2017.01. 03.

Teniszbabák

Teniszbabák

Idén több formában is igyekszünk jelentkezni tenisszel a Tipplapon, így a brainstorming mellett, amikor olyan tippeket találok, amik szerintem érdemesek lehetnek megjátszásra, azokat külön elemzéssel próbálom prezentálni. Mivel fő profilomnak továbbra is a női teniszt tartom, így a már ismert Teniszbabák rovatot hívom ilyenkor újra elő. Fontos megjegyeznem, hogy akár több tipp is lehet majd egy napon a rovatban, de ezek akkor sem szelvényjavaslatok, hanem külön tippek, így esetleges kombinálásukat az olvasóra bízom. A szorzók a Tippmixpro kínálatából vannak válogatva.

 

Azt meg kell, hogy mondjam, hogy azért döcögősen indul be a szekerem eddig 2017-ben, már ami ezt a rovatot illeti. A Brainstormingba a minioddsos szelók szépen jöttek, de itt Svitolina is vért izzadt a győzelemért mindössze 1.20-ért. Persze más nézőpontból meg mondhatnánk azt is, hogy hajszálon múlt az is, hogy nem jött a Radwanska 2:0, ugyanakkor az is, hogy egyáltalán nyer-e. :)

Szóval azért látszik ez a január effektus, hogy nem egyszerű a móka, de igyekszem azért minél jobb tippeket szállítani. Ahogy a tavalyi eszmefuttatásoknál is beszéltük, az átlag 1.30-at céloznám meg, a lehető legjobb aránnyal. Persze ezek közt lesz majd 2-es is, meg 1.20-as is. Az alá azért nem megyünk, arra ott a brainstorming. Annyit mondhatok, hogy igyekszem, ezért ma bele is csapunk több tippel a lecsóba. Reméljük legalább úgy nyernek, mint Svitolina, de nem sértődnék meg a csajokra, ha most könnyedebben nyernének.

Stosur/Zhang – Makarova/Vesnina
Brisbane
2017.01.04. 01:00


 
  • Akik régóta követnek valószínűleg nem lepődnek már meg, mikor Makarova és Vesnina neve kerül elő egy cikkemben. Az orosz duó valóban a világ egyik legjobb párosa, ezt már többször bizonyították. Tavaly többek közt egy Olimpiai bajnoki címmel, illetve a világbajnokság megnyerésével. Volt a napokban egy szerintem túlzó, inkább kicsit rosszmájú komment az egyik tenisz rovat alatt, hogy kitüntetéseket vettek át, megünnepelték rendesen a vb címet, és biztos nem készültek semmit. Egyrészt ők is emberek, és azért hagy ünnepeljék meg, másrészt ne feledjük, hogy oroszok révén az ilyen dolgok így működnek. Ott bizony megjelensz és átveszed a kitüntetést. :) Ellenben azt, hogy ne készültek volna nem tudom honnan vette bárki is. Egyesben betliztek mindketten ez való igaz, és azért voltak sikereik a múltban tényleg egyéniben, de egyértelműen párosként igazán jók ők.
  • Ellenfelük rendkívül rutinos, és veszélyes duó, de azért ők már ritkán állnak össze egy-egy versenyre, és akkor is több-kevesebb sikerrel. Tavaly két alkalommal össze is futottak Vesnináékkal, és mindkétszer az oroszok győztek.
  • Ez egy remek felkészülés lehet most Makarováéknak az Ausztrál Openre, ami bizony hamar eljön, és itt most már csak a párosra kell éppen koncentrálniuk. A Grand Slam tornán mindenképp egyik esélyesként lépnek pályára, és mivel pillanatok alatt eljön ez a nap, ezért ez lehet az egyik legjobb felkészülési esélyük itt Brisbaneben. Ehhez mérten szerintem ismét le tudják győzni Stosurékat.

