2016.05. 04.

Kézimunka-norvég bajnoki elődöntő

Kézimunka-norvég bajnoki elődöntő

Tegnap a dán bajnokin sokáig 1 gól/perc sebességgel haladtak a csapatok és már a félidőben sejteni lehetett, hogy nem lesz gond a tippel, az 54. percben meg is volt az 51. gól a csapatok végül 55 találatig jutottak. A mai bőséges kínálatból már a múlt héten is a tippet biztosan hozó Elverumot választottam.

Baekkelaget-Elverum norvég bajnoki elődöntő, 2. mérkőzés

A norvég bajnokságban már az elődöntőnél tartanak a csapatok, a párharc két nyert mérkőzésig tart. Nálam továbbra is az Elverum a bajnokság fő esélyese és meg is bízok bennük annak ellenére, hogy a negyeddöntő második mérkőzésén az idény folyamán többször agyonvert Bodo ellen egy több mint véleményes döntetlent játszottak a rendes játékidőben. Természetesen a hosszabbításban kiharcolták a győzelmet és ők jutottak az elődöntőbe. Sokat fejlődött tavaly óta a Baekkelaget, amikor is az alapszakasz tizedik helyén végezve csak osztályozóval sikerült meghosszabbítaniuk élvonalbeli tagságukat. Idén a hetedik helyről rajtolva meglepetésre a negyeddöntőben 2:1 összesítéssel kiverték az alapszakasz győztes Arendal együttesét. Az első mérkőzésen Iváncsikék hazai pályán nagy zakót szabtak a házigazdákra, ha kicsit szűkebben is, de ma is Elverum győzelmet várok.

Tippem: 28743 Baekkelaget –Elverum V 1.35 39:30

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
thumy 2016-05-04 13:02:12
Csurgóról mit gondolsz?
Poison 2016-05-04 09:54:34
Szia Pàlya! A Holstebro-ra gondoltam màra 3,5--4,5 hendivel! Mit mondasz? Előre is köszönöm vàlaszodat

további tippjeink a Foci világából

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
FociAngolLiga 1
Tipp