2017.05. 18.

A sportfogadás alapkövei

A sportfogadás alapkövei

A sportfogadó piac fokozatosan növekszik, amit elsősorban a megnövekedett kereslet generál, százezrek próbálnak szerencsét e téren. Ennek megfelelően a kínálat is egyre nagyobb, számtalan eseményre, kimenetelre lehet már fogadni manapság. A következőkben adunk néhány tippet, hogyan lehet nyereséges űzni ezt a „szakmát”, illetve növelni a profitot.

Objektivitás

  • Nem szabad csak a szerencsére hagyatkozni, hiszen amire fogadunk, az olyan tevékenység, amelyet emberek végeznek, játszanak, ezért múltbeli eredmények alapján következtetni lehet a jövőbeli kimenetelre. Ezek a múltbéli események lehetnek egymás elleni eredmények, az elmúlt hetekben mutatott forma, a játékosok tudása és még sok egyéb tényező. Természetesen a szerencsefaktort sem lehet teljesen kizárni, hiszen ha például egy utolsó percben befújt – egyébként jogtalan – 11-es miatt alakul ki az a végeredmény, amire fogadtunk, abban azért jókora mázli is van.

A nyeremény a befektetés nagyságától függ

  • Természetesen mindannyian azt szeretnénk, hogy kis befektetéssel óriási nyereséget érjünk el minél hamarabb, ez azonban csak a legritkább esetben van így. Tudatosnak és türelmesnek kell lenni, hiszen nyereségre csak szisztematikus építkezéssel lehet szert tenni. Minden egyes nyereményt meg kell becsülni. Minél nagyobb összeget fektetünk be, annál nagyobb lehet a nyereség, de azt sem szabad elfeledni, hogy ekkor a bukás lehetősége is jelentős.

Ne fogadj egyszerre sok mérkőzésre!

  • Meg lehet gazdagodni a sportfogadásból, de nehéz és nagyon tudatosan kell művelni. Csakis hosszú távon lehet felépíteni nyerő stratégiát, nem érdemes megpróbálni egyből milliókat nyerni, abból csak bukás lesz. Egyszerre legfeljebb három eseményre érdemes fogadni, ugyanis efölött már hatalmas a bizonytalanság.
  • A szakemberek azt javasolják, hogy a szorzó nagysága ne legyen nagyobb 2,00-nál, ugyanis ha ezt meghaladja, akkor exponenciálisan nő a kockázat mértéke. A szorzók általában nem a valós esélyeket mutatják, hanem azt tükrözik, hogy az emberek hány %-a fogad az adott kimenetelre és aszerint állítják be az oddsokat. A fogadóiroda hiába állapítja meg például azt, hogy a csapatoknak egyenlő esélyük van a győzelemre, ha a fogadók 65-70%-a arra köt fogadást, hogy a hazai csapat nyer, ekkor a szorzó módosul és a hazai csapat győzelme kevesebbet fog érni.

Megtalálni az arany középutat

  • A saját vagyonunkhoz viszonyítva nem szabad túl magas összeggel fogadni, hiszen nagyon fájó lehet sportfogadással elbukni a pénzünk jelentős részét, ugyanakkor túlságon kis összeggel sem érdemes játszani, ugyanis akkor általában nagyon kicsi a megnyerhető pénzmennyiség. A havi bevétel 5-10%-át célszerű kockáztatni, abból már szép nyereményeket is össze lehet hozni. Érdemesebb hétvégente játszani, hiszen akkor nagyon sok esemény közül lehet választani. Csak azért nem szabad fogadni, hogy fogadjunk, meg kell várni az ideális pillanatot, meccset, és akkor megtenni a tétet.

A szorzók jelentősége

  • Ahogyan említettem, a fogadóirodák által közölt szorzók folyamatosan változnak annak függvényében, hogy az emberek milyen arányban fogadnak a különböző kimenetelekre és mekkora összegben. Célszerű figyelni arra, hogyan változnak az oddsok. Ha egy szorzó emelkedik, az azt jelenti, hogy egyre bizonytalanabb, hogy az az eredmény születik, ellenben ha csökken, akkor egyre valószínűbb, hogy bejön az eredmény. Ilyen lehet például az, ha kiderül, hogy az egyik csapatban két kulcsjátékos is kihagyni kénytelen a mérkőzést.
  • Manapság már rengeteg forrás áll a sportfogadók rendelkezésére ahhoz, hogy releváns információkkal rendelkezzenek és felelősségteljesen fogadjanak, ilyenek a szakosodott weboldalak, a csapatok oldalai, fórumok, blogok, sportújságok. Ezek közül érdemes néhányat átnézni és ha több helyen is hasonló esélyeket írnak, az már sokat jelent.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2017-05-19 11:58:23
Hali!
A sikeres sportfogadás titka a türelem!
Kényszerből sose rakjunk, ittasan, vesztés után se!
Türelem, rózsát terem!
kispászti 2017-05-18 15:16:32
a szakosodott maláj tipp jhaj.mi

további tippjeink a Foci világából

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!

A Puskás Akadémia döntetlent játszott a Ferencvárossal, jaj, hogy örültek neki, pedig hát a legutóbbi négy bajnokin két vereség, két döntetlen a mérleg, ez pedig azt jelzi, hogy hiába a második legerősebb játékosállomány és a mindent kielégítő anyagi- és infrastrukturális lehetőségek, egyre csökken az esély a felcsúti dobogóra! Ma pedig a fejér-megyei rangadó következik egy második helyen álló Vidivel! Vajon elszúrják ezt az estét is a felcsúti legények, vagy sikerül nyerni?