2017.08. 24.

Kivégezhetik Hagiékat...

Kivégezhetik Hagiékat...

Az első mérkőzésen Romániában 3-1-re nyert az osztrák bajnok. A román címvédő pocsék formában van, Hagi alakulata minden fronton gyengélkedik. Nem ma tűmadnak fel a vendégek...

  • A nyáron ismét átalakult a Salzburg állománya, változás történt a kispadon is, júliustól Marco Rose látja el a vezetőedzői feladatokat. A BL-ben a máltai riválisát könnyedén intézték el a fehér-pirosak, viszont a Rijekával már nem bírtak - idegenben szerzett találattal a horvátok maradhattak az elitligában. A bajnokságban jobban megy a nyáron ismételten megfiatalított társaságnak (fiókcsapatuktól, a Lieferingtől ismét többen felkerültek a "nagyokhoz"), négy siker mellett egy iksz az eddigi eredménysoruk. Csak azért nem vezetik a tabellát, mert a Sturm, amellyel vasárnap játszanak rangadót az osztrák Bundesligában, valamennyi ütközetét behúzta. A románok elleni első találkozó gyors gólváltással indult, a végeredmény pedig már fél óra elteltével kialakult. A támadószekcióban vannak sérültek, de egyelőre a Grashopperstől visszatért iraeli Dabour, valamint a dél-koreai Hee-Chan Hwang is szépen termeli a találatokat. Erről a St. Pölten futballistái tudnának részletesen mesélni, ugyanis a múlt hét végén 5-1-re kaptak ki Salzburgban.
  • Geroghe Hagi tavasszal bajnoki címre vezette az FC Vitorult, ám az idei szezonban nagyon nem megy a kék-feketéknek. A BL-selejtező előző köréban a ciprusi APOEL-lel találkozott a brigád, és otthon 1-0-ás előnyre tette szert. A visszavágón is 1-0 volt az eredmény, ám a hosszabbításban összeomlottak a románok, és 4-1 lett a vége. A bajnokságban is botladoznak Chituék, 7 fellépést követően 5 ponttal az alsóházban tanyáznak. A tűmadójáték akadozik, gólkülönbségük mindössze 3-6. A keretben egy középpályás sérült. Fiatalokra épül Hagi csapata, ám egyelőre a társulat nem képes a kiegyensúlyozott teljesítményre.
  • A vendégek kényelmes helyzetből várhatják a visszavágót, hiszen kátgólos előnyre tettek szert. Ma ismét az osztrákok a favoritok, a forma alapján simán jöhet a hendikepes győzelmük, és jó esélyt látunk arra is, hogy a végén lesz összességében három találat. Hagi pedig lassan csomagolhat...

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
almababa35 2017-08-24 15:49:00
SzIasztok

Ha a Salzburg nem lessz nagyon tartalékos a 3-5 gól kellene legyen
Robb82 2017-08-24 11:56:29
Ha jól tudom,akkor nem fog csomagolni, mert ő a klub tulajdonosa, ha csak ki nem rúgja saját magát!

további tippjeink a Foci világából

A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.