2014.09. 30.

Szegény ember (Tipp)mixel, főz

Szegény ember (Tipp)mixel, főz

Eszembe jutott a majd egy éves kis szösszenetem. Ma főzőcske közben ezt fogom dalolászni: "Itt van a BL, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. / Platini se tudja, hogy mi okból Szeretem? de szeretem. / Beülök a kocsmába, Innen nézek szerteszét, / S hallgatom a kommentátor Beszédének lágy neszét."

 

 

Ránézve a mai európai kupakínálatra a kezem igen erősen a középső oszlop felé kezdett rángatózni. 3 olyan esemény van, amelyiknél meg is ragadt. Ezek az alábbiak:

Mindenki emlékezhet még a Manchester – Roma 2007-es BL visszavágóra. 7:1-lett, sima hazai győz… Ja, hogy ez a City. Az olajválogatott folyamatosan változó játékot mutat, évről évre. Idén még nem verték el az Arsenalt, a Chelseavel leikszeltek, a Stoketól (!) otthon (!!) kikaptak (!!!!!!), közben meg a Poolt pl. simán verték. Legutóbb a München ellen játszottak idegenben, Boateng 90. perces góljáig jól is tartották magukat, de végül vereséggel zártak. Ma  Romát fogadják, a cél a győzelem, ami a továbbjutást igencsak megkönnyítené, így biztos vagyok benne, hogy a meccsen ők fognak uralkodni, annak ellenére, hogy sem Fernando (M 3/0) ,sem Nasri (M 4/0) nem fog játszani. A kérdés az, hogy nyílt sisakos lesz-e a küzdelem, mert szerintem nem. És ebben partner lesz az AS Roma. A vendégek tele vannak sérülttel (De Rossi (M 3/0),Strootman (M 0/0),Emanuelson (D 1/0),Balzaretti (D 0/0),D.Astori (D 2/0),L.Castan (D 1/0),J.Holebas (D 1/0),Borriello (F 0/0) ), legtöbbjük nem most kezdte a padmelegítést, így a farkasok már felkészülve várják ezt a csatát is. Idei tétmeccsmérlegük 100%-os, a Moszkvát kiütötték, az 5 bajnoki alatt 9-et lőttek, 1-et kaptak, szóval a csapból is a farkastej folyik. Hogy a végén mi lesz, nem tudom. Viszont arra számítok, hogy a City a félidőben még nem fogja az akaratát érvényesíteni tudni, a Roma pedig 45 percig biztosan fegyelmezetten fog védekezni, a kontráit pedig a biztosító angol (angol?) védők fogják elfojtani. Arra számítok, hogy az első félidőben döntetlennel vonulnak pihenni a csapatok.


Az APOEL nagy meglepetésre csak egyet kapott a katalán nagyhatalomtól, de végignézve a mostani találkozóit a gránátvörös-kékeknek (főleg ezt és a Malaga ellenit), jól látszik, hogy a gépezet nem mindig működik úgy, ahogy kéne. Evvel nem a ciprusi csapat értékeit akarom levonni, csak jelezni, hogy a tudásuk mellett a szerencsének és az ellenfél Viagramentes állapotának is köszönhető a meglepő eredmény. Ma viszont már hazai pályán fogadhatják a hollandokat. 4 emberükre nem számíthatnak: Alexandrou (F 2/0),Papazoglou (D 2/0),J.Riise (D 2/0),Guilherme (D 5/0)
Az Ajax a PSG-vel kezdett, végül egy szabadrúgásnak hála döntetlennel zárták az amszterdami meccset. Mai biztos vagyok benne, hogy a továbbjutást, vagy legalábbis a nem végleges kiesést a szemük előtt tartva fognak hajtani. Két csatáruk nem lesz bevethető, Fischer (F 0/0) és Muric (F 0/0).
Hiába lesz nagy és fanatikus tömeg, a vendégek már hozzászoktak az ilyenfajta megszállott fogadtatáshoz (mire nem képes „Mariska néni” Tulipánföldön), szóval evvel itt nem lesz gond. Csap vizet nem biztos, hogy kell inniuk, de szerintem evvel sem lesz gond. Az Ajax egy jóval jobb gárda, mint az APOEL, és a vendég szerepkört tekintve nem is látok más ellenük szóló tényt. Nyerni fognak jönni, senkinek ne legyen kétsége, hiszen számukra is fontos minden pont, nem csak az otthon megszerezhető.


