2014.04. 19.

Olasz módra

Olasz módra

Ebben a körben úgy adódott, hogy több meccs is megtetszett az olasz élvonalból – és itt most lehet, hogy egyesek zsigerből elfordulnak, de szerintem ne tegyék. Érdemes lehet ugyanis kutakodni, egész jó lehetőségek várnak ránk, akár kombi, akár egyéb elgondolás mentén. Találtam két jól fizető győzelmet, egy EL-ért menő harcot, és egy rangadóra is érdemes tippelni.

 

Atalanta - Hellas Verona

Az elmúlt hetekben az Atalanta történelmi léptékű, hatmeccses győzelmi sorozatban volt, ez egy váratlan vereséggel ért véget, majd jött egy papírforma botlás is. A veronaiaknak ellentétes volt a lapjárásuk, náluk egy hosszabb vereségsorozatot szakított meg 2 győzelem, de legutóbb már megint kikaptak (otthon, 5-3-ra a Fiorentinától). A Hellas elég kellemes vendégnek bizonyul, bár támadójátékuk tűrhető, de náluk több gólt idegenben csak két csapat kapott, és jellemző rájuk, hogy el tudják veszteni szemük elől a célt, Colantuono fiai hazai pályán pedig még mindig bárkire veszélyes lehetnek, és szerintem most itt a jó alkalom, hogy újra nyerjenek. Otthon egyébként a mezőny 4. legjobb csapata az Atalanta. A két gárda fej-fej mellett áll a táblázaton, 46-46 ponttal, de az Atalanta az esélyes.

  • Tipp: Atalanta
  • Odds: 1.95 (7/10)
  • Iroda: Tippmixpro

Eredmény:1-2

Genoa - Cagliari

Egyik csapat sincs túl jó formában mostanság, a Genoa a 13., de csak 6 ponttal előzi meg a 15. Cagliarit. A szárdok ugyan még papíron nincsenek teljesen biztonságban, de 8 ponttal vannak a kiesőzóna felett, és nincsenek is nagy erőben. Itt alapvetően azért esélyes a hazai csapat, mert egyrészt mostanság többnyire olyan csapatok ellen játszottak, akik ellen nem volt meglepő 1-1 vereség, otthon pedig egész jól muzsikál a társaság. A Cagliariról viszont az mondható el, hogy 22 meccs óta nem nyertek idegenben, ebben a szezonban vendégként ők lövik a 2. legkevesebb gólt, 16 meccsen 8-at, és három fontos emberük (Nené, Pinilla, Ekdal) nélkül utaznak a meccsre. A Genoának jól megy a Cagliari elleni, legutóbbi 7 közös meccsükből 6-ot is megnyertek a hazaiak. A Genoa hazai pályán tehát mindenképpen esélyese a mérkőzésnek (kikapni főleg nem fognak), ilyen szorzóval kecsegtető az ő sikerüket rakni.

  • Tipp: Genoa
  • Odds: 2.25 (6/10)
  • Iroda: Tippmixpro

Eredmény:1-2

Lazio - Torino

A Serie A-ban a 6. hely mögött (idén ugyebár még a 6. is EL-t fog érni) 3 csapat sorakozik egymással hármas holtversenyben, mindössze egyetlen győzelemnyi távolságra az utolsó nemzetközis pozíciótól.  Ez a három csapat a Torino, Milan és a Lazio, 48-48-48 ponttal, egyaránt 13-9-11-es mérleggel. Közülük minden bizonnyal maximum csak 1 érhet oda, ha egyáltalán, mert a Parmát is épp elég lesz befogni. Ezen a meccsen tehát mindkét csapatnak van miért harcolnia, de szinte még a formájuk is azonos: legutóbbi 8 meccsükön a Lazio neve mellett 4-1-3 és 11:10, a Torino mellett pedig 4-0-4 és 10:10 szerepel. A Torino bőven jó lehetne a pontszerzésre, csakhogy van egy bökkenő, a csapat támadójátékának egyik fele kiesik erre a meccsre, Cerci ugyanis nem játszik, így pedig akár az esélyek is megfordulhatnak. Ettől függetlenül azt gondolom, a Torino elég borsot tör majd a rómaiak orra alá, Immobile még mindig kulcsszereplő lehet, hiányzók pedig mindkét oldalon vannak. A Lazio játéka nem lesz elég stabil ahhoz, hogy ne kapjon gólt az északiak ellen, viszont találat a fővárosiaktól is várható, szóval megfontolandó, hogy mindkét csapattól láthatunk gólt.

