2017.04. 09.

Kézimunka-Seha bronzmeccs és magyar bajnoki

Kézimunka-Seha bronzmeccs és magyar bajnoki

Tegnap az álmosan kezdő Rosztov a félidő közepén átvette a vezetést és már szünetre háromgólos előnnyel vonultak a csapatok. A második harminc perc elején aztán robbantottak az oroszok és szinte állva hagyták ellenfelüket, végül kiütéses tizenegy gólos győzelmet arattak, formalitássá silányítva ezzel a visszavágót. Mára két meccset választottam, Bresztben a házigazda együttes a Seha Liga bronzérmére hajt, míg Csurgón a sérülésektől tizedelt Füred vizitál.

 

  • Csurgó-Balatonfüred

Az év utolsó hazai mérkőzésén a Csurgó jó eséllyel tartja otthon a két pontot az idegenben egyébként is gyengén muzsikáló Füred ellen. Csoknyai István együttesből Fazekas és Zdolik után Ristanovic és Semenov is kidőlt, így felnőtt kapusok nélkül kénytelenek kiállni a mai mérkőzésre. A két együttes kevesebb mint egy hónapja találkozott, akkor Magyar Kupa mérkőzésen a Csurgó négygólos sikert aratva biztosította helyét  a final fourba. A mérkőzést szokatlan időpontban, 12:15 órakor rendezik, ennek oka pedig, hogy a tervek szerint képernyőre került volna az esemény.

Tippem: 11856 Csurgó-Balatonfüred H 1.35 18:22

 

  • Breszt Meskov-RK Zagreb

A történelem ismételte önmagát. Tavaly ugyanez a két csapat játszotta a bronzmérkőzést, sőt a fehéroroszok akkor is a Veszprém ellen buktak el és a horvátok is a Vardar ellen veszítettek az elődöntőben. Sok újat nem tudnak már egymásnak mutatni, hiszen a Seha Liga mellett a Bl-ben is egy csoportba kerültek, így ebben az idényben már négy alkalommal találkoztak egymással. Mind a két sorozatban egy-egy breszti siker és döntetlen született, érdekes, hogy a győzelmek mind a két alkalommal Horvátországban születtek és hazai pályán csak döntetlenre volt képes Bebeshko legénysége. Jamaliék nagyon összeálltak tavaszra, mindenki megszenvedett ellenük, a Löwentől egy góllal kaptak csak ki és a Flensburg is alaposan megizzadt ellenük, egy és kétgólos sikert arattak csupán, de a Veszprém is csak hétméteresekkel múlta őket felül pénteken. Az elődöntőben a beállós Sztojkovics kilenc, míg Iman Jamali hét találatig jutott. Nem lépett pályára a sérült Pavel Atman. A horvátoknál elég meleg a kispad, októberben a rossz eredmények miatt közös megegyezéssel szerződést bontottak Veszelin Vujoviccsal, akit aztán a balkáni sajtó rögtön össze is boronált a Veszprémmel. Az őt váltó Silvio Ivadija sem járt jobban, a Veszprém elleni kiesés az állásába került, utódja az egykori veszprémi légiós Slavko Goluza lett, akinek azonban csak nyárig szól a megbízatása, mert a következő idényben a Tatran Presov vezetőedzője lesz. Pénteken esélyük sem volt a Vardar ellen, végig futottak az eredmény után, a mérkőzésen Zlatko Horvat nyolc és Mandalinics kilenc alkalommal volt eredményes. Ma a hazai pálya nálam a Breszt felé billenti a mérleg nyelvét.

Tippem: 09235 Breszt Meskov-RK Zagreb H 1.35 23:19

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Pistol Pete 2017-04-09 18:20:32
Www.hatosfal.hu. Ez is egy kèzis oldal, jo iràsok vannak. Ha valakit èrdekel...
PetoPisti 2017-04-09 15:19:50
Metz-Gyori Audi ETO KC
Tipp: Gyori Audi ETO KC (DNB)
Odds: @ 1,176

HC Meshkov Brest-HC Zagreb
Tipp: HC Meshkov Bres (DNB)
Odds: @ 1,310

Össz odds: @ 1,5425
Fefe95 2017-04-09 13:06:44
Mit gondolsz a következő mérkőzésekről?
Buducnost - Larvik, Kolding-Aalborg, Midtjylland-Vardar, Bietigheim-NFH Nyk, Granollers-CD Bidasoa Irun :)
Agassi 2017-04-09 12:04:07
Kispalyas, Haslum mehet tuti kategoriaba Csurgo melle ?

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.