2017.04. 24.

A kiesés ellen küzd a Vicenza hazai pályán

A kiesés ellen küzd a Vicenza hazai pályán

Az olasz másodosztályban kerül sor egy fontos mérkőzésre, ahol a kiesés ellen küzdő Vicenza látja vendégül a rájátszásért hajtó Novarát. Ennek megfelelően mindkét oldal számára nagyon kellenek a pontok. Lássuk, mire számíthatunk. A tippeket a papíros Tippmix ajánlatából választottuk, de természetesen az interneten is játékba lehet küldeni. Sok sikert mindenkinek!

14158 Vicenza - Novara
DÖNTETLEN - 2.80  3-1

  • Hétközi forduló az olasz másodosztályban, konkrétan a 38. játéknap kezdődik, azon belül is a még a kieső helyen tanyázó Vicenza fogadja a play-off zónába hajtó piemontiakakat. Adorjánék sorsolása igen kedvezőnek mondható, így azt gondolom, az első nyolcba való kerülés teljesen reális cél, s hát az állományuk is megfelelő jelenleg ehhez. Eltiltása után a svájci kapus Da Costa elfoglalhatja a helyét a Novara ketrecében, míg elől a Macheda-Galabinov kettőssel rohamozhatnak megint, mint a múlt héten. A hazaiaknál De luca erősíti a hiányzók névsorát, illetve hiányozni fog a rutinos kapus Benussi is, akit Vigorito helyettesíthet. Mindkét oldalon megvan a motiváció, s azt gondolom, ennek megfelelően rendkívüli komolysággal is ugranak egymásnak, amiben megbújik a "csak ne kapjunk ki" szemlélet is. A Vicenza otthoni környezetben kilenc alkalommal is pontosztozkodásra kényszerült, az én véleményem az, hogy a kiesés elől menekülő hazaiak az elmúlt fordulóban már az új mesterrel egy erősebb ellenfél otthonában megmutatták az oroszlánkörmüket, és emiatt a pontosztozkodásra ma is megvan minden esélyük.

FH:20:30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az utrechti fiatalok hetek óta zakóznak, ma a Telstar vendégei lesznek. Fotó: pixabay.com
Az utrechti fiatalok hetek óta zakóznak, ma a Telstar vendégei lesznek. Fotó: pixabay.com
friss 1 órája Swindon - Notts: Támadás!
Nagypénteken komplett fordulót rendeznek a League II-ban. Mai főszereplőink nem a védekezésükről híresek. Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 2
Tipp
Nagypénteken komplett fordulót rendeznek a League II-ban. Mai főszereplőink nem a védekezésükről híresek. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Bristol City - Leicester bajnoki meccset rendeznek az Ashton Gate-ben, ahol a Rókák vérben forgó szemmel akarják visszaszerezni az első helyet a tabellán!