2017.03. 23.

Kézimunka-Magához tér-e végre a Midtjylland?

Kézimunka-Magához tér-e végre a Midtjylland?

Tegnap a német bajnoki rangadón igazságos döntetlen született. Akik az általam javasolt opciót választották, azok az 56. perc derekán hátradőlhettek, igaz az utolsó négy és fél percben már nem rezdült meg a háló egyik oldalon sem. Ezzel a döntetlennel a Magdeburg december közepe óta már tizenharmadik alkalommal őrizte meg veretlenségét. Ma a dán liga két legrosszabb formájában lévő csapata feszül egymásnak, Herningbe látogat a Tonder.

Midtjylland -Tonder

  • A hazai csapat viszonylag kiegyensúlyozott teljesítménnyel a bajnokság ötödik helyén áll, rájátszásban való szereplésüket nagy valószínűséggel nem sok veszély fenyegeti, írtam ezt február hetedikén, amikor is fogadták a Skanderborg együttesét. Azóta nagyot fordult a világ, óriási gödör alján csücsül a Midtjylland, kilenc vereséggel a hátuk mögött lépnek ma pályára. Pedig talán megirigyelve a város női csapatának hírnevét a klub történetének legnagyobb sikerét elérve tavaly megnyerték a dán kupát. Ennek köszönhetően megnyílt számukra az európia kupaszereplés lehetősége, amellyel élni is tudtak, az orosz Astrahan kiverésével a csoportkörbe jutottak, ahol a Porto,a Göppingen és a spanyol Granollers mellett azonban nem sok vizet zavarnak . Nyáron szinte új csapatot kellett építenie Morten Sechernek, tízen hagyták el az egyesületet, többek között a punkfrizurás német ikon, Pascal Hens, aki a Balingenbe igazolt, míg az izlandi válogatott beállós Svavarsson a Holstebrót választotta. A kilenc érkező között találjuk viszont a norvég válogatott lövőpárosát, a balátlövő Espen Lie Hansent, aki Franciaországban 25 góllal járult hozzá a sikerhez, másik oldalon a Fillingentől igazolt Tangent, aki a válogatottban Reinkind sérülése miatt több lehetőséghez jutott és 24 találattal hálálta meg a bizalmat. Jelenleg a tizedik helyen állnak hét pontra a vörös zónától, viszont nagyon halvány esélyük még van a felsőházi rájátszásra, de ez inkább már csak matematikai, sorsuk már nem a saját kezükben van. A Tonder együttese tavaly a másodosztály másodikjaként, a Nordsjaelland elleni sikeresen megvívott osztályozónak köszönheti első osztályú tagságát. Úgy tűnik azonban, hogy nagy rájuk a kabát, hazai pályán is, de főleg idegenben elég szerény teljesítményekre képesek. Ne hallgassuk el azonban azt, hogy számukra is téttel bír még ez a mérkőzés, legalább szeretnék elérni, hogy osztályozót játszhassanak, ugyanis az utolsó helyezett rögtön a második ligában találja magát, míg a tizenkettedik és tizenharmadik helyezett élhet ezzel a lehetőséggel. Szóval mindebből csak azt akarom kihámozni, hogy a játékosállományok között óriási a különbség és a hazaiaknak sem tarthat örökké ez a rossz széria, ha nem is jutnak be a rájátszásba, legalább szépen búcsúznak el a hazai publikumtól, ugyanis az alapszakaszt a GOG vendégeként fejezik be.

Tippem: 28255 Midtjylland-Tonder H 1.65 23:29

(Bevállalósabbaknak 1.5 hátrányból is mehet, ezért 1.90-et fizet a Zrt.)

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Fefe95 2017-03-23 23:45:36
Változtattak, nem az én szemem káprázott. Délután még a 4-es és 5-ös mezszámmal is Malfondet neve szerepelt.

további tippjeink a Foci világából

A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.