Hamár ez a csoport. A Barcelonáról leírtam az előbb körülbelül azt, amit látok. A világ egyik legjobb csapta még mindig, minden poszton. De jelenleg olyan játékot mutatnak, amit nem tennék ki a helyükben sehova sem. Persze, ez lehet pont motiváló tényező, de az eddigi sormintát nézve nem hiszem, hogy erről kéne beszélni. Főleg nem idegenben. A PSG jelenleg Ibramentes. Ez nem jelent túl sok jót. Idén még nem kaptak ki, ez igaz, de hogy a 11 találkozónak több mint a fele X-el zárult, az talán meglepő, és ez az arány főleg az utóbbi időben nőtt meg. Igaz, Cavani vagy Lucas a csapat rendelkezésére áll, de a svéd-faktor kiesése hatalmas nagy érvágás. Összességében azt mondom, hogy itt két olyan csapat fog összecsapni, amelyik egyértelmű célja a továbbjutás. Egyikük sincs olyan formában, ami azt indokolná, hogy a másik torkának essek. Második forduló, a Barcának már van 3 pontja, a PSG-nek nem a Barca ellen kell 3 pontot szerezni, az X pedig jelenleg mindenkinek jó. Kevés gólos döntetlent várok. HIányzók:

  • PSG: Ibrahimovic (F 5/5),Lavezzi (F 5/0),A.Rabiot (M 0/0),Thiago Silva (D 1/0)
  • Barcelona: Suarez (F 0/0), Rafinha (M 2/0),D.Pereira (D 1/0),Vermaelen (D 0/0)

A végére pedig megint két olyan csapat összecsapására prognosztizálok döntetlen, melyek játékerő+forma kombója kioltja egymást.  A BATE bundacsapat. Aki evvel vitatkozik, az vagy vak, vagy nem ért a focihoz, vagy ő rendeli meg a bundát. Jelenleg formán kívül vannak, a Porto elleni 6-0 sem segíti őket a morálnövelésben, azóta csak két iksz jött össze. Jelenleg egy védőjük az, aki nem fog pályára lépni, személy szerint Likhtarovich 13 pályára lépéssel, és 0 góllal. A vendég baszkok szerintem Spanyolország legszimpatikusabb csapata. Már eleve az az alapelv, hogy csak baszk születésűt foglalkoztatnak, nem teszi könnyűvé a felszínen maradásukat, és eddig eléggé jól megy nekik. Ellenben mostanában eltört valami. A Barca elleni 2:0 belefér. A Shaktart nem verték el otthon, belefér. De a Granada és a Vallecano elleni bukás, majd az Eibar elleni döntetlen nem pálya. Nem tudom, mi lehet a Bilbaoval, de valami nem tökéletes. Mai hiányzójuk az 5 meccs alatt 0 gólos csatár, Viguera. Az egyértelmű, hogy 100 találkozó esetén a mai vendégek nyernének többször. De ez most csak 1 a sok közül, és ilyen forma mellett, egyáltalán nem vagyok ebben biztos. 2 alatti szorzóért pedig a közelébe se mennék. Az pedig, hogy a fehéroroszoknak sikerül-e picit összeszedni magukat, a kör kérdése. Szerintem igen, de akármennyire is lesz mögöttük egy stadionnyi ember, a győzelmet így sem fogják megszerezni, a bukásra pedig a Bilbao formáját tekintve szemernyi esélyt sem látok. Így pediglen csak egy lehetőség maradt.

