2015.11. 25.

Másfeles offenzíva

Másfeles offenzíva

Sokszor látja az ember, hogy mindenkinek megvannak a gondolatok, de nem jön ki a duplázó. Ezért addig keres még egy plusz meccset amíg meg nem lesz, és persze mivel abban már nem is olyan biztos, ezért el is megy. Az én gondolatom szerint nem szabad erőltetni, hanem annyira jön ki amennyire, és azzal megelégszünk. Ez persze inkább egy maratoni játékot tesz lehetővé. Na de nem ezt hangoztatja mindig mindenki a sportfogadásról? Ilyen tippek várhatók itt tehát, és buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg saját gondolatait, tippjeit.

Tegnap is sikeres Másfeles Offenzíván jutottunk túl, hiszen az Anaheim végre gólokat lőtt, és hozta a saját jegén amire számítottam. Ma a kosárlabda vizeire evezünk, és egy FIBA kupa mérkőzés tetszett meg.

Jeniszej – Maccabi Rishon

Egy nagyon fontos mérkőzés következik ebben a csoportban, hisz a győztes a csoport első helyére ugrik az utolsó forduló előtt. Mindkét csapat egy-egy vereséget szenvedett csak el eddig, de míg a Jeniszej egy idegenbeli meccsen kapott ki hosszabbításban a mostani csoportelső Lucoil-tól, addig a Maccabi Rishon pont a Jeniszej ellen kapott ki a saját pályáján. Ez azért árulkodó lehet az erőviszonyokról is. Miért ne sikerülne ez most hazai pályán is? A hazai csapat a VTB Promo kupában edződik a mindennapokban, és hazai pályán CSZKA Moszkváktól, és Zenitektől szokott inkább csak kikapni. Én már fogadtam a csoportmeccsek alatt nem egyszer a Jeniszejre, és hozták a nálunk kora délutáni meccseiket, ma is velük tartok. Ennél nagyobb motiváció nem kellhet, hiszen ha most a saját pályájukon nyerni tudnak, amire azért mindig jó esély van, akkor az utolsó fordulóban csak le kell győzniük idegenben az eddig 5 meccs alatt nyeretlen BC Kalev/Kramo-t, és akkor csoportgyőztesek lehetnek.

Tipp:

A mérkőzés győztese: Jeniszej  1.40

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2015-11-25 21:08:30
Én ma ráhúztam rendesen a PSV gólra 1,70-be jutottam hozzá és nem bírtam kihagyni:)

Azóta látom tovább emelkedett...
bantubantu 2015-11-25 14:09:34
Sziasztok

Kicsit offtopik, rendszeresen előfordul,hogy papíros mixet adok fel, tele kosármeccsekkel, a tippmix kalkulátorban megadott hendikepes lehetőségekkel, és a felét nem tudom megjátszani, nem fogadható, ennek mi az oka, más nem járt még így?

Szaratov H jó lesz !
banyasz.hunor 2015-11-25 13:44:15
ToMMo Szaravat-Besiktas H hoz mit szolsz melle?
MagnasMiska 2015-11-25 09:29:00
Szia ToMMo!

Engem megygőztél az érveléseddel...Ment single-be :)
Remélem együtt örülünk :).

további tippjeink a Kosárlabda világából

Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com

Az Anadolu Efes és a Virtus Bologna találkozik a mai nap megrendezésre kerülő két Euroliga play-in mérkőzés egyikén. Az Euroliga alapszakaszában a kilencedik, illetve tizedik helyen záró csapatok összecsapása lesz ez. A mérkőzés győztese a Maccabi Tel Aviv - Virtus Bologna párharc vesztesével találkozik. A jobbik csapat ebből a mérkőzésből nyolcadik helyezettként jut tovább a Top 8-as szakaszba, és ott a Real Madriddal találkozik.