2017.03. 08.

Teniszbabák

Teniszbabák

Idén több formában is igyekszünk jelentkezni tenisszel a Tipplapon, így a brainstorming mellett, amikor olyan tippeket találok, amik szerintem érdemesek lehetnek megjátszásra, azokat külön elemzéssel próbálom prezentálni. Mivel fő profilomnak továbbra is a női teniszt tartom, így a már ismert Teniszbabák rovatot hívom ilyenkor újra elő. Fontos megjegyeznem, hogy akár több tipp is lehet majd egy napon a rovatban, de ezek akkor sem szelvényjavaslatok, hanem külön tippek, így esetleges kombinálásukat az olvasóra bízom. A szorzók a Tippmixpro kínálatából vannak válogatva.

Belinda Bencic – Tsvetana Pironkova

WTA Indian Wells
2017.03.09. 00:30

Bencic számomra ma nagyon szimpatikus választás. Lássuk be, hogy nem volt szerencséje az ágrajzokkal eddig Belindának az idén, pl. az AO-n egyből Serenával kezdeni. Persze a sérülései miatt lecsúszott a ranglistán, és ez ennek köszönhető. Belefutott a pont jó formában játszó hölgyekbe folyamatosan. Most viszont ez egy önbizalom növelő kezdet lehet neki. Pironkova ellen eddig is megvolt a játéka, hiszen 3-ból 3x legyőzte, ráadásul 2x is füvön, ami abszolút a legerősebb borítása Pironkovának. Az idei formája eddig pedig pocsék a bolgár lánynak. Ráadásul egy olyan Mertenstől kapott ki tök simán Dubaiban, akit most a selejtezőben is kibikázott egy Vickery. Bencic pedig egy jó formájú Lucicot azért kemény küzdelemre késztetett a múlt héten Acapulcoban, még ha két szettben vereséget is szenvedett. Nincs ez rendjén, hogy 128-ik helyen áll ez a nagyon tehetséges lány a sérüléseinek köszönhetően. Számomra az sem kétséges, hogy ügyesebb, és jobb teniszező mint Pironkova. Azonban a bolgár egy érdekes személyiség, ha elkapja a fonalat bárkire veszélyes, viszont eléggé hangulatember is. Szerintem nincs most olyan állapotban, hogy nagyot alkosson, illetve remélem nem most kapja el gépszíj, és akkor ebben az esetben Bencic a "real deal" ma. :)

Tipp: B. Bencic – 1.40

Eredmény: 6-4, 6-1

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
shimano2008 2017-03-09 10:59:43
A sok "okostojás" nevében is köszönöm a tippet. Nem tudom ilyenkor,amikor jó a tipp,biztos nehezebb leírni,hogy köszönöm,vagy gratulálok a jó tipphez. :D

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.