2018.02. 19.

Madridba látogat a Celta Vigo

Madridba látogat a Celta Vigo

Egy mérkőzés maradt hétfőre a spanyol bajnokság 24. fordulójából, ezen pedig a Getafe a Celta Vigót fogadja.  Vajon mire megy egymással a két közel hasonló képességű gárda?

 

Getafe – Celta Vigo

  • Szoros mérkőzésre van kilátás a két középmezőnyhöz tartozó együttes részéről. A Celta Vigo a felsőház legvégén, míg a Getafe az alsóház legelején helyezkedik el és mindössze két pont választja el a feleket. Mindkét gárdának reális esélye van még az Európa-liga indulást kiharcolni, hiszen azzal, hogy a Sevilla és a Barcelona vívja a Spanyol Kupa fináléját, szinte biztossá vált, hogy a hetedik helyezett is szerepelhet jövőre Európában. Márpedig a jelenleg hetedik Eibart a Celta már egy ma esti győzelemmel befogná.

  • Mint említettem játéktudásban nincsen nagy különbség a csapatok között, viszont játékstílust illetően annál inkább, ugyanis a Getafe José Bordalasszal védekezésre épülő taktikát alkalmaz, amiben a támadójáték csak másodlagos. Ez meg is látszik a szerzett gólok számán, hiszen még a meccsenként szerzett egygólos átlag sincsen meg. Ezzel szemben a Celta egy offenzív együttes, amely közel 1,5 gólt jegyez mérkőzésenként és két csatára (Maxi Gómez és Iago Aspas) is ott van a góllövőlista élmezőnyében. Véleményem szerint az egyikük ezúttal is be fog köszönni, de a madridiakat aligha fogják megszórni. Jó esély mutatkozik arra, hogy mindkét alakulat be fog találni, de esélyesebb együttest nem tudnék megnevezni, ráadásul a Getafe legutóbbi négy bajnokija kivétel nélkül döntetlenre végződött. Amondó vagyok, hogy ez a meccs ilyen véget fog érni.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Getafe – Celta Vigo: (1x2): - Döntetlen, odds: 3,20
  • Getafe – Celta Vigo: Mindkét csapat szerez gólt? – Igen, odds: 1,70

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.