2017.09. 07.

Kosárlabda Európa-bajnokság 9. játéknap

Kosárlabda Európa-bajnokság 9. játéknap

Ma a főmeccsem a Lettország – Törökország lesz és van két tipp, ahol az egyik alakulat már a jövőbe néz. Itt is lehet gondolkodni. Sok szerencsét.

Lettország – Törökország: Lettország - 1,40

  • A lettek megtalálták játékukat és a szerbek elleni vereség után lazán hozzák a meccseiket. Az oroszok ellen félidei -10-ről fordítottak és nyertek 15-ről ami komoly fegyverténynek számít. A New York Knicks sztárja Porzingis kiválóan játszik, nem sok center tudta ők szabályos körülmények között megtartani eddig, Bertansék és Strelnieks pedig kintről sziporkáznak. A törökök eddigi játéka teljes betli, mintha nem is hazai pályán lennének, a keret igen karcsú, nincs igazi húzóemberük sem. A két kötelezőt hozták (Belgium és Nagy Britannia) viszont a szerbek és az oroszok ellen kapituláltak. A meccsnek komoly tétje van, a lettek nem kaphatnak ki ugyanis ha ez megtörténik akkor a spanyolokkal játszanak a 8 közé jutásért az pedig szinte tuti bukta lenne. Ennek tudatában nagyon fognak menni Porzingisék, ugyanis ha nyernek akkor minden bizonnyal csoport másodikak lesznek és a jóval könnyebb Montenegróval meccsel majd a nyolcaddöntőben. Erősebb, összeszokottabb a lett csapat, egyénileg és csapatként is a törökök előtt vannak pillanatnyilag és ma úgy érzem nem is lesz gondjuk, hogy elverjék az ezer sebből vérző hazaiakat. Hiába a hazai pálya, ez a török keret gyenge ahhoz, hogy meglepetést okozzon.

Egyéb tippek:

Oroszország - Nagy Britannia: Nagy Britannia +16,5 - 1,45
Csehország – Horvátország: Csehország +15,5 - 1,45

  • Az oroszok és a horvátok is már a nyolcaddöntőre fókuszálnak, egyik és másik csapat is már biztos továbbjutó, ráadásul a horvátok a második helytől sem előrébb sem hátrébb nem végezhetnek. Tartalékolni fog mindkét csapat, a csehek és a britek pedig utolsó EB meccsükön a szép búcsúért mennek, ami miatt úgy érzem meccsben lesz ma mindkét underdog csapat.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2017-09-07 17:43:52
Ez a kosár élő fogadás nem az én világom!
Ma megfogadtam félidőben a cseh-horváton lesz 176.5 pont fölött,de a féldiei 94 pont után éppen csak 176 lett és nem 177 ami nekem kellett.
A másikon hármat is buktam!
az oroszokat 18.5-es hendivel beraktam nyerőre,persze csak 12 lett közte a végén.
Az utolsó negyed előtt megraktam az oroszok 80.5 pont alatt és a brittek meg 70.5 fölé.
Mondanom sem kell a brit csapat kereken 70 pontot dobott és az oroszok meg a 81-re még egyet rá is tettek,ott legalább két ponton ment el a tippem.
Ezután megraktam a magyar-spanyolt most 152.5 pont fölé,de biztosra veszem a spanyolok most nem dobnak egy százat ahogyan várom vagy mi dobunk majd csak 40 pontot.
Angyalvàr 2017-09-07 13:54:13
Magyar-spanyol meccs

