2018.02. 11.

A Szenteknél vizitál a Klopp-alakulat!

A Szenteknél vizitál a Klopp-alakulat!

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi, meg is triplázhatjuk az alapegységünket! A fogadáshoz sok sikert mindenkinek!

11466 05 Southampton – Liverpool
Vendég és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt) odds: 3,15

  • Más-más célokért küzdenek a felek, hisz míg a hazaiak a veszélyzónától távolodnának, addig a vendégek az első négybe igyekeznének, illetve stabilizálnák a helyüket ott. A Pool múltheti végjátéka igen drámaira sikeredett, amiből persze tovább tanulhat Klopp együttese, mindenesetre a maihoz hasonló papíron hozható bajnokikra még nagyobb koncentrációra lesz szükségük. A 16. helye ellenére a Sotton rendkívül kellemetlen ellenfélnek bizonyulhat ma, az utolsó négy bajnokijukat hozták le veretlenül, s közben a kupában is továbbléptek. Ugyanakkor tartom annyira erősnek a vörösöket, hogy továbblépjenek Coutinho távozásán, s az általa hagyott űrt, ha létezik ilyen, akkor képesek legyenek feledtetni. Klopp vélhetően ismét a Salah-Firmino-Mane hármassal operál majd, míg a hazaiaknál a Monacótól frissen igazolt Carillo lehet az előretolt ék.

FH: 17:30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2018-02-11 21:28:41
Hali! Kedves Levi20!
Én ma élő fogadással annyit nyertem, hogy ez a kis apró amit erre a két meccsre teszek, már tényleg csak ráadás lesz, ha jön!
Az Errani breakekkel 150, a douchéval 90 Eurót.
Ez mára nekem elég, így erre a 2 meccsre 5-5 Eurót tettem!
Maradjon a Betnek is valami! HAHAHA!

további tippjeink a Foci világából

A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.