2017.01. 21.

Teniszbabák

Teniszbabák

Idén több formában is igyekszünk jelentkezni tenisszel a Tipplapon, így a brainstorming mellett, amikor olyan tippeket találok, amik szerintem érdemesek lehetnek megjátszásra, azokat külön elemzéssel próbálom prezentálni. Mivel fő profilomnak továbbra is a női teniszt tartom, így a már ismert Teniszbabák rovatot hívom ilyenkor újra elő. Fontos megjegyeznem, hogy akár több tipp is lehet majd egy napon a rovatban, de ezek akkor sem szelvényjavaslatok, hanem külön tippek, így esetleges kombinálásukat az olvasóra bízom. A szorzók a Tippmixpro kínálatából vannak válogatva.

Makarova/Vesnina – Golubic/Kr. Pliskova 

Ausztrál Open 2017 - női páros
2017.01.22. 02:30

Makarova remek formában van, ezt egyéniben is megmutatta. Vesnina pedig kiesett az egyéniben, így minden erejével és koncentrációjával ide tud figyelni a párosra. Ez mindkettő nagyon jó előjel. Illetve az is, hogy bár az első meccsükön elszórakoztak egy szettet, a másodikon már nagyon magabiztos győzelmet arattak. De ezt is várjuk egy ilyen kaliberű duótól.

Bőven több, mint 100 hely van az oroszok és a másik két lány között a ranglistán, de ennek ellenére láthattuk, hogy tudtak Bertensék ellen meglepetést okozni Golubicék. Én ezt mégsem sorolom csoda kategóriába, hiszen bár nyertek egy tornát Larssonék, azóta nem igazán mutattak jó formát, a rákövetkező tornán is csúnya vereséget szenvedtek. Illetve most is. Azért persze veszélyes lehet az egyelőre hátrébb rangsorolt Pliskova-féle páros, de azt is meg kell említsem, hogy Bertensékhez képest is kategóriakülönbségek vannak Vesnináék javára.

Úgy gondolom ezt meg kéne oldani az oroszoknak, akik a végső győzelemre is esélyesek között vannak számon tartva. Sokszor bíztam már bennük, és ezúttal is ezt teszem.

Tipp: Makarova/Vesnina – 1.25

Eredmény: 7-6, 2-6, 6-2

Angelique Kerber – Coco Vandeweghe 

Ausztrál Open 2017 - nők
2017.01.22. 10:30

A világelső meccsről meccsre jobb formában játszik. Mélyről indult az első két tornán elszenvedett kudarc után, és itt is két darab 3 szettes meccsel kezdett Melbourne-ben, ahol sok hibával játszott. Azért azt hozzátenném, hogy valós veszély nem fenyegette a kiesésre, mindkét bukott szettjében szorosan maradt alul, aztán magabiztosan húzta be a győzelmet. Majd Kristyna Pliskova ellen már a jobbik arcát mutatta a német, hiszen a hibáit sikerült mérsékelni, és ugyanannyi nyerőt is ütni. Ráadásul Vandeweghe hasonló játékstílust fog játszani, mint Pliskova tette, tehát van működőképes fegyvere ellene Kerbernek.

Vandeweghe elég jó formát mutat, de játéka meglehetősen hektikusnak mondható. Valamint szerintem két formán kívüli „öreg rókát” vert meg Parmentier és Vinci személyében, majd Bouchardot pedig jól ismerjük, hogy egyszer fent, másszor lent. Szóval azért nem ájultam el még az amerikai teljesítményétől, hiszen előtte a Hopmanon Hradecától, Gavrilovától is kikapott, múltkor meg Duantól. Ezek mind messze vannak egy Kerbertől, szóval nehéz este vár Cocóra. Bouchard ellen végül azért tudott nyerni, mert 40 nyerőt ütött az amúgy rengeteg hibája mellé, ami szám szerint 41 volt.

Úgy gondolom, hogy Kerber tudja kezelni Vandeweghe játékstílusát, és annyi a dolga, hogy a saját hibáit alacsonyan tartsa. Vandeweghe ha egy extra jó napot fog ki, akkor kaphatja el esetleg Kerbert nagyon jó 1. szervaszázalékkal, és sok nyerővel. Szerintem nagyobb lesz a nyomás, mint hogy ezt meg tudja valósítani, ezért a világelső mellé állok.

Tipp: A. Kerber – 1.25

Eredmény: 2-6, 3-6

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
pirata 2017-01-21 22:50:03
Makarova elég kemény meccset játszott tegnap . Ápolták is
Kutya30 2017-01-21 16:22:12
Hali ToMMo!
Pliskova jó lehet Gavrilova ellen? Eddig kétszer simán verte.
Réka 2017-01-21 13:12:04
Szia Tommo!
Két hajnalban is felkeltem és megnéztem Kerber mit játszik. Nem ismétlésről akartam nézni,hanem élőben,milyen a testbeszéde,szervája stb. Azt kell mondjam,hogy a Pliskova elleni meccsen fejben teljesen rendben volt. Nem volt hiszti a nap miatt, önmagához képest még a szerva is ment (bár Kerberi szinten). Szóval szerintem felvette a ritmust amiről beszélt,a második szett szorosabb volt, de felkapcsolt egy magasabb fokozatra mikor kellett. Szerintem Coco ellen harapni fog!!! Hajrá Kerber! :)
krusov 2017-01-21 12:39:55
Szia Tommo!
Koszi szepen megint :) Zsu

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul. Tegnap nyert a szelvény, ismét hízott a bank és új sorozat indul. Ma ide várom a tippeket, ötleteket a mai napra! Sok sikert mindenkinek!