Nèztem tegnap a dumalàdàba, Fefe 95irta talàn, hogy remèli ki lesz elenezve ez a meccs.
Megprobàlkozok vele.
Igazabol nekünk nem őket kell megverni, ez a meccs amolyan "jutalomjàtèk" nekünk, hisz korabban "megcselekedtük amit megkövetelt a hata"
Megvertük a cseheket es a romanokat, tocabblèptünk a Kolozsvàri csoportbol, bent vagyuk a "Last 16"-ban,utazhatunk a, Boszporusz partjàra az egyenes kieseses szakaszba.
Az Eb előtt is ezt a 2győzelmet tűzte ki a szakma, azert az emberfeletti bravur lett volba, lenne, ha a Montenegro, Horvat, Spanyol 3-asbol az egyiket keg tudnank fogni.
Ebből a 3-asbol a horvatokhoz àlltunk a legközelebb, ott - 9lett,a montik ellen:-24
Kètsegtelen hogy a spanyol a legerősebb ebből a 3-asbol.
Ha ugy szàmoljuk, hogy 24-el kaptunk ki a montiktol, a spanyolok meg 99-60-ra,39-el vertèk őket, akkor mennyivel fogunk kikapni? :) 63ponttal?:)

A hispàn gàrda az elmult 10èvmeghatarozo csapata Europaban, a legutobbi 4Eb-ből 3-at hoztak:2009,11,es 15,csupàn 13-ban csuszott be egybronz.
Igazàbol itt egy Europai "Dream Team" - ről lehet beszèlni.
Hianyzok vannak nàluk bőven, demèg ezek ellenère is toronymagasan a legerősebb alakulatnak gobdoljàk a szakik.
Felipe Reyes mar nem vàlogatott, Rudy Fernandez es Viktor Claver sem vàllalta, Sergio Llull a felkèszüles alatt sèrült le, Nikola Mirotics a Bulls jàtekos a szerződese körüli bonyodalmak miatt nincs itt, Sergi Ibaka a Toronto Raptors jàtekos pedig hiszti miatt, màrpedig azert mert a legutobbi vilagversenyre is Miroticsot vittèk, s nem őt.
Ők ketten a honositott spanyokok, a szabalyok szeribt csak egyik7k lehetne, de nost egyik semlesz.
Mindenesetre a 2 Nba-s jatekos èrzèkenyveszteseg(ezzel együtt is Nr. 1-nak gondoljak a szakik a gàrdàt)
A keret mèg igy is tele van gigasztàrokkal, elèg a Gasol tesokat emliteni, Paul a Spurs, Marc a Memphisi Grizzlimedvèk spilere.
De ugyszinten az Nba-ben jatszik anyàron csapatot vàlto Rubio Ricki(Jazz)
Van 3fiatal Nba-s splireük is, Alex Abrines(City Thubder), aki a perimètrről lehet veszèlyes, Juancho Hernangonez(Nuggets), aki magasember, valamint Willy a teso(Knicks), aki center.
De nemcsak Nva-s, hanem Europai klasszisaik is vannak, elèg csak a Cska Moszkva spiler Sergio Rodriguezt emliteni, vagy kiegeszitő feladatokra a Barca spiler Juan Carlos Navarro, de van a spanyol bajnos, Eurocup döbtős Pamesabol is 3jàtekos,Sastre,Vives es San Emeterio a legjobbja a csapatnak.
Komoly nevek, egytől egyik szinte mind klasszis, komoly rotacios legetősegekkel a tàbla alatt.

A magyarok meccsèt pont làttam a romanok ellen, Àdi es Vojvoda vittèk a prinet, klasszist nyujtottak, kettejük 51pont., de szàmomra èlmènyszàmba mentek Keller Àkos zsàkjai, amiket Vojvoda jàtszott be neki, de a honositott Rosco Allen is 10pontot szerzett, Keller amugy szèp szàmu pattanot is stedett, szàm szeribt 7-et.

Meccs 16:15-kor szinten Kolozsvaron.
Szerintem èg es a föld különbseg van itt is a 2alakulatközött,kèrdes csupan az, hogy a hispànok mennyire akarnak megverni bennünket, illetve mennyire tudjuk lassitani őket.

