2014.11. 20.

NFL Thursday Night

NFL Thursday Night

Magyarországon rohamos tempóban nő a legelső közvetítés óta az amerikai foci népszerűsége. Ez érthető is. Látványos, izgalmas, minden benne van amit az emberek szeretnek. Éppen ezért hogyan is hiányozhatna a Tipplap oldaláról, a fogadással még nagyobb feszültségre okot akadva, várva a győzelem által okozott katarzist. Jó magam is rendszeresen követem az eseményeket az NFL-ben, és elárulom, hogy sokszor nagyon jókat lehet tippelni kellemes nyereményszorzóért. Ezt próbálom én majd nektek prezentálni, remélem minél nagyobb sikerrel.

 

Ma is van a papíroson NFL, így ma is jelentkezünk.

 

Oakland (0-0-0-0-10) – Kansas City (7-0-0-0-3)

Nem sok időm jut megírni ezt a cikket, remélem kellően utána néztem, de alapból is úgy gondolom, hogy ezt ma nem szabad kihagyni. A hazaiak a legrosszabb csapat a ligában jelenleg, ez tény. Már több mint 1 naptári év óta nem nyertek meccset sem. Persze ugye ott lóg a levegőben, hogy egyszer minden rossz sorozat is megszakad, illetve csoport rivális elleni meccs, tehát felszívják magukat. Csak nem nagyon van hova. A Kansas-nek kell ez a meccs, hiszen a San Diego ott van a sarkukban. A döcögős kezdés után úgy néz ki idén is összeállt a Chiefs, és sorozatban 5 győzelmet számlálnak. Nem igazán működik semmi a hazaiaknál. Sem a futójáték, sem a passz nem kiemelkedő, és a labdát is sokat adják el. A vendégek futó játéka remek, és Smith is remekül muzsikál az utóbbi időben. Emellett a Kansas-i védelem kiváló, 17,1 pontot engednek meccsenként átlagban. Egyszerűen nem látom, hogyan nyerhetne ma a Raiders, főleg, hogy mint mondtam, nagyon fontos ez a győzelem is a Chiefs-nek. Lehet nem nagy benne az érték, de miért hagynánk bent. Vendég győzelem!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
djibril 2014-11-21 10:20:56
Mennyivel egyszerűbb és nyereségesebb lett volna, ha a Charles TD kombinálható lett volna.. És akkor a Győrön se kellett volna 2x-i hosszabbítást végigizgulni...
Mondjuk a Chiefs offense-től azt kaptam amit vártam és írtam, viszont a védelemtől egy picivel több kellett volna...

Túl sok a volna, mi? :D
djibril 2014-11-20 12:53:10
A Charles TD is csak 1,5-t fizet, és azt is tettem volna a duplázóra, ha bwin engedné, hogy kombináljam más meccsekkel. A Raiders védelem a 27. futás ellen, Charles pedig az egyik legjobb formában lévő futó, és a Kansas játéka Jamaal-ra épül.
Viszont én csak kéteséllyel tettem meg, mert azért az Oakland képes bárki ellen szoros meccset játszani, hiába a 0-10-es mérleg, és hát a Kansas se egy TD gyáros csapat, Charles fut 1-et vagy 2-t, + még általában hoz egy TD-t Davis vagy valamelyik TE, és ennyi a sztori.
Szerintem nem lesz ez túl sok pontos meccs, és emiatt viszonylag szoros is lehet, ezért a +7-es hendit se vállalnám be nagyon.
Baggio 2014-11-20 12:52:41
Szia Tommo!

Nálad is azt vettem észre, hogy a kis szorzókat is megbecsülöd! Én magam is így látom helyesnek, pedig nagyon sok sportfogadó rá sem néz az 1,3 és alatti meccsekre! Pedig, ahogy mondtad, miért is hagynánk ott?

további tippjeink a Rögbi, amerikai futball világából