2016.08. 21.

OTP Bank Liga esélylatolgatás, 7. forduló

OTP Bank Liga esélylatolgatás, 7. forduló

Nemzeti ünnepünk miatt vasárnap bonyolítják le az OTP Bank Liga hetedik fordulóját. A programban a Videoton fogadja a DVSC csapatát, ezúttal már mindkét alakulat kispadján külföldi edzővel. Mészöly Géza alakulata fogadja Csertői Aurél legényeit Sopronban, a szárnyaló és listavezető Vasas egy mély gödörben lévő DVTK ellen lép pályára idegenben, a fővárosi rangadón az Újpest és az MTK csap össze a Szusza Ferenc stadionban, míg a Ferencváros pikáns meccsen fogadja Pintér Attilát és csapatát, a Mezőkövesdet. Lássuk, mire számíthatunk, ma is a TIPPMIXPRO ajánlatából válogattam.

 

 


Honvéd – Gyirmót
18:00

  • A kispestiek is fejet hajtottak legutóbb a nagyszerűen menetelő Vasasnak, bár azt azért meg kell említeni, hogy Bobál Dávidot kiállították a 47. percben, így a már egygólos hátrányban lévő csapatnak sokkal nehezebb dolga volt. Egyenlítés helyett kaptak még egyet, így lett 2-0. A vereség ellenére a Honvéd remek formában van, Rossi mester kiválóan összegyúrta a rutinos öreg rókákból és fiatal tehetségekből álló csapatát. Az eddigi hat fordulóban csupán két vereségük van, a Ferencvárostól és az imént taglalt Vasas-elleni meccs. A Gyirmót viszont nagyon nem tudja felvenni az élvonal ritmusát. A szezonnyitón és a második fordulóban még sikerült remit játszaniuk, de utána sorrendben négy vereség következett, így egy komoly vereség-spirálba csúszott bele Urbányi István alakulata. Ezen a meccsen nyilván mentálisan felkészülnek majd, megpróbálnak támadni, birtokolni a labdát, de ugyanakkor ügyelni a biztonságos védekezésre. A Honvéd pedig a Vasas ellen elhullajtott pontokat kettőzött erővel próbálja meg visszaszerezni majd. Azt várom, hogy a Gyirmót hátrányba kerül, ezután feladja biztonságos védekezését és még jobban kinyílik majd. A Honvéd letámad és sorban szerzi a gólokat. Hazai győzelmet és minimum három találatot tippelek.


Haladás –Paks
18:00

  • A szombathelyi alakulat kiváló formában van! az első meccsen, a Groupama Arénában elszenvedett 3-1-es vereség után fokozatosan lendültek játékba a vasi zöldek. Előbb két döntetlen következett a Mezőkövesd és a Honvéd ellen, majd sorban három győzelem az MTK, a DVTK és a DVSC ellen, ez utóbbi meccset idegenben nyerték meg Halmosiék! Ma viszont hazai pályaválasztás ide, önbizalom oda, nagyon meg fognak kínlódni a Paks ellen! Az atomvárosiak ugyanis az idegenbeli meccsükön rendkívül megszervezett védekezést mutatnak be, az eredményt tekintve pedig maximálisan jó nekik a döntetlen is. Így lesz most is. Ennek ellenére a lendületben lévő Haladás győzelmét várom, de csak egyetlen egy bepasszírozott gólocskával.


Ferencváros – Mezőkövesd
18:00

  • A bajnok úgy kezdte a szezont, ahogy abbahagyta a tavalyit. Előbb megverték a Haladást hazai pályán, majd egy ikszes meccsen egy góllal nyertek Kispesten, végül kitömték a Diósgyőrt az Üllői úton. Utána viszont érthetetlen módon szenvedni kezdtek. Már a Pakson elért 0-0 sem volt érthető, de még le lehetett nyomni a szurkolók torkán, viszont utána hazai stadionban kikaptak a Vasastól, akinek így a listavezető pozíciót is át kellet adniuk! Legutóbb az újonc Gyirmótiak ellen Győrben kiszenvedték a győzelmet, de a másik újonc ellen ez nagyon kevés lesz! Hiszen a Mezőkövesd egyrészt szervezettebb futballt mutat be, másrészt kőkemény játékot raknak ki minden fordulóban a pályára. Pintér Attila egyre jobban a saját arcára formálja az együttest, leigazolt több kedvencét is (Strestik, Nicorec, Kink) és annak ellenére, hogy 5 ponttal ők is a kieső pozícióban vannak, korántsem merném kijelenteni, hogy ők is kiesésre kárhoztatnak majd! A Gyirmót esetében például sokkal inkább ezt látom. Ráadásul Pintér ferencvárosi múltját tekintve biztosak lehetünk abba, hogy kétszeresen is bizonyítani akar egykori kenyéradójának és csapatának! Ennek megfelelően szikrázóan kemény összecsapást várok, amint a Ferencváros, dacára annak, hogy sokkal erősebb kerete van, nem fogja tudni az akaratát ráerőltetni azonnal a vendégekre. Az első 45 percben így nem is várok gólt. A második játékrészben viszont ki fog jönni a különbség. Thomas Doll csapata megszerzo a győzelmet, de a Mezőkövesdnek sem kell lehajtott fejjel hazautazni! Remek meccset várok, a második félidőben több góllal!


