2016.08. 24.

Napi duplázó (lengyel pontok)

Napi duplázó (lengyel pontok)

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy szimplával duplázunk.        

05380 Wisla Pulawy - Chrobry Glogow.
HAZAI - 2.00

  • Az újonc hazai csapat villámrajtot vett a másodosztályban, s már egészen a negyedik helyig kúsztak fel. Persze elismerem, hogy a lengyel másodosztály nem az a liga amely szem előtt van, s azt is elismerem, hogy egy harmadik ligából felkerülő alakulatot nagyon nehéz megítélni négy játéknap után. Mindenesetre a vendégek teljesítménye idáig a pocsékkal egyenlő, jelenleg egy pontjuk van rúgott gól nélkül. Hogy a tavalyi hatodik hely után minek köszönhető a visszaesésük jelen helyzetben nem tudnám megfejteni, de azzal tisztában vagyok, hogy két fontos játékost elveszítettek. A középpályás Drewniakon kívül, az elmúlt két szezonban 15-15 gólt szerző Gorski is eligazolt, mindketten az első osztályban találtak maguknak csapatot. Bár a vendégek kerete papíron erősebb, ám a lelkes hazaiak a fantasztikus rajtjukkal otthoni környezetben képesek lehetnek tovább vinni a pozitív mérleget egy jelen esetben mélyponton lévő csapat ellenében.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
HunTipp 2016-08-24 17:34:23
- Dupla
1.. LA Dodgers - San Francisco (B+)
~ A mérkőzés győztese San Francisco 2,05
2016.08.25. 4:10
K: 1/1 Odds: 2.05

további tippjeink a Foci világából

A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.