kispályás 2018-02-17 10:20:44
Szia,
Az első háromnak azért van némi realitása, sajnos a csabai siker szinte kizárt.

további tippjeink a Foci világából

Csúcsrangadó a másodosztályban. Az 1. a 2. helyezettel és a 3. a 4. helyezettel. A Nyíregyháza 7 pontos előnyben van most, de ha ma kikapna a Vasastól, akkor ez 4-re olvadna és van még 5 forduló pluszban! Szóval nagyon fontos meccs ez. A Vasasnak is, mert ők nem csak üldöznek, hanem üldözve is vannak!

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Hoffenheimet és a Borussia Mönchengladbachot öt pont választja el egymástól a Bundesliga tabelláján a 30. játékhét mai találkozója előtt.

A Diósgyőr és a Debrecen, a két kelet-magyarországi fellegvár helye a magyar NB1-ben megkérdőjelezhetetlen. Remélem, hogy jövőre tovább fejlődnek majd, olyan mértékben, hogy a dobogóért lesznek harcban majd. De ez a mai meccs is remek összecsapásnak ígérkezik!