2017.01. 20.

Teniszbabák

Teniszbabák

Idén több formában is igyekszünk jelentkezni tenisszel a Tipplapon, így a brainstorming mellett, amikor olyan tippeket találok, amik szerintem érdemesek lehetnek megjátszásra, azokat külön elemzéssel próbálom prezentálni. Mivel fő profilomnak továbbra is a női teniszt tartom, így a már ismert Teniszbabák rovatot hívom ilyenkor újra elő. Fontos megjegyeznem, hogy akár több tipp is lehet majd egy napon a rovatban, de ezek akkor sem szelvényjavaslatok, hanem külön tippek, így esetleges kombinálásukat az olvasóra bízom. A szorzók a Tippmixpro kínálatából vannak válogatva.

Babos/Pavlyuchenkova – Maria/Parmentier

Ausztrál Open 2017 - női páros
2017.01.21. 02:00

Babosék sikeresen, és könnyedén vették az elsőkörös akadályt. Természetesen szomorú volt Timi közösségi oldalán olvasni az egyéni kudarc után a sorokat, de úgy gondolom, így is kell ezt csinálni. Visszaülni a nyeregbe, és győzelmekkel feledtetni a rosszabb eredményeket. Így tett Sydneyben is, ahol Pavlyuchenkovával tornát nyert, és most is jól kezdtek közösen. Hozzá kell, hogy tegyem, hogy az én szememben mindenképpen, és mindig is a páros szakág az, amiben Babost igazán jónak tartom. Ez már fiatalabb korában is látszott rajta, de a két Wimbledoni döntő, és egy elődöntő az elmúlt 3 évben is önmagáért beszél. Illetve az is, hogy az elmúlt két WTA Finals páros viadalán ott lehetett. Timi ebben igazán jó, sőt itt a TOP-ba tartozik, és akár az elit is elérhető. Ki tudja? Lehet pont Pavlyuchenkovával. Engem legalábbis nagyon meglepett eddig, hogy mennyire jól működik látszólag ez az összetétel. Nem voltam ebben biztos, de örülünk neki. Persze ehhez Pavlyuchenkova kiváló formája kell, hiszen a Goerges elleni nyitó pofon után 2017-ben elkezdett egyre jobban játszani, és most ott tartunk, hogy a sokak által favorizált, jó formájú Svitolinát is kiejtette, és nem lesz esélytelen majd Kuznetsova ellen sem, hiszen múlt héten is meg tudta verni. Szóval remek formában az orosz, ez is segíthet természetesen a közös együttműködésüknek, valamint nagyon jó az ütemezés így, hogy egyik nap egyéni, másik nap páros, mindkét előmenetelben segíthet a napi éles helyzet, mégsem fárasztó. Babos pedig lelkileg is már biztos egy fokkal jobb helyzetben van a győzelem után, illetve mint említettem, remek páros játékos ő, aki rutinból is képes megoldani a dolgokat a pályán.

Ellenfelükről mit is mondhatnék. Tatjana Maria nem rossz páros játékos. Az általam már említette kategorizálás szerint (Elit, Top, Nagyon jó, Jó) be tudom őt sorolni a jóba, tehát „felkerült a térképemre már”, de ha Pavlyut „csak” a nagyon jóba sorolom, ráadásul a mostani forma alapján a TOP-ba is befér, Timikét meg mint említettem a TOP-ba, akkor is itt szintkülönbségek vannak. Azért Maria még nem volt top60-on belül, valamint ezen a GS-en soha nem jutott még túl az első körön. Legalábbis mostanáig, hisz ez a második kör már. Párja Parmentier egy rutinos versenyző a Touron, ámbár nem igazán párosban szerezte a sikereit. Top100-ba soha nem jutott ebben a szakágban, jelenleg a 355-ik. Soha nem jutott még a második körnél tovább itt párosban, 1-4 az Ausztrál Open mérlege (már 2-4), de az összes megvívott páros meccs alapján is 74-119.

Ez is egy olyan feladat tehát Babosék előtt, amit meg kellene oldaniuk, és Pavlyuchenkova formája alapján, illetve Timi rutinjában bízva én úgy gondolom, meg is fogják nyerni ezt a meccset is.

Tipp: Babos/Pavlyuchenkova – 1.25

Eredmény: 6-4, 6-2

Barbora Strycova – Caroline Garcia

Ausztrál Open 2017 - női páros
2017.01.21. 01:00

Sokszor említettem már, hogy teniszben a csajoknál én gyakran úgy érzem, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Ha valakit elkapunk jó formában, akkor érdemes azzal menni addig, amíg olyan akadály nem jön szembe, ahol túl nagynak érezzük a rizikót. Vagy az oddsot keveseljük.

Garcia természetesen jó teniszező, aki a FED Kupa döntőjében is megmutatta, hogy képes nagy teljesítményre, hiszen Kvitovát és Pliskovát is verni tudta. Persze az nagyon az év vége volt már, ez is hozzátartozik, illetve a hazai közönség borzasztóan sokat dobott a játékán, igazán nagyot küzdött. Most azonban egyelőre nem ezt a formát mutatja. Nem erőltette meg magát felkészülés ügyében, hiszen itt kezdte meg az idei évet Melbourne-ben. Bondarenkóval is egy meglehetősen szoros meccset játszott, és a második körben Dodin ellen is megszenvedett picit. De itt van a harmadik körben, és ez a lényeg. Ezzel be is állította az eddigi csúcsát, hiszen eddig sikerült jutnia 2015-ben itt, amúgy szinte mindig első körben búcsúzott.

Ellenfele Strycova tavaly remek évet produkált, és bizony 2017-et is jól kezdte. Nem könnyű ellenfeleket is gyűrt már le idén, és az előző körben Petkovic is ilyennek számít. Ennek ellenére magabiztosabbnak tűnik eddig, mint a francia, és mindenképp jobb formában van szerintem. Egyik kedvenc Grand Slam helyszínén azt várom tőle, hogy ha nem is könnyű mérkőzésen, de győzni tud. Pontosan ismeri ellenfele játékát, hiszen már 6 alkalommal találkoztak, és ebből 5x meg is tudta verni. Ráadásul csak tavaly is 3 esetben győzte le. Nem voltak ezek könnyű meccsek, de a végeredmény a lényeg. Most is ezt várom a cseh lánytól.

Tipp: Barbora Strycova – 1.40

Eredmény: 6-2, 7-5

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul. Tegnap nyert a szelvény, ismét hízott a bank és új sorozat indul. Ma ide várom a tippeket, ötleteket a mai napra! Sok sikert mindenkinek!