2014.09. 23.

Tenisz

Tenisz

A világ másik felére érkeztek meg a teniszezők, és itt próbálnak pontokat gyűjtögetni. Malajziában találtam egy igen jó kis mérkőzést, amire talán nagyobb összeget is mernék tenni. A torna teremben, kemény pályán lesz, igazán steril körülmények között.

Legjobb 16-nál járunk már, ahol eleddig 1-1 mérkőzést nyert meg mindkét játékos. Ivan Dodig volt jó formában, most elmondható róla, hogy nincs jó passzban. Egy négy meccses veretlenségi sorozatot sikerült megszakítani Moriya legyőzésével, viszont az a meccs is katasztrófa volt Dodig szempontjából. Hiroki kétszer is adogathatott az első szettért, és mindkétszer sikerült elbénáznia a lehetőséget. Itt már sejthető volt, hogy a rövidítés formalitás lesz, úgy is indult, viszont Dodig 5-0-ról produkált egy 1-6-os szériát, amivel megint játékba hozta a japánt. Innen azért végül sikerült behúznia, de szó mi szó, egyeltalán nem meggyőző a játéka, még ha a második szettet le is simázta. Van egy jó kis adogatása, de az nem úgy működik, mint ahogy kellene, és labdamenetekben azért bőven zavarba hozható.
 
Pablo Cuevas sokáig sérülésekkel bajlódott, és igazán az utóbbi néhány évben tudta felépíteni magát. Jelenleg már a 37. helyen jegyzik, ami kiváló. Persze ezt leginkább a salakon elért eredményeinek köszönheti, viszont tegnap Melzer ellen nagyot játszott. Az adogatások nagyon működtek, és labdamenetben is impozáns dolgokat produkált az uruguayi játékos. Sima két szettben lépte le Melzert, akinek szintén van egy jó adogatása. Bár a második szett rövidítésbe torkollott, méltán mondhatjuk, hogy sima lett, hiszen Melzer adogató pont nélkül zárta az utolsó játékot.
 
Igaz, hogy a borítás inkább Dodignak kedvezhet, hiszen több meccset játszott már kemény pályán és igazából a játéka erre van kitalálva, de nem mehetek el szó nélkül az mellett, hogy igen rossz formában van, és a másik oldalon pedig egy kiváló formában teniszező játékos áll, akinek bár nem a kemény pálya a sajátja, ha játékban tudja tartani a labdák java részét, akkor bőven lesz keresnivalója. Ekkora oddson én úgy vélem az uruguayi játékost meg kell próbálni.
 
Pablo Cuevas - Ivan Dodig H
Odds: 1.95
Eredmény: 2-1

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zizzenet 2014-09-24 21:41:34
szép volt, köszi :)
Synyster 2014-09-24 12:00:22
Volt min izgulni,de jött! Köszi a tippet :)
zizzenet 2014-09-24 00:12:16
üdv,
régen láttunk
üdv,
régen láttunk
calgaryflames 2014-09-23 22:34:00
tessék kicsit aktivabb lenni hiányoznak a tenisz tippek ellemzések.örülök hogy ismét tiszteletedet tetted ezen oldalon.
Forgo 2014-09-23 17:51:23
Már hiányoltam a tippjeidet.

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul. Tegnap nyert a szelvény, ismét hízott a bank és új sorozat indul. Ma ide várom a tippeket, ötleteket a mai napra! Sok sikert mindenkinek!