2017.08. 12.

Tétemeléses ikszes stratégia ma Dániából

Tétemeléses ikszes stratégia ma Dániából

A héten ismét nekiveselkedek egy tétemelésen alapuló ikszes stratégiának! Ezúttal az alaptétet 350 forintban határoztam meg magamnak, de természetesen ettől mindenki eltérhet a pénztárcájától függően. Az események szorzóját a Tippmixpro ajánlatából választottam.

 

6. Nap. Tét: 11200 HUF
Bank:-22050 HUF

30193 Lyngby – Sönderjyske
Döntetlen (1X2) – 3,10

  • Egy győzelem mellett három vereséggel indított a hazai gárda, amiből az utolsó három összecsapás ért véget nulla ponttal, tehát a formájuk egyáltalán nem nevezhető remeknek, ezen belül a védelmük sem áll stabil lábakon, hisz a vereségek mellé 13 kapott gól is társult 270 perc alatt. A mai napon két eltiltottjukkal is számolni kell, hisz Lumb, valamint Lund sem léphet pályára ezen okokból, így a védelem két szélével lehetnek problémák. A Lyngby hazai pályán képes nagyon összerakni magát egy-egy meccsre, pl. a tavaszi teljesítményükre gondolok, amikor csak egyetlen vereséget szenvedtek bajnokin. A két társulat közös múltjában érdekesség, hogy 2001 tavaszán játszottak utoljára döntetlent, így ahogy ilyenkor szokás mondani "itt az ideje", egyébként a vendégalakulat az elmúlt idény alapszakaszában, illetve a rájátszásában is a legtöbb remit hozta.

FH:16:00

hozzászólások

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.