2016.10. 28.

Nikolicsék Kielcében próbálnak felzárkózni

Nikolicsék Kielcében próbálnak felzárkózni

Pénteken megkezdődnek a hétvégi fordulók. A francia másodosztályban hat mérkőzést rendeznek, ezek közül kimondottan izgalmasnak ígérkezik a Laval vendégjátéka Korzikán, ahol az AC Ajaccio lesz a házigazda. Lengyelországban a címvédő Legia, amely az utóbbi időben főként csak botladozik, most Kielcébe utazik, ahol a Koronával fog meccselni.

Nikolicsék Kielcében próbálnak felzárkózni. 2016.10.28.

Korona Kielce – Legia Warszawa

  • Nemanja Nikolics együttese, a Legia Warszawa óriási mélyrepülésben volt a szezon elején és talán most kezdenek kikászálódni a mély gödörből. A kettős terhelés okozta fáradtság is közrejátszott a rossz szereplésben, valamint kulcsemberek távoztak nyáron, akiket nem tudtak megfelelő módon pótolni. A Bajnokok Ligájában egyelőre csak pofozógépnek számítanak, de hazájuk bajnokságában már legalább a 8. helyre felkapaszkodtak a tabellán. Az előző héten a jó erőkből álló Poznant győzték le 2-1-re és Nikolics is betalált azon a meccsen és már ötgólos a ligában.

  • Jól jöhetett számukra, hogy ezen a héten kivételesen nem kellett pályára lépniük a hét közepén, régen fordult ez elő a varsóiakkal. Rá tudtak készülni a Korona elleni összecsapásra. A Kielce a sereghajtó a bajnokságban, de a hátránya nem jelentős, ugyanis a 12. Chorzownak is ugyanannyi pontja van, mint nekik. A Kielce formája viszont aggasztó, ugyanis a legutóbbi öt mérkőzését elveszítette és ezekből három alkalommal kapott legalább négy gólt. Ezt a rossz formát használhatja ki a Legia.

AC Ajaccio – Laval

  • A Ligue 2-ben idén is kiegyensúlyozott erőviszonyokról beszélhetünk. Az utóbbi hetekben mutatott rossz formája miatt a Laval az utolsó helyre csúszott vissza. Mindössze egy meccset nyertek eddig a 12 forduló alatt. Legutóbbi két találkozójukat elveszítették, ráadásul sem az Auxerre, sem a Brest ellen nem lőttek gólt. A liga leggyengébb támadójátékát ők nyújtják, hiszen mindössze hat gólt szereztek eddig. Az AC Ajaccio számára kötelező lenne legyőzni a sereghajtót. Az AC jelenleg a 12. a tabellán, nagyon hullámzó teljesítményt nyújt, így minden lehetőséget meg kellene ragadnia. A hazai pályán nyújtott teljesítményük azért meggyőző, hiszen hatból négyszer győztek odahaza, a Laval pedig hatból négyszer kikapott idegenben.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.