Hendi itt is jo magasra behuzva.
-15spanyol 1,31(bet 365szorzoja)
:)
HattoriHanzo 2017-09-07 13:09:39
Alapesetben jó az érvelés, de azt ne felejtsd ki a számításból, hogy a montik eredménytől függetlenül biztos harmadikok a csoportban. Sem előre, sem hátralépni nem tudnak. Én pont ezért hagyom ki, és választom inkább a téttel bíró lett-török meccset, ahol a letteknek elég erős motíváció lesz az, hogy elkerüljék a spanyolokat.
Egy tárgyi tévedésre szeretném felhívni a figyelmedet: Oradea nem Arad, hanem Nagyvárad. ;)
Angyalvàr 2017-09-07 12:52:36
Montenegro-Romània meccs 19:45-kor

A hazai pàlyàn,Cluj Napocàban, Kolozsvàrott a Polyvalent Hall-ban jàtszo szomszèdaink Montenegrot fogadj@àk.
A romànok règen rendszeres rèsztvevői voltak vilagesemenyeknek, most azonban 30èves àtkot törtek meg, 87-ben voltak utoljara vilagesemenyen.
Romania csapata talan az egesz torna egyik, ha nem a leggyengèbb csapata Izlanddal egyetemben.
Amig azonban az èszakiaknal van 1-2kiemelkedő tehetseg, vagy ismertebb nèv, addig a romanoknal csak Vlad Moldoveanu az ismertebbnèv, aki jelen pillanatban a török Buyukekmece jàtekosa, de szerepelt korabban a jo nevű olasz Benetton Trevizonàl, jàtszott Èsztorszagban, de Lengyelorszagban is lehuzott 2èvet komoly csapatokban, tehàt ő komoly nemzetközi multra visszatekintő jàtekos.
Hatekony, ponterős kosaras, aki nèzte a magyarok elleni meccsüket, igencsak szembetűnő volt, hogy folyton őt kerestèk a zsugàval, szinte minden szituban, hogy ő talàn majd talàl megoldast.
Ott azon a meccsen Àdi ès Vojvoda klasszis teljesitmenyevel(ketten együtt 51pontig jutottak) magabiztos 80-71-es,9pontos magyar siker született.
Annak ellenere, hogy a romanok folyton Moldoneanut kerestèk, csak 5pontig jutott, 2assziszt es 9pattano.
A legjobb roman ott, az Arad, Oradea jàtekosa, Andrej Mandanche volt 24ponttal,Catalin Baciu a Steaua jatekosa 12pontig jutott.
Egy szo mint szàz, Romania gyenge, az egesz kontinenstorna egyik leggyengebb csapata, de a csoportban egesz biztosan a leggyengebb, ellenünk, valamint a csehek ellen kalkulalhattak minimalis győzelmi remènyekkel, de tőlünk 9-el,de a csehektől is 15-el,83-68-ra kaptak ki.

A montik 3.helyen vannak a csoportban, nàluk azert vannak komoly splireiek, noha Vladimir Dasic vagy Nikola Pekovics m@àr nem vàlogatottak.
A tàbla alatt ott van egy Nikola Vukcsevics nàluk, aki a tengeren túlon az Orlando Magic csapatànàl keresi a vajas kenyèrre valot Floridàban, de ott van nàluk a spanyol bajnok Pamesa Valencia húzoembere Bojan Dubjevics, ők ketten nagyon nagy nevek.
De ott van nàluk Tyresie Rise, Barca jàtekos(Hangaval együtt pattogtathat nemsokara)
Ő kit7űnő kiegeszitő ember, volt Euroliga es Eurocup győztes, es mindket sorozatban volt a Final Four legèrtekesebb jàtekosa, azaz Mvp-je a Maccabival illetve a Himki Moszkvaval.
Ennek ellenere Barcelonaban nem kèrnek belőle, küldik alacsonyabb osztàlyba.
Rice mögött ott van Nikola Ivanovics, aki szinten nagy tehetsegnek indult, de vàndormadar lett, most az olasz Capo Orlando jàtekosa.
A Rice-Vucevics-Dubjevics trioval a csoport 3.helye elèrhető szàmukra(ott is vannak per pillanat)
Legutobb a csehek ellen megnyert meccsen Vucsevics es Ivanovics vittèk a primet 17-17ponttal.
Szoval kötelező monti siker, èg es föld jàtekosàllomanybeli differencia a 2 alakulat között

Hendi sajnos ennèl fogva alaposan lenyomva.
-6,5Montenegro 1,30(bet365 szerint)

további tippjeink a Kosárlabda világából

Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com