111 1 Manchester City - Roma 1. félidő eredménye D 2.18
114 1 Apoel Nicosia - Ajax V 2.48
118 1 Paris SG - Barcelona D 3.35
133 1 BATE Boriszov - Ath. Bilbao D 3.40
      Eredő: 61.57
      Tét: 200 Ft
      Nyeremény: 12 315 Ft

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Rivalda365 2014-09-30 12:36:52
Baggio

Már egy hete csak a Baggióra gondolok,
Mindig, meg-megállva.
Tippmixes ötlettel fejében
Meccseket ajánlott
Száznyolcvan szelvényen.

Én akkor éppen bukóban voltam,
Három "kétesélyt" húsz rongyig toltam.
Ha Baggio azt mondja, a Milan fog nyerni,
Nem kell a Fradinak az MTK-t verni.

A Milan zakózott és ott álltam bénán.
Halep is elbukott a New York-i tornán.
S az oddsok ezrekért, hiába,
Repültek, szálltak a kukába.

Nem tippelnék, de most már késő,..
Bár Baggiót tisztelem, a szívem vérző.
S mert a fogadók fogadni fognak,
Megmarad továbbra toplap a tipplap.
tomi.fulop.1 2014-09-30 11:33:25
Netes fogadás esetén a Manchester City - Roma meccsen a 'mindkét csapat szerez gólt' opciót választanám.
De ez az első félidei X is jól hangzik mondjuk egy 1-1-es eredménnyel. :)
godlistentoslayer 2014-09-30 11:18:15
Az Apoel idegenben a Barca ellen is kemény dió volt, gondoljátok, hogy hazai pályán egy Ajax ellen nem fognak harapni? Nekem inkább döntetlen szagú, de a hazai győzelmen se lepődnék meg. Ha pedig a Bilbó tovább akar esetleg jutni, akkor ezt a félnyomorult BATE Boriszovot idegenben is ütni kéne. Bár a Bate kr.e. 540 óta nem kapott ki hazai pályán, de az alapján, amit az első meccsen mutattak a Porto ellen, szerintem most is zacsi lesz a vége.

Valamint gondoljátok, hogy a Lavezzi, Tiago Silva és Ibra nélkül felálló PSG, aki vergődik a francia bajnokságban (önmagához képest), képes lesz a Barca ellen egy döntetlenre? A PSG nem tudja azt a "busz" védekezést produkálni, amit pl. egy Chelsea, meg nem is a stílusuk. Szerintem jó meccs lesz, nyílt játék és vendég győzelem.

De a City - Roma meccs szerintem is döntetlenes :D
Baggio 2014-09-30 11:09:29
Én meg a verset akarom végig! :D
sludgeboy 2014-09-30 11:08:16
Egy 200 nekem is megér reménykedjünk hogy jön is. Az elemzés szimpatikus szóval jöhet a fosztás
Kisvuk77 2014-09-30 10:35:04
Én megfogadtam tippjeid :D

további tippjeink a Foci világából

A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy egzotikus mérkőzés következik, de jól fogadható! A chilei bajnokságban mind az Audax Italiano és mind a Coquimbo a kiesés elkerüléséért küzdenek. E két csapat párharca a chilei Primera Division hatodik fordulójában a forduló derbije!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy egzotikus mérkőzés következik, de jól fogadható! A chilei bajnokságban mind az Audax Italiano és mind a Coquimbo a kiesés elkerüléséért küzdenek. E két csapat párharca a chilei Primera Division hatodik fordulójában a forduló derbije!
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Négy győzelem nélküli mérkőzés után a Padova csapata a Pergolettese ellen próbál meg visszatérni a győzelmi útra.
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Négy győzelem nélküli mérkőzés után a Padova csapata a Pergolettese ellen próbál meg visszatérni a győzelmi útra.