2017.07. 29.

A nap szelvénye ma 2,19-ért

A nap szelvénye ma 2,19-ért

Leporoltunk egy régi kedvelt rovatot és megpróbálunk életet lehelni belé. Alkalmanként egy szelvény, amelyhez némi érvelést is fűzünk. Az alapszabály, hogy háromnál több esemény ne legyen a szelvényen, illetve, hogy a duplázó eredőt megpróbáljuk meghaladni. Az események szorzói a Tippmixpro ajánlatából érkeztek.

Finn bajnokság, FH: 16:00
Ilves - Vaasa PS
TIPP: 1X  0-0
Odds: 1,30

  • A finn bajnokságból 18 lejátszott meccs után kimagaslik a HJK csapata a maga 41-9-es gólarányával és mindössze egy vereségével. De ha őket kivesszük, akkor már elég kiegyensúlyozott a mezőny! Az Ilves védelme talán a legjobb. Azért állnak csupán a 6. helyen, mert kevés gólt rúgnak. Hazai pályán még az erősebb csapatok ellen is beállnak keményen, a fent említett HJK sem tudta őket legyőzni. A Vaasa második ugyan a tabellán, de az utolsó három meccsén mintha megtorpanás jeleit mutatná. Két döntetlen nem legyőzhetetlen csapatokkal szemben, illetve egy kínkeserves 3-2-es győzelem az Inter Turku ellen hazai pályán, akik pedig gyengébbek mint az Ilves. Úgyhogy azt várom a szörnypofáktól, hogy nem kapnak ki hazai pályán.

Bundesliga 2. FH: 13:00
Ingolstadt - Union Berlin
Tipp: 1X  0-1
Odds: 1,25

  • A hazaiak a Bundelsiga 1-ből estek ki 32 ponttal és idén az a terv, hogy azonnal visszajussanak az élvonalba. Ehhez elhozták Stefan Kutschkét, aki remek támadó hírében áll. Csatártársa a paraguayi Daniel Lezcano lehet. A csapatban volt jövés-menés, de erős keretet raktak össze, a második vonalban mindenképp kiemelkedő értékkel. A szakvezető Maik Walpurgis maradt, jól ismeri a csapatot és a felkészülési meccsek eredményeiből látható, hogy erős, ütőképes csapat lehet az Ingolstadt. Ellenfelük az Union Berlin, akik a jobb csapatok közé tartoznak, de inkább hazai pályán érnek el több pontot. Idegenben számukra az Ingolstadt ellen egy pont teljesen jó eredménynek számítana, ez is a cél. Hazai vagy döntetlen, nem kap ki az Ingolstadt.

Belgium FH: 20:00
Genk - Waasland Beveren
Tipp: HAZAI  3-3
Odds: 1,35  

  • A hazai pályán, tavaly mindössze két vereséget szenvedő Genk alakulata keresve sem találhatott volna megfelelőbb ellenfelet az idénnyitóra, mint az újonc Beveren. A középpálya stabilitását megerősítően érkezett a Sahktar Donyecktől Ruszlan Malinovski és sokat várnak a Hammarbytól érkező, fiatal ghánai középső védőtől, Joseph Aldoo-tól is. Fontos a jó rajt, nagy meglepetés lenne, ha nem nyerne a jócskán erősebb hazai csapat.

Eredő: 2,19

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
semperfi 2017-07-29 23:06:48
ennyit a genk-ről.... 0-2 a vendégnek, 5x szorzóért...
drcsont 2017-07-29 22:17:47
Tisztelt Baggio!

Olvasgatom már régóta a cikkeket az oldalon,de most betelt a pohár.
Még ennyi hülyeséget amit írkálsz,
,az eszem megáll.Rendesen félrevezetrd az embereket.

Pl:A Waasland-Beveren tavaly is a belga bajnokság 1.osztályában játszott.

Legalább olvasnál utána vagy valami ,vagy mindegy és írok valamit...
Robert0603 2017-07-29 19:40:03
Törölt hozzászólás
MrBollok 2017-07-29 19:33:04
A Waasland-Beveren az elmúlt bajnokságban is a Jupiler League-ben szerepelt!

további tippjeink a Foci világából

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A San Siróban rendezett első találkozón a Roma szűk 1-0-s győzelmet aratott, vagyis már egy döntetlen is elég lenne az elődöntőbe jutáshoz, míg a Milannak diadalt kell aratnia, ha tovább akar jutni a következő szakaszba.

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!