2016.05. 26.

Kézimunka-svájci bajnokavató

Kézimunka-svájci bajnokavató

Tegnap amatőr hibát követtem el! Nem vettem figyelembe a kezdési időpontokat, aminek bizony az utolsó fordulókban fokozott jelentősége van. A  Nimes-St. Raphael mérkőzés hamarabb ért véget és vendéggyőzelmet hozott, ezzel minimálisra csökkentve a Nantes esélyét a második hely megszerzésére. Ennek tudatában a Nantes rendesen elengedte a második játékrészt, félidei kétgólos vezetésből lett négygólos vereség, úgy, hogy a hazaiak már közben hattal is vezettek. Ma három mérkőzést kínál a Zrt., én a svájci bajnokavatót választom.

Schaffhausen-Thun, bajnoki döntő 5. mérkőzés

Ez az a mérkőzés, amit nem nagyon kell túlmagyarázni, sok szót nem is érdemel már csak az oddsa miatt se. A három győzelemig tartó döntő ötödik összecsapása ez, a felek 2:2-re állnak. Császár Gábor együttese állandó résztvevőnek számít a végelszámolásnál, az ellenfelek viszont cserélődnek, annak megfelelően, hogy kinek hogy jön ki a lépés. Tavaly a St. Gallen, tavalyelőtt a Winterthur próbálkozott, de mind a ketten 3:0 arányú vereséget szenvedtek. A Thun legutóbb a 2012/13-as szezonban jutott a döntőig, akkor azonban 3:2 arányban diadalmaskodott is. Ma nem látom annak esélyét, hogy a történelem ismétlődjön, annak ellenére, hogy hazai pályán kétszer is egy-egy góllal elkapta a jóval esélyesebb Kadétokat.

Tippem: Schaffhausen-Thun H 1.18 30:28

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Robert0603 2016-05-26 11:53:44
Törölt hozzászólás

további tippjeink a Foci világából

A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.