  • Tipp: mindkét csapat szerez gólt
  • Odds: 1.7 (6/10)
  • Iroda: Tippmixpro

Eredmény: 3-3

Fiorentina-Roma

Ugyan nagy tétje már nincs a meccsnek (a Fiorentina tartja 4., a Roma a 2. helyét), és ezt bánhatjuk, de ettől függetlenül lehet még itt bőven látnivaló. A Roma játéka jó, Garcia mester nem engedi elveszni övéit, a győzelemért játszik minden meccsén a csapat, a Fiorentina viszont olykor már megbotlik, de összességében Montella csapatának a helyezése is megérdemelt. A Roma legutóbbi 7 meccsén minimum legalább 2 gólt lőtt, a csapatban mindig van valaki, aki betalál. Destro mondjuk hiányozni fog, de még mindig több opciója van a farkasoknak előre, mint a hazaiaknak. Montella örök fegyvere idén Cuadrado, viszont ő sem tudja mindig húzni a csapatát. Ettől a meccstől is azt várom, hogy a Roma nem hagyja el vesztesen a pályát, legyen ez gólgazdag vagy gólszegény 90 perc. Rangadónak tehát rangadó, úgy is kell kezelni, de szerintem a Roma pontszerzésére adott szorzóval lehet manőverezni, esélyes kétesélyre ez nem is rossz.

  • Tipp: döntetlen vagy Roma
  • Odds: 1.35 (8/10)
  • Iroda: Tippmixpro

Eredmény:0-1


  • Ha már fordulós gondolatok, tömören még a többi meccsről is. A Catania-Sampdoriába nem nagyon érdemes belenyúlni, a vendégek harci kedve és eredményessége mikor milyen szintet üt meg, a Catania viszont csak bukik, ettől függetlenül megvan a csapatban a pontszerzés lehetősége, ez egy merész 1x.
  • A Chievo-Sassuolo kiesési rangadón a lényege miatt szintén csak megfelelő hozzáállással érdemes nézelődni, a vendégeknek nyerni kell, de a hazaiak vannak olyan erőben, hogy ezt ne engedjék, és nekik a döntetlen sem túl rossz. Leginkább x a tippem, de az 1x jobbnak tűnik.
  • A Parma-Inter meccs még úgy is háromesélyes, hogy a Parma az utóbbi időben kezdi szokásává tenni, hogy elveri a milánóiakat, és régóta nem is kaptak ki otthon, de egy döntetlenközeli csatából bármi kisülhet, én leginkább itt is 1x-et mondanék.
  • A Milan-Livorno meccsen semmi érdekeset nem találok, míg az Udinese-Napoli jó lehet az x2-re, de akár arra is, hogy mindkét csapattól várjunk gólt, a Napoli győzelme ugyanis nem egyértelmű.
     

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!
Csúcsrangadó a másodosztályban. Az 1. a 2. helyezettel és a 3. a 4. helyezettel. A Nyíregyháza 7 pontos előnyben van most, de ha ma kikapna a Vasastól, akkor ez 4-re olvadna és van még 5 forduló pluszban! Szóval nagyon fontos meccs ez. A Vasasnak is, mert ők nem csak üldöznek, hanem üldözve is vannak!
Csúcsrangadó a másodosztályban. Az 1. a 2. helyezettel és a 3. a 4. helyezettel. A Nyíregyháza 7 pontos előnyben van most, de ha ma kikapna a Vasastól, akkor ez 4-re olvadna és van még 5 forduló pluszban! Szóval nagyon fontos meccs ez. A Vasasnak is, mert ők nem csak üldöznek, hanem üldözve is vannak!
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Hoffenheimet és a Borussia Mönchengladbachot öt pont választja el egymástól a Bundesliga tabelláján a 30. játékhét mai találkozója előtt.
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Hoffenheimet és a Borussia Mönchengladbachot öt pont választja el egymástól a Bundesliga tabelláján a 30. játékhét mai találkozója előtt.