2014.09. 23.

Tippmix(Pro)földe meghódítása

Tippmix(Pro)földe meghódítása

Bryan Corby vagyok, Riverside lovag tanítványa és hű fegyverhordozója. Felnőve, mesterem célját és filozófiáját követve, én is Tippmix(Pro)földe meghódítására teszek törekvéseket, és hála munkaadómnak, a királynak, 5000 drabantost kaptam magam mellé célom elérésének érdekében. Igaz, személyesen nem ismerem mindjüket, de ígérem, óvatosan fogok bánni az életekkel, és megteszek mindent, hogy a királyság területe seregemmel egyetemben egyre emelkedjen, folyamatosan gyarapodjon. Mai indulásunk nem lesz könnyű, Németország, Anglia és lehet még a jeges Izland vidékét is meglátogatjuk, persze, utóbbihoz a technikai vívmányait is segítségül kell hívnunk.

Az Ingolstadt egy stabil másodosztályú gárda. Van 25 fős játékosállománya, a maga 15 milliós értékével és ennyi. Nem rosszak, tavaly 10.-ek lettek, leginkább pocsék hazai teljesítményüknek hála, idegenben inkább ikszelgettek. Az FC Erzgebirge Aue is 2. Bundesliga csapat volt 13/14-es idényben, 14.-ek lettek, a kiesőhelyet 6 ponttal elkerülve. Náluk a helyzet fordítva volt, otthon jól ment a szekér, idegenben pocsékan. Ellenben ha most a tabellára tekintünk, máris más a leányzó fekvése. A hazaiak bombaformában, 6 találkozóból 12 pont, 3-3 győzelem-döntetlen eloszlásban, 13:5-ös arány. Evvel szemben a vendégek 5 vereség mellé egy győzelmet szedtek össze, azt is legutóbbi körben, pénteken, az előttük levő St. Pauli ellen. Persze, ha azt nézzük, hogy két legjobbjukat, Jakub Sylvestr-t (1,5 millió) és Guido Kocer-t (0,5 millió) kivásárolták a szezon előtt, érthető is az utolsó helyezésük, 4:12-es arányuk (ebből ugye 3-at 4 napja vágtak). Sérült fronton az alábbi a helyzet:

  • Ingolstadt: R.Gunesch (D 0/0), L.Jessen (D 0/0), Cohen (M 0/0), C.Eigler (F 0/0)
  • Erzgebirge Aue: Miatke (D 4/0)

Mint látható, a hazaiak egyik játékosa sem lépett még idén pályára, míg Miatke már 4 meccsen is védőként szerepelt. Ha azt nézzük, hogy a tapasztalt 24 éves bal back szereplése mellett 12-őt kaptak (az utóbbi két találkozón nem szerepelt), és azóta a Darmstadt is verte őket, akkor érezhető, hogy a baj nem kicsi. A hazaiak erősebbek, jobb formában vannak, a veretlenségi sorozat megtartása nagy motiváció lehet számukra, míg a vendégek 1 győzelemmel mentálisan nem lehetnek a toppon. Ingolstadt győzelmet várok.


Második körben Anglia napsütötte partjaira teszünk látogatást, ahol a kanárik repülnek vendégségbe a”pokol bugyrijaiba”. No, nem kell megijedni, nem a Vörös Ördögökhöz mennek (bár talán a győzelem akkor is borítékolható lenne), csak a 2. Ligába (4. osztály), a Sherwsburyhez. A hazaiak a Liga 1. egyik kiesői, jelenleg 6.-ak egyel lejjebb. Otthon még veretlenek, de nem szabad elfelejteni, hogy ez a színvonal, nem az a színvonal. A kis 3 millió értékű csapatnak szóval nem megy olyan rosszul, de a kupaszereplésüknek lőttek. Egy sérültjük van, a középpályás McAllister személyében. Evvel szemben a Norwich egy 60 milliós értékű csapat, a Premier League friss kiesője, a Championship második helyezettje. Eddig olyanokat vertek, mint a Cardif, a Watford vagy a BajnerTown, egy vereségüket a Wolvestől szenvedték el, ráadásul szombaton az igencsak gyenge és széteső Blackpoolhoz látogatnak, ahol nagy ellenállásra nem kell számítani, így minden erejüket ide tudják összpontosítani. Hoolahan (m 8/1) és Bennett (d 2/0) a két hiányzó, de ez valószínűleg nem fog gondot jelenteni, ahogy a pár fiatal bevetése sem. Nem azt mondom, hogy majd az elejétől kezdve nekik fog állni a győzelmi zászló, de a végén ha kell, a rutinos cserék behúzzák a kanáriknak a találkozót.


Legutóbb amikor Izland földjein jártam, félig sikeres hadjáratot tudhattam magamnak. Most újrapróbálkozom, hiszen akkori kegyeltjeim ma is játszanak, és egy győzelemmel tarthatják csak a lépést a listavezetővel. A hazai Fjolnir az alsóház stabil tagja, 3 körrel a pontvadászat vége előtt 1 pontra a kiesőhelytől. Otthon csak-csak jól játszanak, idegenben pocsék szereplést mutatnak be. Kellene nekik a pont, de nem hinném, hogy ma összejönne nekik bármekkora mennyiség megszerzése. Vasárnap játszanak majd a Fylkir ellen idegenben, akik már tuti bennmaradók, oda kell a sarcokat összerántani. Hiszen mai ellenfelük a Stjarnan, akik a bajnoki címre hajtanak. Ha ma nyernek, pontegyenlőség van, és már csak két forduló. Ráadásul vasárnap megint egy kiesőjelölttel labdázgatnak, míg a listavezető egy fokkal erősebb Valurhoz látogat majd. Ahhoz, hogy még legyen keresnivalójuk, és esélyük arannyal a nyakukban „pihenni”, ma nyerni kell, akármennyire is fontos lenne az ellenfélnek is minden egység, itt a motivációk kioltják egymást, és az erősebb és nagyobb gárda le fogja gyűrni az akadályt a célegyenesbe fordító kanyarban.


Azoknak, akik papíron szeretnének játszani, az alábbi módon néz ki a haditerv:

096 1 Ingolstadt - Erzgebirge Aue H 1.48
145 1 Shrewsbury - Norwich V 1.78

A hadba küldött katonák száma 300 (spártai), reményeim szerint visszatérnek, adott esetben 790-en.

Akik már megunták a postagalambot, azoknak az alábbit tudom ajánlani, 300-as tét esetén így néz ki a mai akció:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Bryan Corby 2014-09-23 23:52:58
Nem hiába tanultam ki melletted a szakmát. :D

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.