2015.12. 06.

NFL Touchdowns

NFL Touchdowns

A múlt heti kihagyás után újra jelentkezünk NFL-el.

 

 

 

02838    1             Tennessee - Jacksonville            V             1.95      

2 hete találkoztak a csapatok, akkor a Jags otthon nyert 19-13-ra. Azóta túl nagy változás egyik csapatnál sem történt, és ugyan most a hazai pálya a Titanst segíti, de én mégis inkább a komplettebb, összeszokottabb és erősebb támadósort preferálom a még alakulófélben lévő Titans helyett.

01474    1             Minnesota - Seattle      V             1.75
1X2 – Seattle

A legjobb futóalakulat fogadja a 4. legjobb futás ellen védekező csapatot. Ez a párharc határozhatja meg, hogy mennyire lesz szoros a mérkőzés, ugyanis Petersont leszámítva a Vikings egy korrekt kis védelemmel és borzalmas passzjátékkal rendelkező csapat, míg a Seattlenek a passzvédekezésén sincs mit szégyellni, emellett a 2. legjobban futó alakulat (amiben legalább annyi érdeme van a ma kezdő Rawls-nak, mint a sérült Lynchnek), és hiába dőlt ki Graham a Seahawksnál, a passzjáték eddig sem róla szólt (ami amúgy egyre jobban működik, bizonyíték a 9 TD az elmúlt 2 hétről).
Véleményem szerint a Seattle meg fogja ölni a Vikings futásait, ami nélkül fogatlan oroszlán lesz a hazai csapat, és mindezek mellé még azt is hozzátenném, hogy a Seattlenek még nagyon kaparnia kell a rájátszást jelentő 2 (1) wild card hely valamelyikéért, míg a Vikings félig-meddig már a PO-ban van, ezen a meccsen bőven bekalkulálható számukra a vereség.

01281    1             Buffalo - Houston           H            1.50       Töröl

Pontszám 44,5 - Kevesebb, mint 44,5   

Egyik csapat sem az offenséről híres, bár a Bills azért egész jól fut ha McCoy és Williams is egészséges de velük szemben az egyik legjobb front seven áll majd fel Watt-tal, Clowney-val, Wilforkkal és Cushinggal, szóval minden egyes yardért kőkeményen meg kell küzdeniük Shadyéknek.
 A passzjáték is 1-1 emberre épül mindkét csapatban, név szerint Watkinsra és Hopkinsra, a többiek alig tesznek hozzá valamit a közöshöz, ha ez a 2 játékos pályán van.
A Bills védelme ugyan csak egy erős átlagos szint, de a Houstoni támadóalakulat sem jobb ennél a szintnél a 256. számú irányítóval (Yates), a nem nagyon létező futójátékkal, és az egyszemélyes elkapósorral.
A Texans védelme pedig az utóbbi meccsen 3 alkalommal is 10 pont alatt tartotta az ellenfelét, ami azért egy Bengals és Saints ellen nem kis teljesítmény, de a kakukktojás Jets támadók is csak 17 pontig jutottak, amiben a már fent említett játékosoknak óriási érdeme van.
Kétlem, hogy mindkét csapat 20 fölé fog jutni, és az sem valószínű, hogy az egyik csapat nagyon megszórva ki fogja ütni a másikat.

 

Egyéb tippek: Nagy valószínűséggel nyerni fog a Chicago,Cinncinatti, Denver , Carolina és a Pats, de az utóbbi meccsén Gronk és az elkapók hiánya miatt rá lehet próbálni a Scott Chandler TD-re is.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
sasha27 2015-12-06 23:27:03
Mérges vagyok a csapatodra Tommo....Hányadik elszórakozott meccsük idén??_:o)

további tippjeink a Amerikai foci világából