2014.10. 19.

Szemezgetés a Tippmix ajánlatából

Szemezgetés a Tippmix ajánlatából

Egy kicsit változtatok a tematikán. Nem szelvényt javaslok, hanem minden nap minimum 5 meccset a Tippmix ajánlatából, aztán a kedves olvasókra bízom, hogy ki mit használ fel belőle. A táblázat és a rövid esélylatolgatás nem változik semmiben. Sok sikert kívánok mindenkinek!

 

 

209 1 *(0-1) Atl. Madrid - Espanyol D 3.70 Az Atleti BL meccset játszik a héten, a Malmőt fogadják Madridban. Nem gondolom, hogy lebecsülik a svéd csapatot, akik ezen a BL meccsükön is tét nélkül rohamozhatnak, hiszen az esélyesség terhe a Matracosokat nyomja majd. A mai bajnokin éppen ezért azt várom, hogy lesz pihentetés és kicsit már a BL-összecsapáson járnak majd az agyak. Az Atletico viszont jelenleg 14 ponttal csupán az 5. helyen áll, immár 5 pont hátránnyal az első helytől! Vagyis nem kótyavetyélhetik csak úgy el a bajnoki pontokat. Kemény meccset várok, a barcelonai csapat megszorongatja majd a madridiakat, de a végén egy góllal csak jobb lesz a bajnok.
211 1 Elche - Sevilla V 2.05 Ebben a válogatásban két meccsen is kicsit a szívemre is hallgattam. Ez az egyik. A Sevilla remekül kezdett, 16 ponttal a harmadik helyen állnak! Az utolsó öt meccsen 4GY és 1V a mérleg, az Atleticótól kaptak ki 4-0-ra. Erős, masszív csapat, Stéphane Mbia, Gerard Deuolefu és Iago Aspas három kiváló igazolás, akik remekül beváltak, de a többi újonnan érkezett játékos is remekül beilleszkedett. Unai Emery pedig a liga egyik legjobb szakvezetője, azt gondolom nagyon sok örömet fog szerezni még a csapat a szurkolóinak. Az ellenfél az Elche negyedakkora értékű keretből éíptkezik, mint a Sevilla, ráadásul a formájuk is cudar. Egy döntetlen három vereség sorban, a tabellán pedig 16. hely, hét meccsen 16 kapott gól! Ma csakis a hazai pálya előnye írható a nevük mellé, ez pedig kevés lesz.
213 1 Fiorentina - Lazio D 3.35 Ez a meccs az ikszes kategória tipikus képviselője. A 9. helyezett fogadja a 8-at, mindkettőjüknek kilenc pont álla  neve mellett. Nagyságrendileg azonos értékű kerettel rendelkezik, bár a Fiorentina valamivel erősebb. Egy-egy győzelem után vannak mindketten, bár a hazaiak nagyobb skalpot gyűjtöttek, az Intert verték simán. Rangadóról beszélünk, ezért felfokozott hangulatban játszanak majd a csapatok, rendkívül motiváltan. A hazai felé billenne éppenhogy a mérleg, csakhogy a Lazio még nem X-elt! És ez már a 7. forduló, így nagyon érik nekik a remi! Mára várom!
217 1 Verona - Milan V 2.13 A másik kedves csapat számomra a Milan. Van Basten játéka óta kiemelt figyelemmel követem a Rossonerit, különösen 1995 után szurkoltam nekik nagyon. Nem árulom el miért :) Szóval jelenleg a korábbi csatársztár, Pippo Inzaghi fogja a kormányrudat és nem dolgozik rosszul Hat meccsből csupán a Juventustól kaptak ki, ezen kívül 2GY és 3D a mérleg, de egyre jobban kialakul a támadójátékuk. Legutóbb hazai pályán fogadták a kisebbik veronai klubot a Chievót (nyertek), ma VEronába utaznak a Hellas ellen lesz fellépésük. Nagyon nehéz dolguk lesz! A hazaiak védelmét ugyanis egy bizonyos Rafael Marquez vezényli, aki 35 évével és hatalmas tapasztalatával még mindig hasznos munkát végez. 5 meccsen 5 kapott gól az remek eredmény, de csak 6ot rúgtak, ami kevés. A Milan ellenben 13 találatot helyezett el ellenfelei hálójában. Szóval a sokkal erősebb keret és az aktívabb támadójáték miatt várok vendégsikert. A Milan két vendégmeccsen sorozatban döntetlent játszott, ma már csak beakad egy győzelem.
228 1 Paderborn - E. Frankfurt V 2.64 Kidurrant a Paderborn-lufi nagyon úgy fest. Az elmúlt három meccsen már elmaradt a győzelem, a Bayern, a Gladbach és a Leverkusen megindította őket a valós helyük felé a tabellán. Igaz a Gyógyszergyáriak ellen kiharcoltak egy döntetlent. Ma a Frankfurt látogat hozzájuk, az az Eintracht, amely nagyon jó formában van. Verte a Hamburgot és a Kölnt, előtte X a Schalke és a Mainz ellen. Immár 4. helyen állnak 12 lőtt (ez jó) és 10 kapott (ez kevésbé) góllal. Ma azt várom, hogy a nyeretlenül megvívott három meccs után a hazaiak megpróbálják ráerőltetni akaratukat a vendégekre, akik kiválóan kontráznak és hazaviszik mindhárom pontot. 

Sok sikert!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Barnsley - Cambridge mérkőzést rendeznek az Oakwell Stadionban, ahol a Barnsley megpróbál három pontot szerezni, hogy versenyben maradjon az automatikus feljutásért a League One-ból.
FociAngolLiga 1
Tipp
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Barnsley - Cambridge mérkőzést rendeznek az Oakwell Stadionban, ahol a Barnsley megpróbál három pontot szerezni, hogy versenyben maradjon az automatikus feljutásért a League One-ból.
Az aktuális nap sporteseményeiből válogatunk és így keresünk egy olyan szelvényt, amely alacsony kockázaton. Ma az angol Liga 1-ből érkezik egy pacek szelvény!
FociAngolLiga 1
Tipp
Az aktuális nap sporteseményeiből válogatunk és így keresünk egy olyan szelvényt, amely alacsony kockázaton. Ma az angol Liga 1-ből érkezik egy pacek szelvény!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt! Fotó: Pixabay.com
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt! Fotó: Pixabay.com