2015.08. 02.

Tippmixtippek

Tippmixtippek

Nem akarok minden alkalommal irreális szelvényeket összeeszkábálni, viszont továbbra is igyekszem a 2,0 fölötti értékekre vadászni, de nem fogom megvetni a meccsenkénti másfeles értékeket sem. A cél továbbra is az, hogy jó ötleteket, meccseket javasoljak nektek. Mai összeállításomban öt labdarúgó-mérrkőzés találjató, a győztes papír tízszerez. Tartsatok velem!

 

215 1 Standard Liege - Zulte Waregem H 1.56 A belga pontvadászat egyik dobogóesélyes csapata a Standard. Slavoljub Muslin olyan együttest igyekszik összekalapálni a szezonra, amely jó támadójátékával hívja fel magára a figyelmet és góljainak köszönhetően éri el az áhított célt. Ennek megfelelően főleg a támadósort erősítették meg a szünetben. A reszli mellett érkezett három kifejezetten értékes támadójátékos, Mohamed Yattara a Lyonból, a Kortrijk tavalyi kedvence Ivan Santini, illetve a kemény angol másodosztályban edződött Anthony Knockaert, aki az első meccsen már be is talált. A szépséghiba csupán az, hogy a csapat ennek ellenére alulmaradt az idénynyitón idegenben, pont az imént említett Kortrijk ellenében. Ma a szezon első hazai meccsét játszák, ami a múltkori vereség miatt kétszer olyan fontos lesz. A Zulte 3-1-re nyert otthon a Lokeren csapata ellen. A 70. percig kiegyenlített volt a meccs képe, az állás 2-1 volt a hazaiaknak, amikor is a Lokeren csapatából kiálították Desserst, így nemhogy az egyenlítésért harcoltak, hanem kaptak is még egyet. A mai találkozó nem lesz könnyű, de mindenképpen az értékesebb kerettel rendelkező hazaiak győzelmét várom, akiknek a múltkori vereség miatt kétszeresen is bizonyítaniuk kell első hazai meccsükön.
220 1 Göteborg - Örebro H 1.38 Tudom, hogy a Göteborg készül a Belenenses elleni EL-visszavágóra és mivel 2-1-es vereséget szenvedtek csupán, jó esélyük van a fordításra és a továbbjutásra. Éppen ezért ez nyilván kissé visszaveszi őket a bajnokságban. Amiért mégis a győzelmükre számítok, az egyrészt a jelentős minőségbeli különbség, már ami a keretet illeti, a vendégek bődületesen rossz formája, ramaty csatársora (17 meccsen 13 gól, 15. hely a tabellán), illetve az a tény, hogy az idei pontvadászatban is minimum európai kupaporondra hajtó Göteborg se, dicsekedhet a formájával, az elmúlt négy meccsen egy vereség és három döntetlen volt osztályrésze. Itt az idő javítani, megalapozni az önbizalmat az EL-meccsre, még akkor is esélyes, ha esetleg rotálja a keretet Magnus Edlund szakvezető.
243 3 Honvéd - Debrecen V 2.30 A honvéd remekül kezdte a bajnoki pontvadászatot, ami annyira nem mondható el a Debrecenre. A hajdúságiak két meccsen egy szerencsés győzelmet (a Békéscsaba ellen) és egy döntetlent a Puskás ellen a hazai idénnyitón, értek el, amennyiben bajnokságra törnek nyilván ennél több kell. Igaz a jövő héten utaznak Norvégiába, várhatóan utolsó, idei EL-meccsükre, ahol a hazai 3-2-es vereség után nem ők várhatják továbbjutásra esélyesként a Rosenborg elleni meccset. Ennek ellenére mégsem várok Honvéd-győzelmet. Ennek az oka az, hogy a DVSC keretében több olyan játékos található, akik beugrásuk esetén, ha legerősebb tizenegy tagjai közül pihennek is páran, is minőséget képviselnek, ráadásul Kondás Elemér csapata nem maradhat le túlságosan a rajtnál, mert a kiegyenlített NB1-ben nem lesz olyan könnyű visszakapaszkodni. EL-meccs, ide, EL-meccs oda, nagyon kellene ez a három pont Vargáéknak! A Honvéd megszabadult a csomagban érkezett, alkalmatlanidegenlégiósaitól, idén főleg tehetséges fiatalokból és rutinos, minőségi légiósokból áll össze a csaapt. A győriektől érkezett Djordje Kambernek köszönhetően a középpálya rendkjívül stabil lett, ennek is köszönhette a győzelmét a Honvéd a gólképtelen, formán kívüli Videoton ellen, illetve az MTK ellen is. Azt gondolom a Loki csapatként múlja felül a fővárosiakat ma, nem várok kispesti-győzelmet, de a döntetlen vastagon benne van. Ha lenne lehetőség a papíros mixen, akkor X2-őt raknék, így viszont megkockáztatom a debreceniek sikerét. 
250 3 Hajduk Split - Slaven Belupo H 1.58 Két legfőbb vetélytársával kezdte a bajnokságot a Hajduk Split csapata a horvát élvonalban. A Dinamo Zagreb ellen, majd a városi rivális RNK ellen is döntetlent ért el a csapat, ami még elfogadható eredmény volt, de utána 4-1-re kikapni az Istra ellenében, még akkor sem, ha idegenben rendezték a meccset. Ennek a négyesnek köszönhetően utolsó helyen állnak két ponttal, így ma hazai pályán egyszerűen muszáj legyőzni a szintén két egységet gyűjtő, keretének értékét tekintve jóval szerényebb (háromszor annyit ér a Hajduk állománya) Slaven csapatát. Azt gondolom, hogy ez a mindenáron győzni akarás ma célhoz vezet majd és legyőzik szerényebb ellenfelüket. 
253 1 Boca Juniors - Union SF H 1.33 Ez a Boca Juniors kétségtelenül az idei bajnokság egyik legjobb csapata. Elöl a Juventustól hazatért Tevez, aki kedvenc csapata mezében szívből játszik, Callerivel és Palaciossal kiegészülve kiváló támadósort alkot majd! A középpályán pedig Fernando Gagót említeném elsősorban, aki korábban a Roma és a Real Madrid játékosa is volt. A csapat jó formában van, legutóbb a 6. helyezett Belgrano ellenidegenben úgy is képesek voltak győzni, hogy két játékosuk kiállítás miatt idő előtt hagyta el a gyepet. Magabiztos hazai győzelmet várok! 

