2014.11. 25.

NHL Szilánkok

NHL Szilánkok

A nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint az ebben az irányban eddigi elég sikeres tippjeink végett úgy gondoltuk szükség lehet egy olyan rovatra, ami csak az NHL-lel foglalkozik. Ne fogjátok vissza magatokat, osszátok meg gondolataitokat ti is velünk komment formában, illetve tegyétek fel a kérdéseket, mi igyekszünk válaszolni, segíteni. Természetesen ki is emelünk egy-egy meccset a kínálatból, illetve próbálunk jó tippeket is adni.

 

Talán nem a legérdekesebb mérkőzés volt a tegnapi, de végül ismét jött a mérkőzés győztese tipp. Azért kedvezhetett volna a papírosoknak is az Islanders egy góllal, de most máshogy gondolták. Ma két mérkőzést választottam ki nektek, aminél elég jók az előjelek.

 

St.Louis (11-3-1-6) – Ottawa (7-2-4-7)

A vendég csapat tegnap éjszaka is játszott, és kemény mérkőzésen, de alul maradt Detroitban. Nincs sok idejük felocsúdni a vereségből, mert ma már az egyik legkeményebb csapat otthonában kell újra próbálkozniuk. Az Ottawa nagyon szívós csapat ehhez nem fér kétség, a Blues pedig nagyon kemény hokit játszik. Egy fáradt csapatnak sem ez az álma, hogy ilyen erős ellenféllel találkozzon idegenben másnap. Az is hozzá tartozik a dologhoz, hogy idén ahányszor pihenő nélkül játszott az Ottawa, mindannyiszor vereséget is szenvedett. Ez sem jó előjel. A St.Louis nagyon keményen védekezik, inkább a támadó szekció nem elég konzisztens, ennek ellenére ez ma kötelező feladat számukra, nem látom mi lehetne a probléma, pedig szimpatikus csapat a Senators, de idegenben amúgy sem túl erős idén. Szóval hazai győzelmet várok, ezt még papírra is lehet ráteszem ma.

 

Arizona (5-4-2-11) – Colorado (5-2-5-9)

Két nagyon hasonlóan gyenge csapat találkozója lesz ez, ami viszont jó mérkőzést eredményezhet. A tényezők amik számítanak, hogy azért mégis csak az Arizona van otthon, és ha valahol jobb teljesítményre képes, az a hazai pálya. A Colorado azért már nem annyira gyenge idegenben, mint mondjuk pár hete, amikor képtelen volt nyerni, de azért nyilván most sem ez az erőssége. A forma azért az Avalanche felé mutatna, de ránéztem a sérült listára is. Mind a kapus Varlamov, mind a legeredményesebb játékos Tanguay játéka kérdéses az estére, és emellett még 3 emberük sérült le a legutóbbi meccseken. Ezek azért szintén nem jó előjelek. Mint mondottam, azért otthon tud főként pontokat gyűjtögetni a Coyotes, és egy 3 meccses idegenbeli túráról jönnek haza egy olyan meccsre, ahol tudják hogy nyerniük kéne, tehát a motiváció adott, a közönség mögöttük adott. Hazai győzelmet várok.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Bindy 2014-11-25 18:42:45
Köszi a véleményt. Dallas-Winnipeg-St.Louis trióval próbálkozom meg. Lehet, hogy Nashville-t akkor csak simába megpróbálom.

további tippjeink a Hoki világából