2014.11. 26.

NHL Szilánkok

NHL Szilánkok

A nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint az ebben az irányban eddigi elég sikeres tippjeink végett úgy gondoltuk szükség lehet egy olyan rovatra, ami csak az NHL-lel foglalkozik. Ne fogjátok vissza magatokat, osszátok meg gondolataitokat ti is velünk komment formában, illetve tegyétek fel a kérdéseket, mi igyekszünk válaszolni, segíteni. Természetesen ki is emelünk egy-egy meccset a kínálatból, illetve próbálunk jó tippeket is adni.

 

Vártam már, hogy mikor érkezik egy peches nap a nagyon jó széria után, és ez tegnap következett be. Az egyik meccsen 2-0-ra vezetett az amúgy kiváló védelmű St.Louis az utolsó harmad előtt, a másikon pedig már az első harmadban 3-0-ra ment az Arizona. A végére pedig mindkét mérkőzés túlórában, illetve büntetőkkel bukó lett. Ezt el kell fogadni, sajnos van ilyen is. Reméljük ezzel le is van tudva a hétre a baj, és jöhetnek a további sikerek.

 

NY Islanders (9-6-0-6) – Washington (6-3-3-8)

Régen annak a csapatnak szurkoltam, amelyben Alexei Yashin orosz jégkorongozót meg lehetett találni, ez eleinte az Ottawa volt, és a pályafutás második felében az Islanders. Nem tagadom, hogy ezért mindig is kedveltem a szigetlakókat, és ez a Tavares féle, sok fiatal tehetséget felvonultató, látványos játékot nyújtó csapat nálam most ismét a TOP. Persze ennek fogadói szempontból nincs jelentősége, de a vak is látja, hogy remek csapat a hazai. Termelik a gólokat, bár az utolsó meccsük nem erről szólt, épp ezért biztosak lehetünk, hogy ma újra formában lesznek a támadók. Már csak azért is, mert a Capitals-nél Holtby és a védelem összhangja nem nagyon van meg eddig. Ez a legfőbb baja a vendégeknek. Éveken át az alapszakaszban masszív csapat volt, viszont a playoff nem ment igazán, most pont fordítva látszik, nem álltak össze még a dolgok Washingtonban. Nehéz egy olyan csapat ellen fogadni, akik ilyen formában játszanak, ráadásul hazai pályán, ahol a közönség az ínségesebb idők után most teljes őrületben van. Emellett a Pittsburgh elleni győzelmek is csak dobtak az önbizalmon, illetve alapból a csoportpárharcokat szinte kivétel nélkül megnyerte eddig az Islanders akár idegenben, akár otthon. Márpedig a Capitals is a Metropolitan Division tagja, és égetően nagy szükségük lenne a pontokra. Azonban én úgy gondolom, hogy Ovechkin ide vagy oda, de ma hazai győzelem születik végül, akár túlórában, amiben jelzem szinte mindig kivétel nélkül nyernek a New Yorkiak.

 

Detroit (9-2-5-5) – Philadelphia (6-2-3-9)

Ismét egy kemény meccs. A Flyersnek is nagyon kellene a pont, de elég nehéz dolguk lesz. Jól tartották magukat New Yorkban, és most sem lesz könnyebb dolguk. A Red Wings üde színfoltja az idei évnek, úgy néz ki vissza találnak oda, ahova egy ilyen csapatnak kell. Működik a támadógépezet is, és a védelem is stabilnak tűnik. Jól megtalálták a fiatalok és a már veteránnak számító játékosok közti összhangot, így joggal pályáznak a rájátszásra. A forma is mellettük szól, a Philly pedig sérülésektől tizedelt továbbra is, és Giroux egészsége is kérdéses, aki az egyik legfontosabb láncszem ebben a csapatban. Nehezebb feladatokat is megoldott már a hazai csapat, így ha nem is könnyű meccsen, de az ő győzelmüket várom ismét.

 

Minnesota (10-2-0-8) – LA Kings (9-2-5-6)

Ma csak ilyen kemény párosításokba sikerül gondolkoznom úgy fest a dolog. Továbbra is tartom, hogy a Kings csapatának nagyon jó esélye van megvédeni a bajnoki címet, de nagyon más az alapszakasz és a playoff, aki kicsit is követi a sportot az tudja. Idegenben nem megy úgy a játék eddig a Los Angelesnek, de nem is nagyon van rá szüksége, mert hazai pályán olyan dominánsak hogy sima rájátszás helyen vannak így is. Viszont ők tegnap este is vérremenő küzdelmet folytattak a Nashville ellen. Egészen a büntetőkig meneteltek, de ott végül alul maradtak. Fizikális, és hajtós meccs volt, ami még az ilyen nagy neveket felvonultató csapatot is lefáraszt azért. A Wilds talán valamivel gyengébb csapat mint a Predators, de annyival fáradtabb ellenfelet is kap. Így én nagyon hasonló eredményt várok, egy szoros meccsen győz a hazai. Már csak azért is, mert a Minnesota nagyon jó formában van az utóbbi időben, valamint az Xcel Centerben még mindig csak a Pittsburgh tudta legyőzni őket, szóval remekelnek a hazai pályán. Ráadásul annyira kemény a küzdelem ebben a konferenciában, hogy az amúgy nagyon jó Wilds nincs jelenleg rájátszást érő helyen. A motiváció is adott tehát.

 

Colorado (5-3-5-9) – Chicago (8-4-1-8)

A Blackhawks jön fel mint a talajvíz, ahogy mondani szokták. Otthon eddig sem volt rossz, de most már idegenben is gyűjtögeti a győzelmeket. Persze múltkor a lefáradt csapat beleszaladt az amúgy sem könnyű Vancouveri pályán a verésbe, de előtte nagyot adott, végre sok gólt lőtt. A védelemmel nincs is gond amúgy sem, az egyik legkevesebb gólt kapták a ligában. Pedig nehéz meccs ez is, mert az Avalanche is nagy formában játszik az utóbbi időben, kezdik talán megtalálni önmagukat. Azonban tegnap egy óriási, és kimerítő mérkőzést játszottak, ahol 0-3-ról nyertek hosszabbításban 4-3-ra. Számomra nehéz elképzelni, hogyan foghatná meg a pihentebb, amúgy jobb játékerőt képviselő Chicago csapatát a mai estén, a hazai pálya ellenére. Szóval végül vendég győzelmet várok.

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
ToMMo 2014-11-26 19:13:41
Wááháháhá nem tudsz a Flames ellen tenni :) :D

további tippjeink a Hoki világából