2017.01. 15.

People's Choice Classic

People's Choice Classic

Január közepén a már megszokott Tour Down Under egyhetes versennyel megkezdődik a 2017-es kerékpáros idény. Az ausztrál körversenyben idén is nagynevű kerekesek állnak rajthoz, ott lesz többek között a négyszeres bajnok és címvédő Simon Gerrans, a BMC összetett menője, a szintén ausztrál Richie Porte, és rajthoz áll a világbajnok Peter Sagan is. Itt a Tipplapon természetesen végigkövetjük a versenyt és elemzésekkel, tippekkel is szolgálunk majd. De mindenekelőtt itt a szezonnyitó kritériumverseny Adelaide-ből, a People's Choice Classic!

A versenyről:

  • Vasárnap az egyhetes körversenyt megelőzően, Adelaide-ben rendezik meg immár hagyományosan, a  People's Choice Classic elnevezésű klasszikus kritériumversenyt, amelyen a TDU teljes mezőnye rajthoz áll. A verseny teljesen sík, városi kritériumverseny, vagyis a kerekesek egy 2,3 kilométer hosszúságú útvonalon tesznek meg összesen 50,6 kilométert, vagyis 22 karikát a nézők nagy gyönyörűségére.

  • Ez a verseny a sprintereknek íródott. Egyrészt a rövid táv miatt hatalmas a tempó (a tavalyi győztes 1ó 2p alatt tudta le a versenyt!), másrészt bőven marad még energia egy kőkemény sprintre. 2016-ban az ausztrál Caleb Ewan nyert az olasz Giacomo Nizzolo és a brit Adam Blythe előtt.

Esélyek:

  • A rajtlistát elnézve a csapatok már a Giro D’Italiára készülnek ezzel az egyhetes versennyel, de vannak olyan csapatok is, amelyek motiváltak lesznek a győzelmet tekintve is. Természetesen ma is egy klasszikus sprinter győzelme valószínű. És arra is figyelnünk kell, hogy a a  People's Choice Classic, csakúgy mint maga az egész Tour Down Under az ausztrálok egyik nagy célja. A hazai idénnyitó versenyt, amire mindig nagy figyelem összpontosul a kerékpáros világban, nagy dicsőség megnyerni ausztrálként. Magával a TDU-esélyekkel a keddi cikkben foglalkozunk, ma a felvezető kritériumverseny esélyeiről és indulóiról ejtünk pár szót. Mindenekelőtt Peter Sagan! A regnáló világbajnok és új csapata, a Bora-Hansgrohe is itt kezdi meg az idényt. Azonban ez a verseny túl rövid ahhoz, hogy egy támadással meg lehessen nyerni. Ma szinte biztosan sprintre lehet számítani, és mivel a táv rövid, nem Sagannak áll a zászló, hiszen szó sem lehet elfáradásról. Sokkal inkább egy klasszikus dugattyúlábú győzelme valószínű. Ilyen lehet az Orica színeiben a címvédő Caleb Ewan, a Team Dimension Datából Cavendish távollétében az elsőszámú felvezető embere, az ausztrál Mark Renshaw lehet ott a spiccen. A ma debütáló World Touros csapatok egyike az UAE Abu Dhabi, amelyben a brit Ben Swift számít jó sprinternek.

Tippek:

  • Mivel az ausztrálok számára kiemelkedő fontossággal bír a verseny, az Orica csapatából választottam ki a tavalyi győztes és valóban nagyon tehetséges kerékpárost, Caleb Ewant. Kedden érkezünk a Tour Down Under rövid ismertetésével és az első szakasz elemzésével és tippjeivel! 
  • Futamgyőztes: Caleb Ewan - 1,90 EREDMÉNYEK ITT!

Párosítások:

Ben Swift jobb lesz mint Lorenzo Manzin - 1,53
Swift:38., Manzin: 75. 

NYEREMÉNYJÁTÉK!

2016-01-17-én, kedden rendezik az első etapot a Tour Down Underen, a Tipplap végigköveti a versenyt és nyereményjáték is lesz. A győztes a BRINGÁZZOTTHON közkedvelt edző DVD-i közül választhat egyet szabadon, plusz megkapja a külföldi válogatás DVD-t is. Aki szeret szobabringázni, vagy otthon görgővel edz a tavaszi szezonra, annak mindenképpen érdemes részt venni a játékban. Részletek hétfőn!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kerékpársport világából

A Baszk Kerékpáros Körverseny, vagy más néven a "Itzulia Basque Country" egy ötnapos, nemzetközi kerékpárosverseny, amely minden év áprilisának elején zajlik a Baszkföldön, Spanyolországban. A verseny az UCI ProSeries kategóriájában szerepel, és a világ legjobb csapatai és kerékpárosai vesznek részt rajta. Csodálatos helyszínen zajlik és nagyon fontos állomása a kerékpárszezonnak!