2015.01. 30.

Liiga esélylatolgatás

Liiga esélylatolgatás

Bár a Tippmix papíros kínálatából ezúttal kimaradtak a finn hokimeccsek, az online fogadókra gondolva, összeállítottam egy listát a mai találkozókból is. Újfent fontos azonban megemlíteni, aki a Liigára fogad számítson rá, sosem jön minden meccsen a papírforma.


 

Tappara – HIFK

Így múlik a világ dicsősége… mondhatnák a fővárosban, hiszen a táblázaton már csak 7 pont választja el egymástól a két együttest. De legalább a vereségszéria megtört, 5 zsinórban elveszített összecsapás után kedden végre győzni tudott a gárda Lahtiban. Az új, főleg a tapasztalt játékosokra építő, kemény ütközős taktika sikert hozott, a csapatot sújtó influenza-járvány is már a múlté, úgy tűnik minden adott ahhoz, hogy újra feljebb tudjon lépkedni a csapat, csupán a fiatalok önbizalmát lesz nehéz visszaszerezni.

Tamperében ellenben nincs ok sok panaszra mostanában, a kedden szétlövéssel elveszített meccs dacára is nagyon egyben van most a gárda. Nem megy rosszul nekik a fővárosi csapat ellen sem, idei 3 találkozójukból kettőt a tamperei csapat nyert meg. Várhatóan intenzív és szoros összecsapás lesz a mai is, a Tapparának pedig nagyon kell a pont, hogy megerősítse a playoff helyét a tabellán. A szakértők szerint döntő lesz, ki hibázik kevesebbet?  Én úgy érzem, a Tappara most magabiztosabb csapat a HIFK-nál, így kevesebb lesz a hiba ma a játékukban.

Tipp:

  • Hazai/Döntetlen – odds: 1.30
  • Mérkőzés győztese: Tappara – odds: 1.55
  • Hazai – odds: 1.95

 

Jyp – KalPa

A múlt heti páros fordulóban is összesorsolták őket és mindkét alkalommal a hazai csapat nyert, akárcsak idén lejátszott 5 találkozójuk alkalmával.  A statisztika újfent a hazai győzelmet támasztja alá, a Jyp nagyon jó otthon, a KalPa kevésbé vitézkedik idegenben, a hazai csapat 2 győzelemmel, a vendég 2 vereséggel áll. A Kuopio-i csapat háza táján ráadásul még mindig sok a sérült, míg a JYP-nél az az egyetlen gond: hogy Tarkki vagy Rajaniemi védje –e este a kaput. Én amondó vagyok, hogy bízom a statisztikában most, és a JYP mellett teszem le a voksom. Mivel a vendégvédelem kicsit sebezhető most, még az sem kizárt, hogy 2 gól felett lőnek a JYP támadók.

Tipp:

  • Hazai/Döntetlen – odds: 1.25
  • Hazai – odds: 1.80
  • Hazai csapat gólszám: több mint 2,5 – odds: 1.75

 

Karpat – Vaasan Sport

Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor bátran lehetett a Vaasa-i csapat ellen fogadni… bár legutóbbi 2 találkozóját elvesztette ugyan a Sport, de idén már számtalanszor bizonyította, bármikor-bárki ellen képesek egy hosszabbításra és akár egy szétlövéses győzelemre is. Az újabban gyűjtött skalpok közül csak egyetlen egy nincs még meg, a címvédőt nem sikerült elkapnia még az újoncnak. Mivel nincs újabb sérült egyik oldalon sem (bár a hazaiaknál ezúttal is nagyon fog hiányozni a cseh Huml), ezúttal sem várok mást, a Karpat-nak – ha nem is simán – de hoznia kell ezt a meccset. Sok gólt viszont nem várok a találkozón, úgy gondolom elsősorban a védelmek fognak dominálni.

Tipp:

  • Hazai – odds: 1.25
  • Gólszám: 5,5 gól alatt – odds: 1.45

Sok sikert!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Antonius 2015-01-30 21:19:08
Eredmények:
Tappara-HIFK: 2:0
JYP-KALPA: 1:2
Karpat - Sport: 4:1
Lahti - Turku: 2:1
Összességében megint csak a tegnapi monológot tudom ismételni, a két biztosnak tűnő találkozó jött, a rizikósabb megint elcsúszott. A JYP végigtámadta az egész meccset, de hihetetlen pech-jük volt, lőttek kb 4-5 kapuvasat, egyszerűen semmi nem jött össze, a Kalpa meg két ellentámadást bevert. Ez van sajnos.
A Tamperei meccs nagyon jó volt viszont, hihetetlen iramot diktáltak a csapatok. Nem játszott rosszul az IFK sem, de nagyon látszott rajtuk az önbizalomhiány és nem segített rajtuk az sem, hogy a túloldalon Metsola fantasztikusan védett.
A másik két találkozóról nem tudok mit mondani, azokat nem néztem, csak a kiírt eredményeket figyeltem. Amikor a Turku a 3. harmad közepén megszerezte a vezetést, reméltem hogy nem sokan vettétek ki a Pelikánokat, de aztán a Lahti gyorsan megfordította a meccset :)
Antonius 2015-01-30 12:11:50
Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e erről a meccsről, de végül kihagytam. A Lahti otthon nehezebb feladatokat is oldott már meg, a Turku utóbbi 10 meccséből meg hosszabbításra is csupán 2 találkozót tudott hozni, ráadásul legutóbbi 3 meccsükön nagyon megszórták őket, így mentálisan is a padlón vannak, ez tény. Plusz motiváció a Pelikánok számára, hogyha nem szereznek ma 3 pontot, gyakorlatilag elsirathatják a rájátszásbéli álmaikat. További érv, hogy Lamsa edző nagyon kemény, szoros védelmi stratégiát játszatott velük az elmúlt 2 meccsen, aminek meg is volt az eredménye (persze kérdés, hogy a Turku ellen is ezt játszák-e?) Az egyetlen negatívum velük kapcsolatban ma, az az hogy még mindig nagyon sok a sérültjük.
De pont ez a bajom a mai meccsel. Egyszerűen minden a Pelikánok sima sikerét ígéri és ilyenkor szokott jönni egy nagy meglepetés. Arról nem is beszélve, hogy előbb - utóbb a Turkunak is ki fog jönni a lépés.
Szóval ezért nem írtam végül erről a találkozóról :) Lebeszélni senkit sem akarok róla, mert tényleg akár a nap tutijának is tűnhet, de bennem most van egy kis félsz :)

Ami a Turku hátralévő meccseit illeti, én sokat már nem várok tőlük, azonban a hozzáállásuk a szezon hátralévő részéhez csak a következő 3-4 meccsen fog eldőlni. Amíg matematikai esélyük van a rájátszásra, addig a sajtó nyomás alatt tartja őket, de utána már képesek lehetnek egy felszabadult játékra.
symansky 2015-01-30 12:02:36
a karpat meccsen csak sztem van benne egy alibi x és csak hosszabbításos h? nem annyira szoros az eleje nem kell félteni a karpatnak az első helyét és vaasan az utobbi időbe elég szoros meccseket játszott és persze kereshetnek is vele egy kis pénzt...
Forgo 2015-01-30 11:43:14
Szia.
Mi a helyzet a Turkuval, Te hogyan látod az elkovetkezo 17 meccsét.
Szerintem mentálisan osszecsusztak, ma viszont egy rendsigos x esetleg bennuk lehet.
Várnám a véleményedet, ha van idod.
Koszonom

további tippjeink a Hoki világából