Tipp: Makarova/Vesnina – 1.25

Walkover win (1-es odds)


Safarova/Strycova – Beck/Goerges
Auckland
2017.01.03. 22:00


 
  • Az Olimpiai bronzérmes cseh duó is jó választás lehet. Mivel Safarova párja Mattek-Sands másik tornán játszik, így most összeállhattak ismét a csehek erre az időre. Ők egész jól érezték egymást, és ami külön bíztató, hogy egyéniben mindketten remekül mutatkoztak be, tehát remélhetőleg a formájuk is rendben van.
  • Beck és Goerges sem rossz, de eddig leginkább egy FED Kupa szereplésen láthattuk őket együtt a románok ellen, és ott sem egy erős felállás ellenében. Okozhatnak meglepetést persze, de alapvetően jobb, és rutinosabb a cseh páros.

Tipp: Safarova/Strycova – 1.20

Walkover win (1-es odds)


Katerina Siniakova – Simona Halep
Shenzhen
2017.01.04. 03:00


 
  • Siniakova szépen kúszott fel a ranglistán tavaly, és bizony jól is játszott a cseh lány. Azért a nagyobb ellenfelek rendre megfogták, és leginkább salakon lubickolt. Bár azért kemény borításon is igen jó volt, mindenképpen számolni kell vele a jövőben.
  • Ellenfele viszont a világranglista 4-ik, itt pedig második kiemelt Halep lesz most. Halepről is olvastam itt már kommenteket. Igazából ő szintén remek teniszező, akinek valahogy nem akar úgy kijönni a lépés, hogy igazán nagyot alkosson. Ebben több dolog közre játszik. Nyilván mentális dolgok is, illetve azért ő folyamatos sérülésekkel is küszködött. Tavaly talán kicsit rosszul is menedzselték a tornákat, az év végére elfogyott, de szintén voltak problémái, sérülései is.
  • Jankovic ellen féltettem Halepet egy picit, bár jómagam azért bevállaltam és tettem, végül bár leadott egy szettet, összességében nem játszott rosszul, a győzelem nem nagyon volt kérdéses. Úgy gondolom volt elég idő kipihenni fizikailag magát, azt pedig tudjuk, hogy nagyon elszánt tud lenni. Nyerni is tudott itt tavalyelőtt, és vélhetően most is egy jó felkészülés a célja az Aussie Openre. Veszélyes ellenfél Siniakova, de szerintem ma is nyerni tud Halep.

Tipp: S. Halep – 1.20

Eredmény: 3-6, 6-4, 5-7

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
csabailacika 2017-01-03 16:57:20
Azért az érdekes lesz,hogy a két cseh lány (Safarova,Strycova ) a páros mérkőzés elött egymás ellen játszik egyéniben. Az hajnal 2-re van kiírva, a páros meg 3:30-ra.
Réka 2017-01-03 16:22:19
Köszönjük a tippeket Tommo! Remélem Halep összeszedte magát a Jankovic elleni meccs után, az valami "hajtépős" volt! :D Remélhetőleg sima győzelem lesz!
gyulaia001 2017-01-03 15:41:17
Köszönjük ToMMo az ajánlásokat! Radwanska kivételével minen szépen jött úgyhogy bátran így tovább ! Persze ninja ma simán hozta a 2 nullát. Én Vesninara nem azt mondtam, hogy nem eddzettek, hanem a profi világban ha megnyersz valamit ünnepelsz és másnap már készülsz a következő eseményre. Mivel Vesnina személyes kedvencem szinte csak olyan képet küld vagy tesz fel amin ünnepel és kitüntetéseket vesz át . Nadaltól Federertől ilyet nem látsz, ő gyakran a gyerekeivel látható igazi családszerető ember. Ott van Cibulkova ő ye ünnepelteti magát, pedig elég sok képet posztol.

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.
A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.
A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.
A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.
A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul. Tegnap nyert a szelvény, ismét hízott a bank és új sorozat indul. Ma ide várom a tippeket, ötleteket a mai napra! Sok sikert mindenkinek!
A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul. Tegnap nyert a szelvény, ismét hízott a bank és új sorozat indul. Ma ide várom a tippeket, ötleteket a mai napra! Sok sikert mindenkinek!