Diósgyőr – Vasas
18:00

  • Egész egyszerűen nem hiszem el, hogy ez a Vasas képes lehet arra, hogy tartósan az élen áll és meccsről-meccsre megver mindenkit! Persze nem becsülöm le a fiatalokból álló fővárosiakat, de pont ezért, várom a kisiklást! Az Újpest-ellen már megbotlottak, biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb megint megfognak! A borsodiak viszont rossz formában vannak. Két győzelem után négy vereség következett, így az elkeseredés fokozódik a csapatban. Ma hazai pályán le fogják rohanni a Vasast, akik felveszik a kesztyűt majd. Az adok-kapoknak egy igazságos döntetlen lesz a vége, amit megerősítene a statisztika is, lévén egyik alakulat sem játszott még az idei szezonban remit!


Újpest – MTK
18:00

  • Fővárosi rangadó következik az Újpest vendéglátásával. Nehezen indult a szezon a lilák számára, két vereséggel rajtoltak, de utána beérni látszott a Vignjevic-féle kemény munka és négyes győzelmi menetelés következett. Legutóbb a két újoncot verték egymás után, azelőtt a Vasast. Azt gondolom, hogy az MTK ellen azért nehezebb dolguk lesz. A négy megvert alakulat mindegyikénél erősebb kerete van a főváros kék-fehéreknek, akik bár rosszul kezdték a szezont, de legutóbb a Videoton ellen már nyerni tudtak. Ez a győzelem nyilván sokat jelent majd az önbizalom szempontjából, így a rangadón, remélhetőleg, jó játékot láthatunk. Nem hinném, hogy bármelyik csapat a döntetlenre játszana, hiszen az Újpestnek hazai pályán kötelező a győzelem, az MTK pedig folytatná a felzárkózást a tabellán. Mindkét oldalon remek támadók vannak, aminek következménye lehet a gól! Mégpedig mindkét oldalon.


Videoton – Debrecen
20:00

  • Végül a forduló rangadója következik. Bár a hajdúságiak egy ponttal többet szereztek, mégis inkább azt gondolom, hogy a Videotonnak több esélye van a mai győzelemre. Ennek elsősorban a hazai pálya, másodsorban pedig az összeszokottság. Mindkét csapat nagyon rosszul kezdett. Két-két győzelme van mindkettejüknek, egyaránt az utolsó- és az utolsó-előtti helyet elfoglaló két újoncot verték meg. A debrecenieknél edzőváltás volt, de Leonel Pontes mester döntetlennel kezdett, majd vereséggel folytatta munkáját. Nem tudom, hogy a kiváló erőkből álló Videotont fogják-e legyőzni elsőként a portugál szakvezetővel. De a tippem az, hogy nem. Sőt! Vereség lesz a fehérvári utazás vége.
Honvéd - Gyirmót
1X2 + Gólszám 2,5
2016.08.21. 18:00 Hazai és több 2,40
Haladás - Paks
1X2 + Gólszám 2,5
2016.08.21. 18:00 Hazai és kevesebb 3,95
FTC - Mezőkövesd
Melyik félidőben lesz több gól?
2016.08.21. 18:00 2. félidőben 1,95
Újpest - MTK
Mindkét csapat szerez gólt
2016.08.21. 18:00 Igen 1,90
Videoton - Debrecen
1X2
2016.08.21. 20:00 Videoton 2,11
Diósgyőr - Vasas
1X2
2016.08.21. 18:00 Döntetlen 3,20

Sok sikert!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
paul van dyk 2016-08-21 12:54:24
Igen,őt nem kellett volna kitenni.Ellenben ez a f.sz edző ez egy bazári majom,szöveg az persze van nála!:D.
tippjani 2016-08-21 12:23:47
Bár Bene elküldésével óriási baklövést követtek el a tulajdonosok,a keret nem annyira gyenge a sok sérülés ellenére.A forduló meglepetését itt várom x2.
paul van dyk 2016-08-21 10:25:24
Üdv!ebből szerintem az ujabb Gyirmoti fiasko a legvaloszinűbb!:D.

további tippjeink a Foci világából

Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
Az utrechti fiatalok hetek óta zakóznak, ma a Telstar vendégei lesznek. Fotó: pixabay.com
Az utrechti fiatalok hetek óta zakóznak, ma a Telstar vendégei lesznek. Fotó: pixabay.com