2016.10. 27.

Tippcsokor (labdarúgó-mérkőzések esélylatolgatása)

Tippcsokor (labdarúgó-mérkőzések esélylatolgatása)

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok Németországból is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a Tippmixpro oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

AIK Stockholm - Häcken. AIK Stockholm (1X2)
Odds: 1,55
  Az AIK. a hétfői vereségét követően már csak az ezüstre hajthat, s véleményem szerint mindent meg is tesz annak érdekében a mai napon. Hazai pályán 2016-ban nem szenvedtek vereséget, ám ezúttal egy olyan gárda érkezik hozzájuk vendégségbe, amely rendkívüli módon tud udvariatlan is lenni. A Hacken május elsején vereséget szenvedett Malmöben, azóta viszont 10 kirándulásukról csak egyszer tértek haza nulla ponttal. Azonban a mindenre elszánt, ugyanakkor kicsit lehet csalódott AIK. túl nagy falat lehet számukra, egyébként is 2011 óta nem tudtak meccset nyerni a két együttes közös történelmében. 

Helsingborg - Djurgarden. Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1,50
 Még rezeg a léc a hazaiaknál, nagyon közel van az a kieső zóna, emiatt nagyon komoly erőket kell mozgósítaniuk a mai napon. Ez egy rendkívül fontos hazai találkozó a számukra, viszonylag könnyűnek mondható a sorsolásuk itt a hajrában, azonban a formájuk csapni való. Azt gondolom Larsson full támadólag küldi fel a pályára legényeit, s ebből  a stílusból könnyen kijöhet egy adok-kapok. 

Zwolle - Venlo. Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
Odds: 1,55
 A holland kupában két olyan klub találkozik, akik között jelenleg osztálykülönbség van, ám míg a hazaiak az élvonal vége felé kullognak, addig a vendégek a másodosztály dobogóján figyelnek. Érdekesség, hogy a PEC védelme nem áll a helyzet magaslatán idén, az első osztály legtöbb kapott góljával büszkélkedhetnek, míg a Venlo egyik fő ereje a támadásaikban rejlik. Azt gondolom, hogy mindenképpen egy nyílt meccsre van kilátás, amiben úgy látszik a bukik szerint is benne lehet az over. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy egzotikus mérkőzés következik, de jól fogadható! A chilei bajnokságban mind az Audax Italiano és mind a Coquimbo a kiesés elkerüléséért küzdenek. E két csapat párharca a chilei Primera Division hatodik fordulójában a forduló derbije!

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Négy győzelem nélküli mérkőzés után a Padova csapata a Pergolettese ellen próbál meg visszatérni a győzelmi útra.