@10,40, de ha a Honvéd-DVSC meccset kihagyjuk, akkor is 4,52 az eredő, ami jó eséllyel be is jöhet. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
riverside 2015-08-02 13:06:38
Slask Wroclaw - Termalica, 15:30
A Slask nem kezdett jól, hiszen az első kanyarban a Legia egyből jól megszórta (1-4) őket. A 2. kanyar már javulást hozott, a Pogon otthonából szállítottak egy pontot. Most jöhet az első siker, hazai közönség előtt az újonc Termalica-t illene oktatni. Az újonc két buktával és rúgott gól nélkül kezdte az Ekstraklasát, szerintem ma sem terem nekik babér.
Tipp: Slask Wroclaw @ 1.65
dudu20 2015-08-02 12:23:35
A Belga az V lesz !
patrasz 2015-08-02 11:33:56
Loki nem nyer, kondás hülye mint a segg, rotálni fog,az olyan 1x szerintem.
Baggio 2015-08-02 10:57:58
Köszönöm ToMMo úr! ;)
ToMMo 2015-08-02 10:49:50
Király kis szelvénynek tűnik Baggio úr! Hajrá! :)

további tippjeink a Foci világából

A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy egzotikus mérkőzés következik, de jól fogadható! A chilei bajnokságban mind az Audax Italiano és mind a Coquimbo a kiesés elkerüléséért küzdenek. E két csapat párharca a chilei Primera Division hatodik fordulójában a forduló derbije!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy egzotikus mérkőzés következik, de jól fogadható! A chilei bajnokságban mind az Audax Italiano és mind a Coquimbo a kiesés elkerüléséért küzdenek. E két csapat párharca a chilei Primera Division hatodik fordulójában a forduló derbije!
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Négy győzelem nélküli mérkőzés után a Padova csapata a Pergolettese ellen próbál meg visszatérni a győzelmi útra.
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Négy győzelem nélküli mérkőzés után a Padova csapata a Pergolettese ellen próbál meg visszatérni a győzelmi útra.